Új Pillér hírdetési fejléc - 20% adókedvezmény, hozammal növelt megtakarítás, 10% támofatás szűrővizsgálatra
szerkezeti elem
 
„A gyerek születése a boldogságon túl hatalmas felelősség (2020.08.04.)

A Czeizel Intézet immár két helyszínen várja pácienseit! A Bérc utcai épületben továbbra is prenatális vizsgálatokat végeznek, a postnatális gondozás pedig az új, Felső Zöldmáli úti épületben érhető el. Mindkét helyen lehet Új Pillér kártyával fizetni.

A Bérc utcában a leendő kismamákat és a várandósokat várják minden, a szülés előtt igénybevehető szolgáltatásra, a Felső Zöldmáli útra már a megszületett kisbabájukkal érkezhetnek a családok, illetve a felnőttek számára elérhető vizsgálatokat is itt találják meg a páciensek. „Szülővé válni az élet legcsodálatosabb dolga” – hangsúlyozta a Czeizel Intézet postnatal megnyitóján résztvevő Czeizel Barbara gyógypedagógus, a Korai Fejlesztő Központ intézményvezetője. „Czeizel Endre gyerekeként felnőve bátyáimmal azt is magunkba szívhattuk, hogy a gyerek születése a boldogságon túl hatalmas felelősség is.”

Czeizel Barbara elmondta, sokat tudunk tenni azért, hogy gyermekünk egészségesen jöjjön a világra. „A tudatos felkészülés a gyermekvállalásra jelenti többek között az optimális családtervezést, a várandósgondozást, majd az újszülött fejlődésének szeretetben történő biztosítását. A gyermek fejlődésének nyomon követése, a szűrővizsgálatok által a fejlődési rizikók, esetleges eltérések kiszűrése mind hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben beavatkozásra van szükség, az időben, megfelelő szakemberek által megtörténjen. Ezáltal biztosíthatjuk a gyermek optimális fejlődését, a család harmóniáját” – fűzte hozzá.

A most megnyílt Felső Zöldmáli úti postnatális központban gasztroenterológia, neurológia, diabetológia, pszichológia, nőgyógyászat, szemészet, illetve laborvizsgálatok is elérhetők, valamint a leendő szülők itt vehetnek részt a babagondozási tanfolyamokon.

A Patika-csoport egészségpénztárai különösen büszkék arra, hogy az egészségpénztári szolgáltatások közül kiugró mértékű a gyerekekhez kapcsolódó támogatások igénybevétele. A pénztári szolgáltatások között elszámolhatóak a babaápolási cikkek, szolgáltatásra jogosult kedvezményezettként a gyermekek orvosi ellátása, de akár egészségbiztosítást is köthet a szülő a kiskorú gyermekére. Az önsegélyező szolgáltatások közül is a gyermekekhez kapcsolódó támogatások a legkedveltebbek, például a gyermekszületéskor igénybe vehető 1 millió forintos kifizetés vagy a gyermeknevelési támogatások (GYES, GYED) kiegészítése.

Fotó: Czeizel Intézet

<< VISSZA