Új Pillér - Egészség és jóllét generációkon át
szerkezeti elem
 
Tegye ingyenessé és kényelmessé rendszeres havi befizetését! (2025.01.05)

Amikor valaki egészséges, ritkán gondol arra, hogy milyen sokba kerül a betegség. Pedig lényegesen könnyebb havonta kisebb összeget félretenni, semmint egyben előteremteni egy komoly fogorvosi beavatkozás költségét vagy a hirtelen szükségessé váló diagnosztikai vizsgálat árát.

A magyar háztartások megtakarítási rátája az elmúlt negyedévekben 20% fölé ugrott, míg az elmúlt 10 évben ez az arány 15% alatt volt – írja a Telex az Eurostat adataira hivatkozva. Ez azt jelenti, hogy a magyarok 100 forintból átlagosan több mint 20 forintot megtakarítanak. A megtakarítási rátának ez a szintje nemzetközi összehasonlításban is jelentős: a magyar adat az egyik a legmagasabb az Európai Unióban.

A Telex cikke ugyanakkor arra is rámutat, hogy a háztartásoknak csak nagyjából harmada képes megtakarítani, és az Egyensúly Intézet szegénységkutatásából az is kiderül, a magyar társadalomnak csupán 26%-a tudna gond nélkül kifizetni egy váratlan 100 ezer forintos kiadást, 39 pedig nehezen, de még elő tudná teremteni ezt az összeget saját erőből, míg a fennmaradó majdnem egyharmad (32%) egyáltalán nem tudna megküzdeni egy ekkora mértékű pénzügyi nehézséggel. Márpedig egy váratlan betegség esetén egyáltalán nem extrém a 100 ezer forintos számla, különösen, ha a közellátás hosszú várólistáira és a magánszolgáltatóknál tapasztalható áremelkedésre gondolunk.

Az Új Pillér éppen ezekre a váratlan szituációkra kínál felkészülési lehetőséget rendkívül alacsony költségek mellett. Szintén a rendszeres befizetések mellett szól, hogy az elérhető lehetőségek közül a leginkább az egészségpénztári struktúra kínál likvid megtakarítási formát: a befizetéseinket akár azonnal fel is használhatjuk anélkül, hogy elveszítenénk az ezután járó adókedvezményt. Azok pedig, akik hosszabb távra gondolkodnak, kihasználhatják a 24 hónapos lekötés után járó extra 10%-os visszatérítést is. Az Új Pillérben az aktív tagok közel 10%-a rendelkezik lekötéssel, a jelenleg lekötött pénzek összege pedig megközelíti a 2024-es egyéni befizetések 10%-át.

A rendszeres befizetés mellett szól a pénztári vagyonon elért hozam is. Miért mondana le arról, ami pénztártagként Önnek jár? A hozamból mindenki a megtakarítása arányában részesedik negyedévente költségmentesen.

A rendszeres befizetésekért hűségpont is jár a PontNekem programban résztvevőknek. A megszerzett pontok egészségforintokra válthatók az egészségpénztári kártyával történt vásárlást követő 24 órán belül vagy mérsékelhetjük a kártyagyártás díját.

Sőt! A Családi pillér szolgáltatásokat is jobban kihasználhatják azok a tagjaink, akik előrelátóan terveznek és minden hónapban feltöltik az újpilléres számlájukat. Ezek a szolgáltatások – például a lakáshitel-törlesztési támogatás vagy a gyerekek suliba, egyetemre járásának költségeit mérséklő tanévkezdési támogatás – kizárólag a 180 napos egyenleg terhére finanszírozhatóak. Minél nagyobb összeget fizet be havi rendszerességgel, annál könnyebben és gyorsabban fog nőni a 180 napja a számláján lévő tőkéje.

Válasszon a rendszeres, automatikus számlafeltöltési lehetőségeink közül. Néhány ingyenes, míg van, amiért a bankok díjat szednek.

Befizetés formája

Van díja a bankban?

Hogy kell elindítani?

Hol tudom ellenőrizni/módosítani a megadott összeget?

Csoportos beszedési megbízás

Van

Felhatalmazást kell adni a számlavezető bankjában (pénztár, mint szolgáltató azonosítója: A18189072T142)

és értesíteni kell a Pénztárt is.

Személyesen a bankfiókban vagy az internetbankjában.

Állandó utalási megbízás

Van

A számlavezető bankjában vagy az internetbankban kell megbízást adni

Személyesen a bankfiókban vagy az internetbankjában.

Rendszeres bankkártyás levonás

Nincs

A Pénztár oldalán a bankkártyás befizetésre kattintva állíthatja be azt az összeget, amelyet minden hónapban adott napon automatikusan lehívunk a bankkártyájáról és átvezetjük az egészségpénztári számlájára.

A megadott összeget megváltoztathatja vagy visszavonhatja a felhatalmazást az Online ügyintézésben, az állandó bankkártyás megbízás kezelése menüpontban

 
Borítókép: freepik.com

<< VISSZA