Közel 66%-kal nőtt a munkáltatói tagdíj-hozzájárulást (is) kapó újpilléres pénztártagok száma, és 11%-kal a célzott támogatásban részesülőké. A szektorban kiugróan alacsony, 4,5%-os működési levonás mindenkinek vonzó alternatíva lett.
Az Új Pillér már az indulásakor a zászlójára tűzte, hogy a tagjai érdekében a lehető legalacsonyabban tartja a működési költségeit, mindezt persze úgy, hogy az ne menjen a szolgáltatási minőség rovására. Az azóta eltelt 18 évben bebizonyosodott, hogy a pénzügyileg tudatos és minőségi egészségügyi ellátást keresők az exkluzív kis pénztárra voksolnak.
Néhány évvel ezelőtt még merésznek tűnt, hogy egy pénztár havi 10 ezer forintos minimumbefizetést várjon el a tagjaitól, mára azonban egyértelmű lett, ennél lényegesen többet költünk egészségre zsebből. A magyar háztartások egészségügyi kiadásai 2023-ban meghaladták az évi 348 ezer forintot az egy évvel korábbi 290 ezer forinthoz képest – mondta Kertész Balázs, a Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Kft.vezetője a Portfolio Private Health Forum 2023 konferencián. Az Mfor is a Szinapszis kutatását idézi, amikor azt írja, a lakosság nagy része biztonságosabbnak tartja a magánellátást még akkor is, ha a klinikák árai egyre magasabbak. A felmérés szerint egy 10-es skálán 7 feletti a magánellátókba vetett hitünk, míg az állami kórházak 4,8 pontot gyűjtöttek. A tendencia felértékeli az egészségpénztárak szerepét a munkáltatók és az egyének számára is, különösen azokét, amelyekben a tagok kedvezőbb költségszint mellett juthatnak hozzá az adókedvezményhez.
Ahogyan azt a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője is megállapította egy rádióműsorban, az egészségügyi kiadások szerkezete nem egészséges, mivel nagyon magas – európai átlagban is kiugró –, amit közvetlenül mi fizetünk az orvosnak. A zsebből finanszírozott kiadások 25%-os aránya azt is jelenti, hogy jelentős adóvisszatérítéstől esnek el a hazai családok. Az újpilléres tagok viszont a kiadásaik bővülésével párhuzamosan növelik az egészségpénztári befizetéseiket: 2022-ben már megközelítette a 370 ezer forintot az egy főre eső egyéni befizetés összege– ez 11%-os növekedés 2021-hez képest –, 2023-ban pedig meghaladta a 380 ezer forintot. Az egyéni befizetések összességében közel 16,5%-kal nőttek tavaly.
A 4,5%-os költséglevonással működő pénztár tagjai szívesen kérik ide a céges juttatásokat is: 2023-ban közel 66%-kal nőtt az újpilléres pénztártagok között azok száma, akik munkáltatói tagdíj-hozzájárulást (is) kapnak, 11%-kal a célzott támogatásban részesülőké. A rendkívüli inflációs környezetben sok HR-megoldással kísérleteztek a cégek. Nem ritkán a cafeteria rendszer személyre szabása, a juttatások családtagokra való kiterjesztése bizonyult sikeresnek. Az egészségpénztári célzott támogatás és a tagdíj-kiegészítés bizonyított, hogy teljesíti ezeket a kritériumokat.
Borítókép: unsplash.com/nassom azevedo
<< VISSZA
Az oldal hirdetéseket tartalmazhat! Süti-beállítások módosítása Adatkezelési tájékoztató Pénzügyi Navigátor a tudatos fogyasztókért Tájékoztató a visszaélés bejelentési rendszerről Visszaélés bejelentése © 2024 Új Pillér Egészségpénztár Levelezési cím: 1535 Budapest Pf. 861. Székhely: 1022 Budapest, Bimbó út 18. Ügyfélszolgálat: +36-1-210-9790, Tel: +36-1-210-9770, 210-9779 | Fax: 210-9778 | Bankszámlaszám: CIB Bank 10700024-43040607-51100005
Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény javításához.
Kérjük válassza ki, hogy mely sütiket fogadja el, majd kattintson az Elfogad gombra!
Amennyiben bővebb információra van szüksége az egyes sütikről, kérjük kattintson ide.
Ha később meggondolná magát, a láblécben lévő Süti-beállítások módosítása linkre kattintva bármikol megváltoztathatja döntését.