Nő a magánegészségügyben költött patikapénztári forintok aránya

Az elmúlt három évben a Patika-csoport szolgáltatási kiadásának szerkezete fokozatosan tolódott a gyógyszerköltésektől a magánegészségügyi szolgáltatások irányába. A trend a teljes egészségpénztári szektorra jellemző párhuzamosan a háztartások zsebből finanszírozott egészségcélú költéseinek növekedésével.

A hazai magánegészségügyi piac évek óta töretlenül növekszik, miközben a háztartások is egyre többet költenek egészségügyi kiadásokra, éves szinten az összeg eléri az 1000 milliárd forintot. Folytatódni látszik az elmúlt időszakot jellemző évi 4-5%-os bővülési trend is – mutatott rá Leitner György, a magánszolgáltatókat tömörítő Primus Egyesület elnöke. Felmérésük szerint a magánszolgáltatók ebből évente 300 milliárd forintos forgalmat generálnak.

A lakossági magánköltésekből egyre nagyobb szeletet finanszíroznak az egészségpénztárak, bár továbbra is jelentős tartalékokat látunk ezen a területen. A Magyar Nemzeti Bank szektorjelentéséből kiderül, 3 év alatt 3 Mrd forinttal költöttek többet egészségügyi szolgáltatásokra az egészségpénztárak tagjai.

Az egészség-és önsegélyező pénztári intézménycsoport szolgáltatási kiadásainak megoszlása

  2017 2018 2019
  mrd Ft megoszlás mrd Ft megoszlás mrd Ft megoszlás
Egészségügyi szolgáltatások finanszírozása 13,3 26% 14,3 28% 16,2 32%
Gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz vételárának támogatása 34,9 68% 33,2 65% 30,8 60%
Egyéb 3,0 6% 3,7 7% 4,2 8%
Pénztári szolgáltatások összesen 51,2 100% 51,2 100% 51,2 100%

Forrás: MNB

A Patika-csoport szolgáltatási kiadásainak átrendeződése is azt mutatja, nő az igény a társadalombiztosítási ellátás keretében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások patikakártyás finanszírozására. Míg 2016-ban az orvosi ellátásra fordított patikás forintok az összes szolgáltatási kiadás 20%-át sem érték el, tavaly a tagjaink magánegészségügyben költött megtakarítása már több mint 27%-ot tett ki az összes költésből.

Várakozásaink szerint 2020-ban tovább folytatódhat az egészségügyi ellátásra fordított egészségpénztári forintok bővülése. Ezt támasztja alá, hogy az állami ellátásban tapasztalható problémák miatt tovább nőnek a lakossági egészségcélú kiadások és erősödik az öngondoskodási hajlandóság is: az egészségpénztári szektorba érkező tagdíjbevételek közel 83%-át a tagok egyéni befizetései tették ki a munkáltatói hozzájárulással szemben. A Patika-csoportnál hasonló arányt láttunk, de azt is tapasztaltuk, hogy nő azoknak a munkáltatóknak a száma, amelyek célzott támogatásként biztosítanak munkavállalóik számára magánegészségügyi szolgáltatóknál költhető béren felüli juttatást. A pénztári megtakarítási lehetőség kiaknázásában azonban továbbra is komoly tartalékokat látunk.

Primus-álláspont

Fotó: freepik.com

Az első digitális egészségügyi konferencia tanulságai

Az egészségügyi szolgáltatások minősége nagyban függ attól, hogy a szükséges adatok milyen formában állnak rendelkezésre – hangzott el a digitális egészségügy jelenével és jövőjével foglalkozó első hazai konferencián. A Digital Health Summiton kiderült az is, az 5G hálózatok a távdiagnosztikai megoldásokban és a távsebészetben is áttörést hozhatnak.

A jövőben a rendelkezésre álló operatív adatok és a kinyerhető információk mennyisége és minősége kapcsán robbanásszerű fejlődés várható az egészségügyben, ahol a szolgáltatások minősége nagyban függ attól, hogy a szükséges adatok milyen formában állnak rendelkezésre – mutatott rá Mezei Rudolf, az Omron Healthcare ügyvezető igazgatója. Az adatmennyiség növekedése indokolttá teszi az adatbányászat, mesterséges intelligencia és big data processing eszközök bevetését, amelyek a terápiák fejlődéséhez is nagyban hozzájárulhatnak. A dinamikusan áramló egészségállapot-adatok és az abból levont predikciók növelik az egészségesen eltöltött idő hosszát, ami társadalmilag és gazdaságilag is jelentős hasznot jelent.

Az Ekso Bionics előadását övezte talán a legnagyobb érdeklődés, hiszen a vállalat által fejlesztett exo-szkeleton rendkívül jól láthatóvá teszi az egészségügy jövőjét, és kézzelfoghatóan mutatja meg a távlatokat, a további lehetőségeket. Az előadás részeként Stephan Aderhold, az Ekso Bionics alelnöke egy mozgássérült részvételével mutatta be a technológia képességeit, aki minimális külső segítséggel volt képes felállni, járni és visszaülni székébe – hagyományos módon ez a feladat 2-3 szakember aktív beavatkozását igényelte volna. Az Ekso Bionics futurisztikus robotvázaiba olyan megoldásokat építettek be, amely továbbítja az orvosokhoz az eszköz által összegyűjtött adatokat, akik így személyre szabottan tervezhetik meg a terápiás gyakorlatokat. Az 5G hálózatok megjelenésével az egészségügyi szektor még jelentősebb változásoknak néz elébe, hiszen a távdiagnosztikai megoldások és a távsebészet is elterjedtebbé válhatnak.

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér fejlesztésével kapcsolatban Szabó Bálint (Állami Egészségügyi Ellátó Központ) elmondta, hogy az EESZT bátran nevezhető az évezred eddigi legjelentősebb állami egészségügyi projektjének; az ennek keretében megvalósult platform új alapokra helyezte az adatáramlást és biztosítja az adatok és folyamatok gyors, hatékony elérhetőségét. Szócska Miklós Dubrovnikból online bejelentkezve elmondta, hogy az egységes adatrendszer megalkotásával Magyarország megtette az első és legfontosabb lépést és ezzel máris kiemelkedik a nemzetközi mezőnyből. Beszélt arról is, hogy az EESZT fejlesztése jelentős népegészségügyi kérdés és jelenleg a legfontosabb, hogy a helyenként már használt mesterséges intelligencia alapú diagnosztikai döntéstámogató rendszerek országos szintűvé váljanak. Rövid határidőn belül a privát szereplőknek is csatlakozniuk kell a központi adatrendszerhez, hiszen csak így lehet sikeres és egységes az egészségügyi paradigmaváltás.

A digitalizáció azonban semmit sem ér, ha nem tájékoztatjuk azokat, akik igénybe vennék annak eredményeit, ezért nem értik, hogy számukra pontosan milyen értékeket, előnyöket biztosítanak a szolgáltatók. Dr. Horváth Tamás (ENT House Budapest) az online egészség-kommunikáció kihívásairól osztotta meg gondolatait, és előadásában rámutatott, hogy az egyenetlen szakmai színvonal és a rosszul kommunikált vagy üzletileg befolyásolt információk egyaránt komoly károkat okoznak a gyógyulni vágyók és a szolgáltatók számára. A páciensek sajnos ma nem a tartalomra figyelnek, döntéseiket a csomagolás, a forma és a reklámok alapján hozzák meg. A jól pozicionált gasztroblogger vagy fitneszedző ma akkor is fel tudja venni a versenyt a képzett orvos társadalommal, ha egyébként semmi nem támasztja alá az általa hirdetett üzeneteket. Edukálni kell a pácienseket, több szakmai tartalmat kell közvetíteni számukra, amelyeket hitelesítve, a megfelelő csatornákon kell eljuttatni a célcsoport részére.

Fotó: flickr.com

Van megoldás a gyógyszerek sejtekbe juttatására

Napjainkban a gyógyszerfejlesztés egyik legnagyobb kihívását az jelenti, hogyan lehetséges a fehérje alapú gyógyszereket a sejten belülre juttatni. A problémára a megoldást a szegedi egyetem kutatóinak legújabb tudományos eredménye jelentheti.

Bizonyos daganatos és autoimmun betegségekben már eddig is megoldást nyújtottak a modern biológiai terápiás kezelések, azonban ezek a hatóanyagok csak a sejteken kívüli célpontokat tudják támadni. Új irányt jelenthet a Szegedi Tudományegyetem kutatóinak friss eredménye. Egy olyan speciális hordozó molekulát fejlesztettek, ami képes a sejtbe juttatni a biológiai terápiás hatóanyagokat, például a kóros folyamatok megállítására képes antitesteket. A kutatást címlapján közli az egyik vezető tudományos folyóirat, az Advanced Science.

Az immunrendszerünk az idegen anyagokat, például baktériumokat és vírusokat az antitestek segítségével azonosítja és jelöli meg. Ezekkel a nagyméretű biomolekulákkal, mint gyógyszerekkel kórosan működő fehérjekapcsolatokat is lehet befolyásolni. Az egyik legnagyobb probléma az antitestekkel és általában a fehérje alapú gyógyszerekkel, hogy csak sejten kívüli célpontokhoz tudnak eljutni. Számos jelenleg kiaknázatlan sejten belüli gyógyszer célpont van, amelyekhez hozzáférve újabb, fontos betegségekre lehetne terápiát fejleszteni.

A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Vegytani Intézet kutatói és a Szegedi Biológiai Központ munkatársai által most fejlesztett speciális molekula a biológiai hatóanyagokhoz kapcsolva trójai falóként képes a molekulákat a sejtbe juttatni. – Az elmúlt években azon dolgoztunk, hogy nagyobb méretű fehérjét vigyünk a sejten belülre, egy általunk tervezett hordozó molekulával. A „csali” molekula trójai falóként hatol át a sejtmembránon, egy olyan útvonalon, amelyet például a kolera és a tetanusz toxinja, vagy bizonyos vírusok (például a járványos gyermekbénulásért felelős poliovírus) is kihasználnak. Az antitestet biomimetikus módszerrel juttatjuk a sejtbe, vagyis a már meglévő bejáratot nyitjuk ki úgy, hogy a bakteriális toxinok és vírusok biológiai rendszereit utánozzuk– magyarázta Dr. Imre Norbert, a kutatócsoport tagja, a tudományos cikk első szerzője.

– A sejtmembrán bemélyedései különböző útvonalakon juttatják be a molekulákat a sejtbe. Ahhoz, hogy az antitest működőképes maradjon, nem szabad, hogy a sejt lebontsa, vagyis olyan útvonalat kellett találnunk az antitest bejuttatásához, ami a sejt belső, biztonságos szállító rendszerébe viszi azt. Ennek az útvonalnak a bejáratait bizonyos cukor molekulák kódolják. Az általunk vizsgált speciális molekula felismeri ezeket a bejáratokat, így az antitestet úgy tudjuk bejuttatni a sejtbe, hogy az nem bontja le – fejtette ki a kutatást Prof. Dr. Martinek Tamás, az SZTE ÁOK Orvosi Vegytani Intézet vezetője. – Egy olyan anyagot kellett találnunk, ami hozzáragasztja az antitestet a sejt megfelelő bejáratához. Ez egy rövid peptid, méretét tekintve az eddig használt molekulák egy százada. Olyan kicsi, hogy lényegesen nem befolyásolja az antitest működését. Ezen felül nem mérgező és az előállítási költsége is alacsony. A molekula további előnye, hogy bármilyen fehérjealapú gyógyszerhez kapcsolható – tette hozzá.

A tudományos eredmény kapcsán a Szegedi Tudományegyetem és az SZBK szabadalmi bejelentést nyújtott be.

Fotó: unspalsh.com

Etikai vagy büntetőjogi kérdés a hálapénz?

Tettük fel a kérdést Kincses Gyulának, a MOK elnökének. Azzal mindenki tisztában van, hogy pénzt csúsztatni az orvos zsebébe valójában korrupció és a feketegazdaságot erősíti. Mégis sokan felhördültek, amikor az egészségügyi szakember azt javasolta, hogy legyen büntethető.

Nem a büntethetőség fontos, de a hálapénz legalitását meg kell szüntetni – mondta válaszolta kérdésünkre Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke. Szerinte etikai kérdésként azért sem kezelhető, mert akkor csak az orvost lehet felelősségre vonni. Holott ez korrupció, amelyben hibázik az is, aki korrumpál és az is, akit korrupcióra késztetnek. – De nem az a célunk, hogy rabláncon vezessék el az orvost vagy beteget, hanem az, hogy ezt az áldatlan állapotot, amire sehol máshol Európában nincs példa, megszüntessük. Egy tollvonással és teljes mértékben, kimondva, hogy a hálapénz minden formája illegális. Azért kell teljesen betiltani a hálapénzt, mert máskülönben mindig lesznek kiskapuk. Bár egyetlen csoport sem homogén, az orvosok jelentős része is abban érdekelt, hogy tiszta, a feudális viszonyoktól mentes környezetben dolgozzon, hálapénzmentesen.

A szakember nem akart beszállni a találgatásba, hogy vajon mekkora összegről beszélünk, azt azonban leszögezte, a kiváltásához a hálapénz tényleges tömegénél több pénzre van szükség.

– Ahhoz, hogy tiltható legyen béremelésre van szükség, amiből a teljes szakma részesül. Azt nem lehet, hogy a sebész kap béremelést, a laboros –mert ő amúgy sem kapott hálapénzt – nem. De ez csak az előfeltétele, hogy kivesszen a boríték a hazai egészségügyből. A hálapénz bonyolult, összetett jelenség, amely egyetlen eszközzel nem lehet megszüntetni. Olyan mértékű béremelésre van szükség, amely elhiteti a közösséggel, hogy az orvosokat megfizetik, ezen felül pedig ki kell alakítani a transzparensen és protokollszerűen működő ellátást, amelyben a várólisták nem manipulálhatóak. El kell hitetni a betegekkel, hogy ugyanolyan ellátást kap hálapénz nélkül is. Ezután lehet azt mondani, hogy a hálapénz büntetendő – fejtette ki.

Ezzel azonban nem fog megoldódni a hazai egészségügy minden problémája. Kincses szerint az egészségügyről lehet jót is, rosszat mondani, és mindkettő igaz. Úgy véli, a hazai egészségügy problémáinak jelentős része a töredezett szerkezet következménye. A 2019. december 23-án megjelent kormányhatározat nyolc pontja régi problémákra adhat választ, fontos és megfelelő irányú munkákat indíthat el. Szerepel benne a régóta torz paraméterek mellett zajló finanszírozási rendszer átalakítása, az intézménykoncentrációt jelentő struktúraváltás és a kórházi adósságrendezés is. Ebbe bele lehet – és Kincses Gyula szerint bele kell – érteni a teljes reformot. A kórházak adósságát nem lehet csak a kórházi szektoron belül rendezni, muszáj korszerűsíteni a járóbeteg-ellátást is.

– Ma sok beteg nem a megfelelő indokkal kerül kórházba. A szociális célú ápolás, vagy az egynapos sebészetben, nappali ellátásban megoldható kezelések nem a fekvőbeteg-ellátást kínáló klinikák feladatai. Az alapellátásban elérhető szűrési és gondozási programok minőségének javításával is jelentős teher kerülne le a kórházakról.

Arra a kérdésre, hogy mikorra valósulhatnak meg a határozatban meghirdetett pontok, és befolyásolja-e az időzítést a 2022-ben esedékes parlamenti választások, a MOK elnöke azt válaszolta, „egészségüggyel nem lehet választást nyerni, de el lehet veszíteni. Ez a kormányzat, amelyik figyeli a reálfolyamatokat és mér, már érzi, hogy tennie kell valamit az egészségüggyel. Többletráfordítás nélkül azonban az egészségügyet nem lehet rendbe tenni.”

Fotó: unsplash.com

Tegye lehetővé, hogy paciensei egészséget adjanak ajándékba!

Ma már szinte alig akad olyan üzlethálózat vagy márka, amely ne árulna ajándékutalványt vagy ajándékkártyát. Miért ne vehetnének az ön paciensei is ajándékba szeretteiknek gyógyulást vagy a betegségek korai felismerését lehetővé tevő szűrővizsgálatot, esetleg egy-egy célzott vizsgálatot?

A prepaid ajándékkártya a kockázatmentes ajándékozás kedvelt eszköze, hiszen a megajándékozott a kapott összeget arra költi adott üzletben, amire onnan igazán szüksége van. Az ajándékozó biztos lehet abban, hogy tökéletes örömet okoz, miközben az ajándékkártya sokkal elegánsabb meglepetés, mint a borítékba rakott pénz.

A kártyát kibocsátó kereskedő vagy szolgáltató szintén jól jár. Hogy miért? Mert az ajándékkártya

  • támogatja az értékesítést,
  • növeli a vevők lojalitását,
  • segíti a vevőszerzést,
  • javítja a kártyát kibocsátó cég likviditását,
  • fokozza a felhasználói élményt,
  • biztosítja a választás lehetőségét ajándékozónak és ajándékozottnak egyaránt.

Ismeri a Starbucks sztoriját? A cégnek a feltöltött ajándékkártyák sokkal nagyobb hasznot hoztak, mint azt bárki gondolta volna. Tavaly egy elemző utánanézett, a 444.hu pedig megírta, hogy mit is jelent ez számokban. Íme, az eredmény:

  • Ezeken a kártyákon összességében 1,6 milliárd dollárt tárolnak az ügyfelek. Márpedig ez egyfajta ingyenhitelt is jelent a vállalkozás számára, amelyet tulajdonképpen a fogyasztóik adnak neki, és amit akár más hitelek törlesztésére is fordíthat.
  • Ajándékkártyás fizetésnél nincs bankkártyás tranzakciós díj, igaz a kártyát biztosító társaság felszámít valamekkora jutalékot a szolgáltatása után.
  • Az ajándékkártyán lévő összeget általában nem költik el teljes egészében a vásárlók a lejárati ideig: egy 2018-as adat szerint a feltöltött összeg 10%-a ragadt bent, amivel 155 millió dollár tiszta nyereséghez jutott a vállalat.

– Más cégek tapasztalatai is igazolják a 10-15%-os extraprofitot. Ez éves 500 millió forint feltöltés esetén akár 75 millió forint nyereség az üzletnek – mutat rá Nagy Sándor, az idén 10 éves Multi-Pay® Zrt., az egyik tisztán magyar tulajdonban lévő ajándékkártya-cég vezérigazgatója. – A hazai piacon tevékenykedő gyógyszertárak és magánegészségügyi szolgáltatók közül még kevesen ismerték fel az ajándékkártyában rejlő előnyöket, holott nő a lakosság egészségcélú költése, nő a háztartások egészségtudatossága és nő a minőségi egészségügyi ellátásra való igényük is. Mindez pedig azt is magával hozza, hogy egyre többeknek jut majd eszükbe egy szűrővizsgálat vagy vitamincsomag, amikor karácsonyi vagy születésnapi ajándékon gondolkodnak.

A számos referenciával rendelkező Multi-Pay® vállalja a megszemélyesített ajándékkártyák gyártását és a rendszer üzemeltetését teljes körű ügyintézéssel a pénzfeltöltéstől a költésig. A cég kínálatában az értékkel ellátott és érték nélküli plasztikok is megtalálhatók. Előbbi esetben a megrendelő által biztosított vonalkód tartalmazza az általa igényelt költhető egyenleget, amelyet a vevő az üzlet pénztáránál fizet meg. A tetszőleges összeggel feltölthető kártyákra pedig az üzletek POS termináljainak áruvisszavét funkciójával kerül a pénz.

– Az elfogadóhely márkájára megszemélyesített kártya kizárólag a márkaüzletekben, például adott klinikán vagy gyógyszertár-hálózatban költhető. A kártya érvényességi idejét pedig szabadon meghatározhatja a kibocsátó – mutat rá Nagy Sándor.

Mi fér bele a kötelező foglalkozás-egészségügybe?

Az egészségügyi szolgáltatók, a biztosítók és az önkéntes egészségpénztárak sokféle szolgáltatási csomaggal igyekeznek kielégíteni a munkáltatói igényeket. Jóllehet az egészségbiztosítás már nem adómentes juttatás és a hagyományos céges egészségpénztári befizetés is bérként adózik, a dolgozók sok helyen megszokták és elvárják az egészségcélú juttatást.

A vállalkozások – mérettől függetlenül – keresik a lehetőségét, hogy egészségesen tartsák a munkavállalóikat. A szándékot fel lehet öltöztetni a felelős foglalkoztató köntösébe, de a mérleg serpenyőjében legalább ennyit nyom az igény, hogy csökkenjen a betegállományban töltött napok száma. Nem véletlen, hiszen az mostanában újra nőtt: a KSH statisztikája szerint 2015-ben 23,2 millió napot töltöttek a magyar munkavállalók táppénzen, 2018-ban már 26,5 milliót.

Arra nincs általános recept, hogy egy-egy vállalatnál mekkora összeget és milyen módon fordítanak egészségügyi juttatásokra. Az egyik véglet a minimális foglalkozás-egészségügyi ellátás, ami sajnos sok esetben csak egy adminisztratív dokumentálás a kötelezettség teljesítésére. A másik véglet pedig a teljes egészségügyi finanszírozás a járóbeteg-ellátástól akár a kórházi kezelésekig. A munkáltatók többsége e két lehetőség között szeretné megtalálni a megfelelő megoldást a betegségek mielőbbi felismerésére és hatékony kezelésére, amiben keresik az egészségügyi szolgáltatók és az egészségpénztárak partnerségét is.

– Sokszor a cégeket egy váratlan esemény – például egy munkavállaló hirtelen halála – döbbenti rá, hogy lépniük kell. Van, ahol a választható juttatások közé építik be a lehetőséget, máshol a cafeteriarendszeren felül vagy annak meglététől függetlenül finanszíroznak valamilyen ellátást. Számos magánegészségügyi szolgáltató dolgoz ki olyan szűrőcsomagot vagy bérletkonstrukciót, amely a foglalkozás-egészségügyi ellátás keretében adómentesen adható a dolgozóknak. Bár a törvény nem szab meg összeghatárt, minden vizsgálat és ellátás nem fér bele ebbe a kategóriába. Ezen felül lehetőségük van a cégeknek egészségpénztári célzott támogatásként egészségügyi ellátást nyújtani. Ennek az adóterhe 38,35 százalék, de a munkáltatónak pontosan meg kell határoznia, hogy milyen szolgáltatásra – gyógyszervásárlás, optika, magánorvosi ellátás – nyújtja a támogatást, a munkavállalónak pedig be kell lépnie az adott egészségpénztárba, és vállalnia kell a havonta a pénztár által elvárt minimumbefizetést – hangsúlyozza Király Ágnes, okleveles adószakértő, a Top Cafeteria Kft. ügyvezetője.

2018-ban még az egyes vállalatok a dolgozóiknak fizetett szolgáltatást finanszírozó egészségbiztosítással igyekeztek visszafordítani a táppénzes napok kedvezőtlen tendenciáját.

– A biztosítás azon felül, hogy dolgozói igényt elégít ki, a munkáltató szempontjából is hasznos, mivel lényegesen lerövidülhet a betegségek miatti hiányzások ideje, ami komoly költségmegtakarítást eredményez. 2019 végével azonban letelt az a haladék, amit a személyi jövedelemadóról szóló törvény 95. paragrafusának hatodik pontja nyújtott a munkáltatóknak, vagyis hogy legkésőbb tavaly december 31-ig mindezt adómentesen tehették – mondja az adószakértő, aki szerint számos cég, ahol a munkavállalók megszokták a magánegészségügyi szolgáltatás kényelmét, azt, hogy rövid időn belül hozzájutnak a megfelelő ellátáshoz, szeretné továbbra is fenntartani ezt a juttatást. Számukra lehet megoldás a Patika-csoportnál idén elindult célzott egészségbiztosítási szolgáltatás.

Fotó: freepik.com

Ha érdekesnek találta hírlevelünket, küldje tovább ismerőseinek | Ha nem kíván több hírlevelet kapni tőlünk, kattintson ide
  patikapenztar.hu  |  ujpiller.hu  
Copyright ® Patika-csoport  |   2020   |   Minden jog fenntartva.