Miközben a taglétszám érezhetően nő, gyors ütemben emelkednek a tagdíjbevételek is. Újdonság, hogy a tagok már nem gyógyszerekre, hanem magánorvosi ellátásra fordítják a legnagyobb szeletet a számláikon lévő pénzből.
A jegybank statisztikái szerint június végén már 1,155 millió egészségpénztári tag szerepelt a nyilvántartásokban, ami 5,1%-kal – több mint 56 ezerrel – több volt az egy évvel korábbinál. Ezzel az egészségkasszák taglétszáma már stabilan meghaladja az önkéntes nyugdíjpénztárakét, ahol az év derekán nagyjából 1,07 millió tagot tartott nyilván az MNB. Az első félévben könyvelt tagdíjbevételek összege közben több mint a negyedével emelkedett 2023. első hat hónapjához képest, és elérte a 33,6 milliárd forintot. A növekedéshez a tagok saját befizetései járultak hozzá nagyobb mértékben – itt az elkönyvelt összeg 27,3%-kal, 28,8 milliárd forintra nőtt –, de jelentős mértékben, csaknem 13,7%-kal emelkedett a munkáltatói tagdíj-hozzájárulások összege is – mutat rá az Mfor.hu.
Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője így nyilatkozott a lapnak: az, hogy az egészség- és önsegélyező pénztáraknál gyorsan emelkednek a tagdíj-befizetések, illetve – főleg az utóbbi két évben – stabilan nő a taglétszám is, egyértelműen arra utal, hogy a lakosságot egyre inkább foglalkoztatják az egészséggel kapcsolatos kérdések, és ezen a területen is egyre többen igyekeznek élni az öngondoskodás eszközével. Szerinte a lakosság várakozásai szerint növekedhetnek az egészséggel összefüggő kiadások is, amit részben a magánegészségügyi ellátások további térnyerése, illetve ezeknek a szolgáltatásoknak a drágulása indokol.
A szakértő kiemelte azt is, az egészségcélú költések mellett nő a lakáshiteltörlesztési szolgáltatást kihasználók aránya is. A támogatására fordított összeg részaránya az összes költésen belül egyetlen év alatt 2,7-ről 3,1%-ra ugrott, miután az ezen a címen elköltött pénz közel 43%-kal volt több a 2023. első felében regisztráltnál.
Szektorátlag felett szárnyal az Új Pillér
A költséghatékony egészségcélú megtakarítási lehetőséget kínáló Új Pillér szinte minden mutatójában felülmúlta a szektorátlagot. Leginkább a tagdíjbefizetések (egyéni befizetés és munkáltatói tagdíj-hozzájárulás) növekedése kiugró. Itt közel 41%-os bővülés a szektor 25%-os – szintén látványos – növekedésével szemben. A vállalati juttatások (célzott támogatás és tagdíj-hozzájárulás) 21%-kal, az egyéni befizetések 42%-kal, a munkáltatói tagdíj-hozzájárulások közel 29%-kal haladták meg a tavalyi év hasonló időszakát. Utóbbi juttatás „csak” 13,7%-kal nőtt szektor szinten, ami azt mutatja, hogy az Új Pillér egyéni tagoknak nyújtott előnyei egyre népszerűbbé teszik a pénztárat a vállalatok körében is. Nem véletlen, hiszen a cég érdeke az, hogy olyan pénztáron keresztül kínáljon egészségtámogatást, amelyben a munkavállalói boldogan lesznek tagok. Az egyéni befizetések kiugró bővülése bizonyítja, hogy az Új Pillér megfelel ennek az elvárásnak.
Borítókép: freepik.com/gstudioimagine
<< VISSZA
Az oldal hirdetéseket tartalmazhat! Süti-beállítások módosítása Adatkezelési tájékoztató Pénzügyi Navigátor a tudatos fogyasztókért Tájékoztató a visszaélés bejelentési rendszerről Visszaélés bejelentése © 2024 Új Pillér Egészségpénztár Levelezési cím: 1535 Budapest Pf. 861. Székhely: 1022 Budapest, Bimbó út 18. Ügyfélszolgálat: +36-1-210-9790, Tel: +36-1-210-9770, 210-9779 | Fax: 210-9778 | Bankszámlaszám: CIB Bank 10700024-43040607-51100005
Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény javításához.
Kérjük válassza ki, hogy mely sütiket fogadja el, majd kattintson az Elfogad gombra!
Amennyiben bővebb információra van szüksége az egyes sütikről, kérjük kattintson ide.
Ha később meggondolná magát, a láblécben lévő Süti-beállítások módosítása linkre kattintva bármikol megváltoztathatja döntését.