Bokros Lajost, az Új Pillér Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészségpénztár alapító elnökét kérdeztük az előző pontban bemutatott kormányzati álláspont kapcsán arról, hogy szerinte milyen szerkezeti reformokkal lehetne javítani a hazai egészségügyi ellátás színvonalán. A hírt itt olvashatja.
Idén indított új sorozatában a független Patika-csoport minden hónapban az aktuális hírekből tallózva felvet egy a hazai egészségügyet érintő kérdést, és arról megkérdezi gazdasági szakemberek véleményét.
Pénzt vagy életet?
A kivérzett és gyorsan leromló gyógyító intézmények láttán ma már a kormány tisztviselői is gyakran elismerik, hogy az állam keveset költ egészségügyi ellátásra, sőt az utóbbi időben nem kevés költségvetési forrást kivont belőle. Az is nyilvánvaló, hogy a gyógyító intézmények működési módja mára teljesen elavult, márpedig az adófizetők pénzét korszerűtlen szerkezetbe önteni egyértelmű pazarlás. Szinte mindenki egyetért abban, hogy az egészségügyben átfogó és mélyreható reformokra van szükség. A szerkezeti reformok lényegét illetően azonban nagy a zűrzavar.
E sorok írója húsz éve azt vallja, hogy a reformok célja hármas: egyrészt a minőség jelentős javítása (a további minőségromlás megakadályozása), másrészt a minőségi szolgáltatásokhoz való hozzáférés esélyeinek egyenlőbbé tétele, harmadrészt a javuló költséghatékonyság. Jó kiindulópont lenne, ha egyetértenénk a célokban, mert a reform lépései ebből logikusan következnek.
A minőség javítása kizárólag a gyógyító intézmények közötti minél élesebb verseny nyomán várható. Szolgáltatók között éles verseny azonban nem alakul ki, ha mindent az állam finanszíroz. Húsz év után végre fel kell ismerni, hogy az egészségügyi ellátás minősége kizárólag a társadalombiztosítás mellett működő kötelező magánbiztosítás által kikényszerített szolgáltatói verseny esetén javulhat. Így van ez a csodált és irigyelt Svájcban, Németországban és Hollandiában is.
A kötelező magánbiztosítók azzal versenyeznek a fogyasztók kegyeiért, hogy a maguk részéről éles versenyre kényszerítik az orvosokat, a kórházakat és a rendelőintézeteket. A kötelező magánbiztosítók megerősítik a betegek alkupozícióját a náluk jóval erősebb szolgáltatókkal szemben. Csak így gyengül a beteg ma végletes és néha végzetes kiszolgáltatottsága és erősödik a szolgáltatók érdekeltsége abban, hogy a betegben az embert is, ne csupán a munkadarabot lássák.
A kötelező magánbiztosítás díja alapvetően egységes lenne annak érdekében, hogy elkerüljük az idősebbek és a betegebbek aránytalanul nagy megterhelését. Ha valaki dohányzik és iszik, vagy extrém sportot űz, akkor az ő kockázata „önhibájából” nagyobb – ilyen esetben teljesen jogos a valamivel magasabb díj. Lényeges azonban, hogy kötelező magánbiztosítás esetén a biztosító pénztárak nem utasíthatnak vissza ügyfelet. Nagyjából egyforma alapdíj esetén a biztosítók ügyfeleik létszámának növelésében lesznek érdekeltek.
Az átfogó reform keretében megszüntethető az orvosok és ápolók közalkalmazotti jogállása. Minden orvos szabadon lehet egyéni vállalkozó, alapíthat társaival szolgáltatói közösséget, dolgozhat állami, vagy magán intézmény munkavállalójaként. Minden intézmény, egyéni vállalkozó orvos számlát ad és adózik. Lényegesen tisztulna a gyógyító szolgáltatások piaca, megszűnne az orvost, ápolót és beteget egyaránt megalázó hálapénz!
Az átfogó egészségügyi reformnak még számtalan lényeges eleme van, de iránya a fentiekből kirajzolódik. Ezzel elérhető, hogy pénzünk és életünk között ne kelljen választani.
Bokros Lajos
Új Pillér Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészségpénztár alapító elnöke
|
Az előző hónapban megjelent Egészségügyi Hírkomment |
  |
