Ez lehet az oka, ha a páciense nem tud patikakártyával fizetni

Ha október 31. után a POS terminál elutasítja a patikakártyás fizetést, lehetséges azért, mert a pénztártag teljes körű azonosítása nem történt meg a törvényben előírt határidőig. Ebben az esetben a terminál „Nem érvényes kártya” üzenetet küld.

 

Öngondoskodásról volt szó a Magyar Tudományos Akadémián

Orvosnak, betegnek, szakértőnek és a politikának is vannak még teendői az öngondoskodás hazai újra-elterjesztésében – derült ki az MTA Elnöki Bizottság az Egészségért és az MTA Orvosi Tudományok Osztálya által szervezett konferencián.

Az egészségügyi adatok megosztása életet menthet

Berlinben az egészségipar és az élettudományok rangos nemzetközi fórumán, a Health Weeken többek között szó volt a big data egészségügyi hasznosításáról és bemutatkozott a demenciában szenvedő betegek és hozzátartozóik támogatását szolgáló új magyar projekt is.

Hamarosan 250 millió fölött lesznek az elhízott gyerekek

Az elhízás elleni világszervezet, a World Obesity Federation most publikált gyermekkori elhízás-atlasza szerint az 5–19 korosztály tagjai között 2020-ban 158 millióan, 2025-ben 206 millióan, 3030-ban pedig már 250 millióan lesznek elhízottak.

Itt ismerhetik meg a klinikai kutatásokat a betegek

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete és a Magyarországi Klinikai Vizsgálatszervezők Társasága által indított kampány célja, hogy segítsék a klinikai vizsgálatokban résztvevők és az érdeklődők tájékoztatását. Az info.klivi.hu honlapon közérthetően írják le a klinikai kutatások menetét.

Azonnali információcsere az egészségügyi szereplők között

2020. január 1-jéig minden magánegészségügyi szolgáltatónak és fogorvosnak csatlakoznia kell az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) adatbázisához, és június 1-jétől adatot is kell rögzítenie a felhőbe. Ezzel megvalósul a magán- és állami szektor közötti azonnali információcsere.

Amennyiben érdekesnek találta hírlevelünket, ajánlja ismerőseinek | Ha nem kíván több hírlevelet kapni tőlünk, kattintson ide
patikapenztar.hu  |  ujpiller.hu
Copyright ® Patika-csoport  |   2019   |   Minden jog fenntartva.