Új Pillér hírdetési fejléc - 20% adókedvezmény, hozammal növelt megtakarítás, 10% támofatás szűrővizsgálatra
szerkezeti elem
 
Koronavírus: autóban így kerülhető el a fertőzés (2021.09.03)

Az iskolaév kezdetével előfordulhat, hogy többen, köztük nem családtagok ülnek egy autóban, például amikor egy-egy szülő a szomszéd gyerekét is hozza-viszi az iskolába – hívja fel a figyelmet a HáziPatika.com cikkében. Walesi kutatók érdekes javaslatot tettek a fertőzésveszély csökkentésére.

Ha autózás közben rendszeresen kinyitjuk az ablakokat 10 másodpercre, akár 97%-kal csökkenthetjük a koronavírusok számát az autó légterében – mérték meg a Swansea Egyetem kutatói. Úgy találták, hogy a gépjármű haladása közben a külső környezet és a jármű belseje közötti légnyomáskülönbségnek köszönhetően a huzat tökéletes mértékben lecseréli a járműben a levegőt. A városban engedélyezett, óránkénti 50 kilométeres sebesség mellett mind a négy ablakot le kell engedni. Országúton pedig átlós irányban kettőt, tehát a vezető melletti és a jobb hátsó ülés melletti ablakokat.

Erősebben fertőz az apró aeroszol

Az új típusú koronavírus-fertőzés a levegőben kétféleképpen terjed: a felköhögött vagy kitüsszögött nagyobb folyadékcseppekkel, illetve a kilélegzett levegőben lévő parányi aeroszolokkal. A nagyobb cseppek kellően nehezek ahhoz, hogy néhány másodperc után lehulljanak, ám a parányi aeroszol pára akár egy órán át is képes lebegni a levegőben, és így sokkal nagyobb a fertőzőképessége. Éppen ezt az aeroszolhatást képes a nyitott ablak mérsékelni – írták a kutatók.

Alacsony sebességnél, amikor a külső és belső légnyomás különbsége csekély, az autó belterében kavarogni kezd a levegő (turbulenssé válik), amit fokoz a városi autózásra jellemző gyakori megállás-elindulás és irányváltoztatás. „Ilyen körülmények mellett a lehető legnagyobb légcserére van szükség, amihez minden ablakot érdemes leengedni.” Országúti kísérleteikben viszont a walesi kutatók azt tapasztalták, hogy átlós ablaknyitással lehetett megfelelő légáramlást elérni. „Olyan hatékony ez a módszer, hogy elég 5–10 percenként 10 másodpercre leengedni az ablakokat, illetve olyankor, ha valaki köhög vagy tüsszent” – tanácsolják a kutatók.

Taxiban a sofőr mögött biztonságosabb

Ami az ülések rangsorát illeti, a vezető- és az anyósülés mutatkozott legbiztonságosabbnak, mivel a légáramlás hátrafelé irányul az autó belsejében. Amennyiben az utasnak a hátsó ülésen kell helyet foglalnia, például egy taxiban, érdemes a nyitott ablakkal átellenes oldalon ülnie, vagyis a vezető mögött.

BBC felkérésére a kutatók vizsgálták a taxikban felszerelt elválasztó plexifal szerepét, és megállapították, hogy bár a sofőrt védi, de az utasára fokozott fertőzésveszélyt jelenthet. A műanyag felületen ugyanis kicsapódhatnak az esetleg vírust tartalmazó leheletcseppek, valamint az elválasztófal akadályozza a levegő megfelelő áramlását. A hátsó ülésen helyet foglaló utas az elégtelen légcsere miatt afféle buborékba kerül, aminek levegőjében felhalmozódhatnak a vírusok. „Ilyen helyzetben érdemes maszkot viselni, ami képes kiszűrni a kilélegzett levegőből a vírusok 90%-át, a belélegzett levegőből pedig a vírusok 70 százalékát” – összegezték a Swansea Egyetem kutatói.

Borítókép: freepik.com

<< VISSZA