Sikeres volt a Patika-csoport 2019-ben

2019-ben közel 13%-kal nőtt az egyéni befizetés és 22%-kal a tagjaink számlájára érkező szja-visszatérítés a 2018-as adatokhoz képest. A munkáltatói befizetések pedig átrendeződtek: a munkáltatói tagdíj-hozzájárulások helyét átvette a célzott támogatás formájában érkező munkáltatói szerepvállalás.

Tavaly a Patika-csoporthoz tartozó egészségpénztárak tagdíjbevétele elérte a négymilliárd forintot, az egyéni befizetés pedig 2,5 milliárdra nőtt. Az egyéni befizetések dominanciája két év óta folyamatos: az összes tagdíjfizetésen belül 2018-ban már 55%-ot ért el, tavaly pedig 62,5%-ra nőtt az arány. Idén további bővülésre számítunk a munkáltatói tagdíj-hozzájárulás stagnálása és a célzottan adható munkáltatói támogatás további bővülése mellett.

Az egyéni befizetés legfőbb motivációja a 20%-os szja-visszatérítés, amely révén tagjaink számlája közel 500 millió forinttal gyarapodott tavaly. A NAV-tól érkező adójóváírás 100%-ban a pénztári szolgáltatásokra költhető, sőt, az önsegélyező szolgáltatásokra vonatkozó 180 napos szabály sem vonatkozik ezekre a pénzekre. Ez azt jelenti, hogy az adóforintok a beérkezésüket követően azonnal a lakáshitel törlesztésre, gyerekekkel és a gyermek születésével kapcsolatos támogatásokra vagy bármely más önsegélyező szolgáltatásra fordíthatók. Az önsegélyező portfolióból továbbra is a gyerekkel kapcsolatos támogatások – a születéskor igénybe vehető 1 000 000 forint, a gyes/gyed kiegészítése vagy a beiskolázási támogatás – és a jelzálogalapú-lakáshitel törlesztőjének kiegészítése a legnépszerűbbek.

A három legnépszerűbb egészségpénztári szolgáltatáscsoport alakulása (%, 2016–2019)

Ismét tarolt a november


Sikeres évet zártunk abból a szempontból is, hogy minden korábbinál többekhez tudtuk eljuttatni az öngondoskodás és prevenció fontosságának gondolatát és azt, hogy ebben milyen szerepük van és lehet az egészségpénztáraknak. 2019-ben a Patikapénztár volt az egyik fő támogatója Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjának. Az ország legmodernebb szűrőkamionját 190 helyszínre kísértük el az év során, 797 239 elvégzett vizsgálathoz járultunk hozzá és 61 478 látogatóval ismertettük meg az önkéntes egészség és önsegélyező pénztárak működési modelljét.

2020-ban az önkéntes egészségpénztárak szerepének további erősödésére számítunk, ahogyan egyre inkább egyértelművé válik, hogy a fenntartható, minőségi egészségügyi ellátáshoz szükség van az egyéni szerepvállalásra. Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke egy interjúban azt mondta: a magán- és a tb-finanszírozott egészségügy egymást kiegészítve tudnak jól működni. Szerinte a jelentős lakossági költésből az állami intézményeket sem kell kizárni, nincs baj az Uzsoki-modellel, a hálapénzzel viszont annál több. (A teljes interjú a HVG.hu-n jelent meg.)

Fotó: unsplash.com

Így alakulnak 2020-ban az önsegélyező támogatások

A legnépszerűbb önsegélyező szolgáltatásokra fizethető támogatást a minimálbér százalékában határozza meg a Pénztártörvény. A 2018-ban kötött kétéves bérmegállapodás értelmében idén újabb 8%-kal, 161 000 forintra nőtt a minimálbér Magyarországon.

2020-ban is nyolc-nyolc százalékkal emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum összege, így a minimálbér 161 000 forintra, a garantált bérminimum pedig 210 600 forintra nőtt a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók részére. A minimálbér-emelésnek köszönhetően az önsegélyező szolgáltatások közül a lakáscélú jelzáloghitel-törlesztésre fordítható támogatás, a beiskolázási támogatás és a közüzemi díjak támogatásának összege emelkedett. Az egyes szolgáltatások igénybevételének feltételeiről ITT olvashat részletesen.

Elnevezés Támogatás mértéke Támogatás 2020-ban (Ft)
Lakáscélú jelzáloghitel törlesztés támogatása Legfeljebb a tárgyév első napján érvényes minimálbér 15%-ának megfelelő összeg/hó 24 150
Beiskolázási támogatás Legfeljebb a tárgyév első napján érvényes minimálbér összege/év 161 000
Közüzemi díjak finanszírozása Legfeljebb a tárgyév első napján érvényes minimálbér 15%-ának megfelelő összeg/hó 24 150

2019-ben a Patika-csoport szolgáltatási kiadásai csupán kismértékben bővültek, azonban az összes kiadáson belül az önsegélyező szolgáltatásokra eső hányad jelentősen megnőtt (lásd a grafikont az első hírben). A pénztártagok egyre nagyobb mértékben használják ki a gyerekszületéshez, gyerekneveléshez, lakáshitel-törlesztéshez, munkanélküliséghez, közüzemi számlák fizetéséhez kapcsolódó támogatásokat, amelyeket 2017 óta nyújtanak az egészségpénztárak. Míg az első évben az 1%-ot sem érte el ezeknek a szolgáltatásoknak a kihasználtsága, 2018-ban már közel 4%-kal, tavaly pedig közel 8%-kal részesedtek a teljes kiadási tortából. Ezzel összességében ez a 3. legnépszerűbb pénztári szolgáltatáscsoport a gyógyszer- és gyógyhatású készítményeket és az orvosi ellátást követően.

Míg a legnépszerűbb szolgáltatások toplistáján a sorrend évek óta változatlan, a Patika-csoport szolgáltatási kiadásainak alakulása mégis trendfordulót mutat: a tagok évről évre kevesebbet költenek gyógyszerre, a dobogó második fokán álló orvosi ellátásra és a bronzérmes önsegélyező támogatásokra eső kiadások viszont nőnek. Az utóbbi célra felhasznált megtakarítás 2018 és 2019 között megduplázódott.

Az okok között szerepel, hogy 2019-ben átalakult a cafeteriarendszer, és a munkáltató már nem tudta adókedvezményes juttatással támogatni a munkavállalói lakáshitel-törlesztését, sem a dolgozók gyerekeinek iskolába járását. Az egyes meghatározott juttatás adókategóriába sorolt egészségpénztárba fizetett célzott támogatással azonban mindkét célra 38,35%-os adózással biztosíthatott támogatást, amely lehetőséget nagyon sokan kihasználtak. Ettől függetlenül az egyéni pénztártagok közül is egyre többen felismerték, megéri pénztárból fizetni az ilyen célú kiadásokat, hiszen így a költések 20%-át az állam visszaadja adó-visszatérítésként.

Szintén az önsegélyező szolgáltatások kihasználtságát növeli, hogy ma már a pénztártagok jelentős része tisztában van a 180 napos egyenleg fogalmával és tudatosan gyűjt az önsegélyező kifizetésekre: az ebbe a kategóriába tartozó szolgáltatásokat kizárólag a pénztártag számláján 180 napja pihenő összegből fizetheti ki a pénztár. Az online egyenleglekérdezés menüpontba belépve külön sorban látható a 180 napja a számlán lévő összeg és a pénztártag teljes költhető egyenlege. Utóbbi valószínűleg magasabb összeg, hiszen ebbe tartozik az is, amelyet akár aznap, a honlapunkon bankkártyával fizettek be. A 180 napos egyenleg tehát része a költhető egyenlegnek, és nem azon felül értendő megtakarítás. Az önsegélyező szolgáltatásokra beérkező igényeket viszont csak ebből a keretből tudjuk teljesíteni.

Fotó: unsplash.com

Bankkártyás befizetés: 3 év alatt 2,5 milliárd forint

2017 márciusa óta tudják tagjaink bankkártyával feltölteni egészségpénztári számlájukat. Egyre többen élnek a kényelmes és ingyenes fizetési megoldással, amelynek köszönhetően a befizetett összeg azonnal költhető a patikakártyával.

Magyarországon évek óta töretlenül bővül az elektronikus pénzforgalom, amelynek fő húzóerejét 2018-ban is a bankkártyás fizetések jelentették. A Magyar Nemzeti Bank tavaly megjelent Fizetési Rendszer Jelentése szerint a hazai kártyás vásárlások száma és értéke egyaránt 25%-kal nőtt 2017 és 2018 között. A tendenciát látjuk a Patika-csoport pénztártagjai körében is, akik egyre többen online bankkártyával fizetnek be a pénztári számlájukra: az összes befizetés értéke 2018 végén átlépte az egymilliárd forintot, 2019 decemberére pedig már elérte a 2,5 milliárd forintot.

Az online bankkártyás számlafeltöltés lehetőségét már az első évben sokan kihasználták. 2017-ben az új csatorna értékében több mint 25%-os részt hasított ki az összes befizetésből, 2018-ban az összes egyéni befizetés 35%-a, 2019-ben pedig már 41%-a így folyt be. Ezzel megközelítettük az országos átlagot: makroszinten a közüzemi és egyéb szolgáltatások elektronikus fizetésének aránya öt év alatt csaknem megduplázódott és 2018-ban megközelítette az 50%-ot (MNB).

A bevezetés óta dinamikusan bővül a pénztári bankkártyás befizetések összege is: az egy főre jutó egyéni kártyás befizetés 2018 decemberéig 10%-kal haladta meg a 2017. március–december közötti értéket. 2019-ben tovább nőtt a bankkártyás befizetés népszerűsége: közel 55%-kal haladta meg a tranzakciószám az azt megelőző évit.

Hasonlóan sikeres a 2018-ban pilotprojektként elindított online állandó utalási megbízás-szolgáltatásunk is. Ebben az esetben a pénztártag a bankkártyájával történő egyszeri befizetést követően, ugyanazon a felületen megbízást adhat a CIB Bank számára, hogy egy tetszőleges összeget minden hónapban ugyanazon a napon levonjanak a bankkártyájáról, és azt jóváírják az egészségpénztári számláján. A kényelmi szolgáltatás ugyanúgy ingyenes, mint a kártyás fizetés. Bárki dönthet úgy, hogy csak a havi kötelező tagdíjat rendezi ezen a módon, vagy magasabb összeget ad meg az elektronikus megbízási űrlapon. A terhelés sikerességéről vagy sikertelenségéről a rendszer minden hónapban e-mailt küld.

Az állandó utalási megbízás nemcsak olcsó és kényelmes fizetési megoldás, hanem biztonságos is. Az egészségpénztár semmilyen bankkártya-adatot nem tárol. A megbízást bármikor megszüntetheti vagy az állandó utalás összegét módosíthatja a pénztár honlapján. Különösen hasznos a szolgáltatás a kötelező tagdíj befizetésére vagy más, fix havi díjú szolgáltatás – például az idén startoló egészségbiztosítás – igénybe vételekor.

Most feltöltené egészségpénztári számláját bankkártyájával? Kattintson a Patikapénztár vagy az Új Pillér oldalához!

Fotó: freepik.com

Itt a régóta várt új szolgáltatásunk

Januártól szolgáltatásalapú egészségbiztosítást is köthetnek pénztártagjaink 20%-os szja-visszatérítéssel támogatva. Az Allianz Biztosító csomagjai már elérhetőek kínálatunkban, de rövidesen további biztosítók szolgáltatásaira is szerződést köthetnek tagjaink pénztárunk segítségével.

A Patika-csoport a legmagasabb minőséget kínálja pénztártagjainak, és mint független piaci szereplő, a nyújtott szolgáltatás minősége alapján választja ki szolgáltatói partnereit is. A januárban startoló egészségbiztosítás esetén is a legjobb szolgáltatókkal kötöttünk szerződést és a legjobb feltételeket alkudtuk ki tagjaink számára. Az Allianz Hungária Biztosítóval kötött megállapodás szerint három csomagot kínálunk, a biztosítással nem fedezett kezelésekre és a gyógyszerkiadásokra pedig az egyéni számlán felhalmozott megtakarítás nyújt hatékony finanszírozást.

A Patika-csoport által kínált csoportos biztosítási csomagok mind a havi díjat, mind a biztosítási feltételeket és a kockázati limiteket tekintve lényegesen kedvezőbbek, mint amit a biztosítók egyénileg nyújtanak magánszemélyek számára. A havi biztosítási díj megfizetését vállaló tagjainknak a biztosító megszervezi és kifizeti az egészségügyi ellátását a biztosítási feltételek szerint.

Az alábbi táblázatból kiderül, hogy mire terjednek ki az egyes biztosítási csomagok.

Az Allianz csoportos egészségbiztosítási szerződésben foglalt szolgáltatások és limitek

1. csomag 2. csomag 3. csomag
2 hónap várakozási idő (kivéve baleseti eredetű igény)
Orvosi Call Center (0-24)
Kritikus betegségek (szolgáltatási finanszírozó jellegű)
maximum 1 000 000 Ft (3 év leforgása alatt)
Járóbeteg szakellátás (felhasználási területét illetően korlátlan)
100 000 Ft/fő/biztosítási év 250 000 Ft/fő/biztosítási év 500 000 Ft/fő/biztosítási év
Diagnosztikai és laboratóriumi vizsgálatok (alap)
50 000
Ft/biztosítási év
75 000 Ft/biztosítási év 100 000 Ft/biztosítási év
Nagyértékű diagnosztikai vizsgálatok
300 000 Ft/biztosítási év
Szűrővizsgálat
Nincs
  • belgyógyászati vizsgálat (anamnézis, testsúly, testmagasság, derék/csípő, vérnyomás)
  • alap laborvizsgálat (teljes vérkép, süllyedés, CRP, vércukor, húgysav, Fe, K, Na, Cl, LDL, HDL, összkoleszterin, triglicerid, májfunkció (GOT, GPT, GGT, AP, LDH), vesefunkció (kreatinin, karbamid, eGFR), összbilirubin, direkt bilirubin
  • EKG,
  • hasi és kismedencei UH
Díj: 4 900 Ft/hó/fő Díj: 6 500 Ft/hó/fő Díj: 8 900 Ft/hó/fő

A biztosítási feltételeket és az ügyfél-tájékoztatót itt olvashatja: Patikapénztár és Új Pillér.

Fontos tudnivalók a biztosításról

Biztosított lehet minden, 16-65 év közötti azonosított pénztártag és a szolgáltatásra jogosult kedvezményezettként megnevezett 2-65 év közötti közeli hozzátartozója. A biztosító kockázatviselése a Biztosítotti nyilatkozat aláírását követő hónap 1. napjával indul. A biztosítás létrejöttének feltétele, hogy a Biztosítotti nyilatkozat eredeti aláírt példányát eljuttassa a Pénztárhoz.

A nyilatkozat két részből áll. A biztosítottnak nyilatkoznia kell a biztosító felé, hogy az egyes szolgáltatásokhoz szükséges személyes adatokat a biztosító kezeli és átadja a Teladoc Hungary Kft.-nek a szolgáltatással összefüggésben. Ezen kívül a Pénztár felé is szükség van egy adatkezelési nyilatkozat megtételére, amely értelmében a Patika-csoport az érintett pénztártagra kiterjeszti a csoportos egészségbiztosítási szerződést és ezzel összefüggésben átadja a pénztártag adatait a biztosítónak.

Ha Ön a Patikapénztár tagja, ITT találja a biztosító Biztosítotti nyilatkozatát és a pénztár Biztosítotti adatkezelési hozzájárulási nyilatkozatát.

Ha Ön az Új Pillér Egészségpénztár tagja, ITT találja a biztosító Biztosítotti nyilatkozatát és a pénztár Biztosítotti adatkezelési hozzájárulási nyilatkozatát.

A biztosító nem nyújt szolgáltatást azon tünetekkel, betegségekkel, állapotokkal, sérülésekkel vagy maradandó egészségkárosodással kapcsolatban, amelyek a kockázatviselés kezdetét megelőzően már panaszt okoztak, diagnosztizálásra kerültek, fennálltak vagy bekövetkeztek.

A biztosítási fedezetek esetében a várakozási idő 2 hónap. Ezalatt a biztosító nem szolgáltat, kivéve a baleseti eredetű szolgáltatási igények esetében.

Hogyan köthetem meg a biztosítást?

A fenti linken elérhető biztosítotti és pénztári nyilatkozatot kell letölteni és egy-egy példányban eljuttatni a Patika-csoporthoz (1022 Budapest, Bimbó út 18.).
Ha szolgáltatásunkról többet szeretne tudni, tegye fel kérdését írásban a biztositas@patikapenztar.hu vagy a biztositas@ujpiller.hu e-mail címen vagy kérjen tanácsot a +36 1 210 9790 telefonszámon.

Díjfizetés

A csoportos biztosítási szerződés szerinti biztosítottak alapján meghatározott biztosítási díjat a Pénztár havonta fizeti meg a biztosítónak. A havi díjak megfizetésének esedékessége a tárgyhónap 1. napja, ezért nagyon fontos, hogy a biztosítást kötő tagjaink számláján minden hónap 1-én rendelkezésre álljon a biztosításhoz szükséges fedezet. Ha a befizetésre a Megbízás rendszeres bankkártyás levonásra szolgáltatásunkat választja, nem kell minden hónapban észben tartani a befizetési kötelezettséget, és nem fordulhat elő, hogy a biztosítása fedezethiány miatt megszűnik.

A biztosítási díjra is jár a 20% szja-jóváírás és fizetheti a munkáltató is kedvezményesen

Hogyan működik a biztosítási szolgáltatás?

A kockázatviselés első napjától betegség, panasz vagy az egészségi állapottal kapcsolatos kérdés esetén a Biztosító ellátásszervezőjéhez, a Teledoc Hungary Kft.-hez kell fordulni. A Teladoc Hungary Kft.-t munkanapokon 8.00-20.00 óra között lehet hívni a +36 1 461 1557 számon. Az ellátásszervező feladata, hogy a tünetek alapján megtalálja a megfelelő szakembert és leszervezze a beteg számára a vizsgálat időpontját valamelyik magánegészségügyi szolgáltatónál.

Gyógyszerekkel, azok mellékhatásaival vagy orvosi ügyelettel kapcsolatos kérdésekre orvosi callcenter-szolgáltatás ad választ. Az éjjel-nappal hívható Call Centert a +36 1 461 1555 telefonszámon éri el.

Fotó: freepik.com

A túl sok testzsír 2-es típusú diabéteszt okoz

Először figyelték meg tudósok, hogy a túl sok zsír a májból a hasnyálmirigybe terjedve 2-es típusú cukorbetegség kialakulásához vezet. A Newcastle-i Egyetem kutatócsoportjának tanulmánya a Cell Metabolism című folyóiratban jelent meg.

A Roy Taylor vezette kutatásban egy csoport Newcastle környéki ember vett részt, akiknél korábban 2-es típusú diabéteszt állapítottak meg, de a tanulmány két éve alatt lefogytak és meggyógyultak - olvasható a Medicalxpress.com hírportálon. Többségüknél a kór nem is tért vissza a két év alatt, volt azonban egy kis csoportjuk, amelynek tagjai újra hízni kezdtek és ismét megjelent náluk a krónikus betegség.

Taylor elmagyarázta, mit árultak el a fejlett képalkotó eljárások és a vérvizsgálatok eredményei: „azt láttuk, hogy hízáskor a zsírnak a bőr alatt kellene eltárolódnia, de vannak, akiknél a test más részeibe is kerül belőle. Változó, hogy ki mennyit tud tárolni a bőre alatt, ami a személyes zsírküszöb fölött van, az okozhat gondot”.

Amikor a zsír nem fér el biztonságosan a bőr alatt, akkor tárolódik a májban és átterjed a test más részeibe, köztük a hasnyálmirigybe is, amelyet eltömít, így kikapcsolja azokat a géneket, amelyek az inzulin hatékony előállítását irányítják, ez okozza a 2-es típusú diabéteszt - tette hozzá Taylor. A kutatás alátámasztja a professzor kettős ciklus elnevezésű elméletét, amely szerint a cukorbetegséget a májban és a hasnyálmirigyben felhalmozódó zsírtöbblet okozza, és ez a folyamat megfordítható.

A tanulmányban részt vevő cukorbetegek 15 kilogrammot vagy annál is többet fogytak. Túlnyomó többségük (tízből majdnem kilenc) ezzel sikerrel szüntette meg a 2-es típusú diabéteszét. Két évvel később a csoport több mint harmada volt egészséges, legalább két évig egyiküknek sem kellett diabétesz elleni kezelést kapnia.

Ha ön érintett a kérdésben, patikakártyájával megvásárolhatja a cukorszint méréséhez szükséges eszközöket, az inzulinszintet szabályozó gyógyszereket, illetve fizethet a rendszeres kontrollvizsgálatokért a magán ellátásban. Ha nem tudja, hogy önnél fennáll-e a 2-es típusú diabétesz, vegyen részt szűrésen és fedezze a 20%-os szja-visszatérítéssel támogatott pénztári megtakarításból a vizsgálatot.

Fotó: unsplash.com

Étkezési vonalkód az egészségért

„Az élelmiszerkutatással az a gond, hogy a kutatási módszertana megrekedt a 19. században” – véli Barabási Albert-László hálózatkutató, fizikus. A Northeastern Egyetem professzorával készült beszélgetés a Portfolio.hu-n jelent meg.

Közel 27 ezer különböző molekula létezik az ételeinkben, ám ezek nagy része nincs szisztematikusan feltérképezve, emiatt ezeket nevezhetjük a táplálkozás sötét anyagának is. Az élelmiszereknek a kémiai összetevői hatással vannak egészségünkre és betegségeinkre is, de csupán 150 táplálékösszetevő esetében ismerjük ezt a hatást. A gépi tanulásnak, a biokémiai anyagok nagy felbontású könyvtárának köszönhetően azonban étrendünk a teljes biokémiai spektrumon tanulmányozható, és ezzel új lehetőségek nyílnak annak megértésében, hogy valójában mit viszünk be a szervezetünkbe étkezés közben és ezek hogyan befolyásolják szervezetünk egészségét és a betegségeket. Ennek feltérképezésén dolgozik Barabási Albert-László kutatótársaival.

„A kutatásunk célja nemcsak az, hogy megértsük, milyen molekulákat tartalmaznak az ételeink, mit viszünk be a táplálkozás során, hanem az a legizgalmasabb része, hogy melyik molekulának milyen egészségügyi hatása van. Ehhez a komplex rendszerek és big data módszereket alkalmazzuk” – mondja a világhírű kutató.

Ismerjük a kalória, a cukor, a zsír, a vitaminok és más táplálkozási összetevők szerepét a betegségek kialakulásában, azonban ezek csekély részét képezik annak a 26 ezer különálló, jól meghatározható biokémiai anyagnak, amelyek jelen vannak az ételeinkben és befolyásolják az egészségi állapotunkat. Rendszerszintű vizsgálat keretében azonban még nem mérték, hogy az egyes élelmiszerekben megtalálható ilyen összetevők pontosan milyen hatást fejtenek ki. A gépi tanulásnak, a biokémiai anyagok nagy felbontású könyvtárának köszönhetően azonban étrendünk a teljes biokémiai spektrumon tanulmányozható: új lehetőségek nyílnak annak megértésében, hogy étkezés közben mit viszünk be a szervezetünkbe, és ezek a molekulák hogyan befolyásolják szervezetünk egészségét és a betegségeket.

A kutatók célja, hogy minden emberre elkészíthető legyen egy étkezési vonalkód, amit a személyes preferenciák és fogyasztások határoznának meg. „Ha a táplálkozási vonalkódot, az egyéni genetikai variációkat és az egészségi történetünket össze tudjuk kapcsolni digitálisan, egyetlen platformon, akkor nyomon lehet követni a táplálkozás szervezetre gyakorolt hatását.”

Végső soron az sem kizárt ezzel az újfajta megközelítéssel, hogy az életmód megváltoztatásával az erős genetikai hajlamokkal rendelkező egyének csökkenthetik egyes (genetikai adottságok alapján valószínűsíthető) betegség kialakulásának esélyét – írja a Portfolio.

Fotó: freepik.com

Ha érdekesnek találta hírlevelünket, küldje tovább ismerőseinek | Ha nem kíván több hírlevelet kapni tőlünk, kattintson ide
  patikapenztar.hu  |  ujpiller.hu  
Copyright ® Patika-csoport  |   2020   |   Minden jog fenntartva.