Többet ad, aki novemberben ad

November 1. és 30. között a munkáltatói tagdíj-hozzájárulásból lényegesen több költhető forint kerül a tagok számlájára. Az összeggel hozzásegíthetjük a munkavállalóinkat az egészségük fenntartásához, helyreállításához és csökkenthetjük a családok bizonyos élethelyzetekben keletkező anyagi nehézségeit is.

Minden évben szeretnénk partnereinkkel közösen ünnepelni a pénztár születésnapját, ezért ebből az alkalomból novemberben befizetési akciót hirdetünk. Idén a hónap folyamán (november 1. és 30. között) a Patikapénztárba érkező befizetések első 30 ezer forintjából mindössze 2 296 forint a költség, az ezen felüli befizetések 100%-át jóváírjuk a tagok számláján. Az újpilléres munkáltatók befizetésének első 20 ezer forintjából vonunk le működési és fedezeti tartalékot, 900 forintot, a fennmaradó részt pedig a tagok szabadon költhetik a pénztári szolgáltatásokra.

Kérjük, a tagi bevallásban ügyeljenek arra, hogy az emelt összegű munkáltatói hozzájárulás vagy adomány utalásakor a bevallásban a pénztártagok azonosítója mellett a megemelt összeg szerepeljen! Az akcióra szánt befizetésnek legkésőbb 2018. november 30-ig, péntekig be kell érkeznie a pénztár CIB-nél vezetett bankszámlájára (Patika Egészségpénztár: CIB 10700024-02400406-51100005, Új Pillér Egészségpénztár: 10700024-43040607-51100005). Utalás esetén a megjegyzés rovatba kérjük, adja meg a munkáltató azonosítóját.

A munkáltatói partnereink HR-es munkatársai szerint az egészségpénztári tagdíj-kiegészítésnek számtalan előnye van. Tapasztalatok azt mutatják, hogy a juttatásban részesülő munkavállaló kevesebbet hiányzik a munkahelyéről és rövidebb időt tölt betegállományban köszönhetően annak, hogy sorban állás nélkül juthat orvosi ellátáshoz, részt vehet rendszeres szűrővizsgálatokon, nem a nettó béréből kell, hogy vitaminokra költsön.

ITT megtudja, hogy mennyivel ad többet patikás munkavállalójának, ha novemberben ad.
ITT megtudja, hogy mennyivel ad többet újpilléres munkavállalójának, ha novemberben ad.

Az önsegélyező szolgáltatásoknak köszönhetően a juttatással a munkáltató számtalan nehéz élethelyzethez, megnövekedett kiadáshoz is hozzájárul. Mindezt diszkréten, anélkül, hogy az a munkavállaló magánéletébe való beavatkozásnak, vagy tolakodásnak tűnne.

Mibe kerül a munka?

Jelen pillanatban – a 2017-es adatok alapján – a hazai átlagos óránként munkaerő-költség – az összes bértömeget vizsgálva - messze az uniós átlag alatt van: az EU 28 tagállamával összehasonlítva Magyarországnál csak Bulgárinában, Romániában, Lettországban és Litvániában keresnek kevesebbet a munkavállalók – mutatott rá Hegedüs Sándor az RSM Hungary Zrt. adóüzletágának vezetője a Napi.hu HR-vezetők Országos Konferenciáján tartott előadásában. Jóllehet, a munkát terhelő adók kulcsa 2016 óta radikálisan csökkent, csak 2018-ban jutottunk el oda, hogy az adóék – a nettó kereset és a teljes bérköltség aránya – elérte Németország szintjét az átlagbérek esetében. A magasabb bérkategóriában ez a versenyhátrány más ütemben módosult, és néhány kedvezmény – például a családi kedvezmény – is nehezen számszerűsíthető a statisztikában, hiszen azzal nem mindenki tud élni – tette hozzá a szakértő.

Ennek ellenére a béren kívüli juttatások és az egyes meghatározott juttatások biztosítása minden esetben alacsonyabb ráfordítással jár a munkáltatók számára, mintha ugyanazt a nettó összeget bér formájában biztosítanák dolgozóiknak. A megállapítás igaz volt 2016-ban és igaz lesz 2019-ben is.

Ha a munkáltató 30 ezer forintot munkabérként fizet, 16 490 forint kerül a munkavállaló zsebébe. Ugyanekkora bruttó ráfordításból viszont 21 320 forintot tud munkáltatói hozzájárulásként feltölteni a patikakártyára, vagy 23 260 forintot adományként novemberben.

Mennyit adhatok?

Idén 40,71%-os adózással éves szinten korlátlan összeggel gyarapíthatja a munkáltató munkavállalója egészségcélú megtakarítását. Érdemes azon is elgondolkodni, hogy az év végi 13. havi fizetést előrehozottan, az akciót kihasználva novemberben feltöltjük a munkavállalónk egészségpénztári számlájára, aki az összegből jövőre akár a lakáshitel-törlesztését is kiegészítheti, kipótolhatja belőle a gyermeke iskolakezdéséhez szükséges költéseit, vagy akár azonnal költheti magánegészségügyi szolgáltatóknál, gyógyszertárakban.

Jó tudni! A munkateljesítményhez kötött prémium, bónusz, valamint a jogszabályban előírt bér, bérpótlék és egyéb bérjellegű kifizetés nem váltható ki béren kívüli juttatásokkal, az úgynevezett „pulykapénz” viszont igen. Különösen a mai munkaerő-piaci helyzet tükrében válhat fontossá, hogy egy vállalat ne csak a felsővezetői teljesítményét, hanem az ő kezük alá dolgozó beosztottak munkáját is különleges módon honorálja. Megéri figyelni a meglévő jó munkaerő megtartására, és megköszönni a kollégák egész éves munkáját, mert a fluktuáció csökkentése alapvetően javítja egy cég költséghatékonyságát. Sajnos egyre több cégvezető szembesül azzal, hogy a régi, bevált munkatársak megtartásáért tett erőfeszítések kevesebbe kerülnek, mint egy új munkatárs megszerzése és betanítása, arról nem is beszélve, hogy sokszor már csak magasabb bérért kapunk ugyanarra a pozícióra jelentkezőt, mint amennyit a korábbi kolléga keresett.

Bért vagy juttatást?

A béren kívüli juttatások és az egyes meghatározott juttatások biztosítása minden esetben alacsonyabb ráfordítással jár a munkáltatók számára, mintha ugyanazt a nettó összeget bér formájában biztosítanák dolgozóiknak. A megállapítás igaz 2018-ban és igaz lesz 2019-ben is.

Hegedüs Sándor, az RSM Hungary Zrt. adóüzletágának vezetője beszélt a jövő évi juttatási lehetőségekről a Napi.hu HR-vezetők Országos Konferenciáján. A béren kívüli csomagok továbbra is a bérnél kedvezőbb áron adhatók, de lényegesen szűkül a juttatási kör. 2019-ben a munkáltatóknak érdemes az adóelőny mellett más szempontokat (is) mérlegelniük a kosarak kialakításakor. A munkavállaló érdeke, hogy a munkáltató minél inkább elismerje a teljesítményét és ez a nap végén a hazavitt jövedelmében is megmutatkozzon, míg a vállalat sikerének egyik záloga, hogy adott feladatra a legjobb embereket tudja alkalmazni alacsony fluktuáció mellett, költséghatékonyan.

A juttatások adóelőnye, ahogy az eddigi években, jövőre is megmarad, de a csomagokat újra kell gondolni – hangsúlyozta Hegedüs Sándor, aki szerint a bevezetését és fenntartását már nem feltétlenül a rendszer adóelőnye fogja meghatározni.

Így alakul az egyes juttatások adó-és járulékterhelése abban az esetben, ha a munkáltató nettó 100 egységet szeretne juttatni a munkavállalóinak:

  Bérként Béren kívüli juttatásként Egyes meghatározott juttatásként   (ide tartozik az egészségpénztári juttatás, 2019-ben pedig a célzott szolgáltatásként biztosított egészségpénztári juttatás – a szerk.) Adómentes juttatásként
Összes munkáltatói ráfordítás 2016 193,23 134,51 149,98 100
Összes munkáltatói ráfordítás 2017 185,71 134,22 143,66 100
Összes munkáltatói ráfordítás 2018 181,95 134,22 140,71 100
Összes munkáltatói ráfordítás 2019 181,95 134,50 140,71 100
Forrás: RSM/Hegedüs Sándor

Ami volt, és ami lesz

A 2018-as általában használt cafeteria elemekből sokak számára vonzó kosarakat tudtak kialakítani a munkáltatók különböző mértékű adminisztrációs terhet vállalva, jövőre azonban erőteljesen csökken a kínálat.

Az adómentes juttatások között maradt az óvodai és bölcsődei szolgáltatások és ellátás, ám ez a juttatás viszonylag szűk réteg számára lehet releváns. De szerencsére továbbra sem kell adót fizetni az egészségpénztári adomány után se. Igaz, a juttatás adóköteles jövedelem a munkavállaló oldalán, mégis érdemes számításba venni a lehetőséget jövőre: a dolgozó az adófizetési kötelezettség ellenére jól jár, hiszen 20%-os adójóváírást is érvényesít az adomány után.

Béren kívüli juttatásként egyedül marad a SZÉP Kártya, amely népszerűségi indexe 40-45%, de jelentősen nő a juttatás adminisztrációs terhe. A jövő évi adócsomag jelentősen visszavette az egyes meghatározott juttatásként adható elemek körét is: 40,71%-os adózással a munkáltató adhat egy évben egyszer a minimálbér 10%-áig csekély értékű ajándékot, amely valószínűleg kevésbé csigázza fel a munkavállalókat, üdülési szolgáltatást igen bonyolultan vagy finanszírozhat önsegélyező és egészségpénztárak által adható célzott szolgáltatásokat. Utóbbi körbe tartozik elvileg a nyugdíjpénztári juttatás is, de ebben az esetben még hiányoznak a szabályozási feltételek, a rendelet hátterét október-novemberre ígéri a jogalkotó. Vagyis ebben a bugyorban is lényegében egyetlen elemet találunk. Ez viszont sok munkáltató és munkavállaló számára hozhat elégedettséget.

Azt is érdemes megfontolni, hogy az egészségpénztári adomány vagy a célzott szolgáltatás mellett a munkáltató a munkavállaló nettó béréből minden hónapban elutalja a pénztárnak a tag kötelező tagdíját, vagy azt az összeget, amit a dolgozó a nyilatkozatában megadott. Ez a foglalkoztatónak nem kerül plusz pénzébe, ám egy gesztus a munkavállalója felé, akinek így nem kell havonta foglalkozni a befizetéssel, csak a költéssel.

Konklúzió
Célkeresztben a juttatási rendszer

A hozzánk érkező munkáltatói kérdésekből érezhető, hogy nagy az új adószabályok kapcsán bizonytalanság, a cégeknek további tájékoztatásra van szükségük annak érdekében, hogy se a munkavállalók, se a vállalat üzleti érdekei ne sérüljenek az átszabott juttatási rendszer miatt. Kérjük, töltse ki kérdőívünket, hogy minél célzottabban tudjunk segíteni!

A 2019-ben juttatásként adható csomag kínálata lényegesen szűkebb, mint az idei volt, de még így is marad terük a munkáltatóknak, hogy okosan kialakított kosarakkal továbbra is előnyös helyzetbe kerüljenek a munkavállalókért folyó küzdelemben. Általában igaz, hogy ha a választék túl széles, az emberek nehezebben, vagy egyáltalán nem döntenek. A jövő évi szűkebb juttatási rendszerben felértékelődik az egészségpénztárak szerepe: az egészségcélú megtakarítások esetében az egészségpénztárnak nincs versenytársa.

Még az év vége előtt érdemes a cégvezetőknek és a HR-eseknek összeülniük, és végiggondolniuk, eddig milyen céllal adták a juttatásokat. Ha ezek a célok működtek, nem érdemes változtatni rajtuk. Ha a bér helyettesítésére, adóoptimalizálásra szolgált a cafeteria, gondolkozzanak béremelésben, ám ha az egészségmegőrzés, lakhatás, gyermeknevelés támogatásával a gondoskodó munkáltatói márka építése állt a rendszer hátterében, 2019-ben is próbálják meg fenntartani azt.

Ebben szeretnénk támogatást adni az alábbi kérdőív segítségével.

Szeretnénk felmérni, hogy eddig milyen juttatásokkal ismerte el dolgozói teljesítményét a béren felül, és melyek voltak a legnépszerűbb elemek a munkatársai körében. A kérdőív célja, hogy átfogó képet kapjunk arról, hogy partnereink milyen stratégia mentén állítják össze a felkínált juttatási elemeket, és ehhez a pénztár szolgáltatásai révén jövőre is hatékonyan hozzájáruljunk.

A kérdőív anonim, a kitöltő beazonosítására alkalmas adatokat nem tartalmaz. A kitöltése 6–8 percet vesz igénybe. A válaszok alapján született eredményeket minden válaszadónknak elküldjük.

Kérjük, hogy a kérdőívet legkésőbb 2018. október 15-ig töltse ki.

Köszönjük, hogy segíti munkánkat.

Ide kattintva töltheti ki a kérdőívet: Cafeteria felmérés

Kedvezőbb lett a Patikapénztár költsége

A független Patikapénztár az elmúlt években sok területen fejlesztett, aminek köszönhetően javult a kassza működési hatékonysága. Mivel a pénztár vagyona a tagoké, az elért megtakarításból is szeretnénk, ha részesednének, ezért a szeptemberi közgyűlés átalakította a korábbi tagdíjfelosztási rendszert.

A közgyűlés döntése értelmében a 2019. január 1. után beérkező befizetésekből éves sávos rendszerben történik majd a levonás. Ezzel a Patikapénztár bekerült a legkedvezőbb árú kasszák élmezőnyébe, ha figyelembe vesszük a novemberi akciót is.

A változás fontos munkáltatói partnereink számára is: a pénztárak az alapszabályukban meghirdetett, adott sávra vonatkozó költséget számolják fel a munkáltatói tagdíj-hozzájárulásokra nézve. Ebben 2019-ben sem lesz változás, jóllehet változik a juttatási struktúra. A célzott szolgáltatási szerződések egyedileg fogják tartalmazni a szolgáltatási csomag feltételeit, de a költségelszámolás tekintetében az alapszabályban meghirdetett sávok és százalékok lesznek az irányadóak (bizonyos esetekben arra is lesz mód, hogy ettől eltérjenek a felek).

A Patika Egészségpénztár tagdíj-felosztó rendszere 2019. január 1-től

  Működési Likvid Fedezeti
36 000 Ft alatti részének 7,9%-a 0,1%-a 92%-a
36 000 és 150 000 Ft közötti részének a 36 000 Ft feletti rész
7,4%-a
a 36 000 Ft feletti rész
0,1%-a
a 36 000 Ft feletti rész
92,5%-a
150 000 Ft feletti részének a 150 000 Ft feletti rész
4,9%-a
a 150 000 Ft feletti rész
0,1%-a
a 150 000 Ft feletti rész
95%-a

A korábbi havi elszámolási rendszer évessé tételével átláthatóbbá válik a pénztár által működésre elvont befizetés aránya, kiszámíthatóbbak az adott befizetés járulékos költségei és nem utolsó sorban könnyebben összehasonlítható lesz a Patikapénztár a többi kasszával.

Az új felosztó rendszer a 2019. január 1. utáni befizetésekre vonatkozik, 2018-ban még a korábbi sávok érvényesek.

A célzottal célba ér

A célzott szolgáltatás az egyedüli olyan juttatás jövőre, amelynek nincs felső korlátja. Speciális szerződésre van szükség hozzá, amely meghatározza, hogy adott pénztárból milyen összeg terhére milyen szolgáltatásokat vehetnek igénybe a pénztártag munkavállalók.

A célzott szolgáltatás az egyedüli olyan juttatás jövőre, amelynek nincs felső korlátja. Speciális szerződésre van szükség hozzá, amely meghatározza, hogy adott pénztárból milyen összeg terhére milyen szolgáltatásokat vehetnek igénybe a pénztártag munkavállalók. Ez a szerződés fogja tartalmazni a juttatás adminisztrációs hátterét – a nyújtás módját, rendjét, határidejét – is. Ebben az esetben a munkáltató nem a munkavállalója egyéni számlájára fizet be, hanem egy kollektív számlára, amelyben az adott kosarat választó munkavállalók vannak benne. Ezeket a kosarakat a munkáltató állítja össze a pénztár által kínált szolgáltatásokból, és teszi elérhetővé minden munkavállalója számára. A dolgozók adott élethelyzetük alapján tudnak választani.

Az önsegélyező juttatások közül Hegedüs Sándor, az RSM Hungary Zrt. adóüzletágának vezetője szerint az iskolakezdéshez, taníttatás költségeihez való hozzájárulás lehet az egyik sokak által keresett elem. Ez évente a minimálbér összegéig nyújtható – idén 138 ezer forint, jövőre meg nem erősített sajtóhírek szerint 150 ezer forintra nő –, amely összegből nemcsak tolltartót és füzeteket lehet venni, hanem ruházati cikkeket is, vagy kollégiumi díjra is fordítható. Szintén sokak által választott elem lehet az eddig is népszerű gyógyszer- és gyógyászati segédeszközre fordítható keret. A 2019-es adócsomag megszünteti az idén kamatmentesen adható lakáshitel-törlesztési juttatást is, amit jövőre szintén ebben a juttatási formában támogat a munkáltató havonta a minimálbér 15%-áig (jelenleg 20 700 forint, jövőre akár 22 500 is lehet). A magánegészségügyi szolgáltatásokat is lehet innen támogatni, ami szintén sokak számára lehet érdekes.

Célzott szolgáltatásként nyújtható támogatások köre az egyes pénztártípusok szerint

Az alábbi táblázatból kiderül, hogy adott juttatási formában mennyibe kerül a munkáltatónak az egy dolgozónak adott 10 ezer forintos havi juttatás 2019-ben és mennyi költhető forintot hagy a munkavállaló zsebében.

Egyéb kedvező adózású lehetőségek

Fotó: Freepik.com

Mutassa meg, hogy jó a cégénél dolgozni!

A Patika-csoport fontos kezdeményezésnek tartja a Szerethető Munkahelyek Díjat, hiszen az egészségpénztár célja is az, hogy minél több családbarát, gondoskodó munkáltató legyen Magyarországon. Abban támogatjuk a cégeket, hogy ezt minél könnyebben, minimális adminisztrációval alakíthassák ki.

A Szerethető Munkahelyek Díjat a DreamJo.bs csapata hozta létre 2017-ben, azzal a misszióval, hogy bemutassák a cégeket, ahol a munkatársak szeretnek dolgozni. Tavaly még csak a kkv-k nevezhettek a díjra, idén azonban – külön kategóriában – a nagyvállalatok is indulhatnak a címért. Így valóban minden szerethető cég felkerülhet a térképre, amelyik október 31-ig benevez és feltölti a cégprofilját.

A díj alapítói többek közt arra kíváncsiak, mennyire összetartó a csapat, milyen az iroda, van-e lehetőség szakmai fejlődésre, marad-e idő magánéletre, és így tovább. A munkáltatói márka profil kitöltését követően a publikált céges profilokból – a közönség szavazata alapján – választják ki az idei év Szerethető Munkahelyeit.

A nevezés díjmentes és rejtett költségektől sem kell tartani. A szavazás országos, a rangsort a közönség szavazatai adják meg, azaz a dolgozók mondják el véleményüket. A szavazók egyszerre csak 10, véletlenszerűen kisorsolt céges profilt tudnak pontozni, amelyről a szavazási algoritmus gondoskodik.

A jelenleg is dolgozók 84 százaléka váltana egy olyan céghez, ami erős munkáltatói márkával rendelkezik, mert tudják, hogy ott olyan helyen dolgozhatnak, ahol valóban figyelnek a munkavállalókra, és jól éreznék magukat. A DreamJo.bs felmérése szerint az őszinte munkáltatói márkaprofillal 28%-kal csökkenthető a fluktuáció, az ilyen vállalatok 46%-kal kevesebbet költenek munkatárskeresésre, mivel a meghirdetett pozíciókra 77%-ban releváns álláskeresők jelentkeznek.

Gazdasági érdek az egészséges munkavállaló

Magyarországon kétszer annyi munkanap marad ki betegség miatt, mint Ausztriában, az egészségben leélt életszakasz pedig nemcsak a nyugati államok, hanem Csehország vagy Lengyelország átlagához képest is rövidebb. A javulás a munkáltatóknak is érdekében áll.

Windisch László, az MNB alelnöke az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) konferenciáján elmondta: a pénztáraknak fontos szerepük van az öngondoskodás fokozásában, amihez szükség van a munkáltatók együttműködésére is. Jelenleg Magyarországon 700 Mrd forint a háztartások által közvetlenül fizetett egészségügyi kiadás, amiből mindössze 56 Mrd forintot költenek egészségpénztáron keresztül, vagyis hatalmas tere van a növekedésnek. Jelenleg a pénztári kiadások fele gyógyszerköltés, de fontos lenne a szűrővizsgálatokon való részvétel és a magánegészségügyi költések ösztönzése. „Jelentős társadalmi haszna lenne, ha a pénztárak a prevencióban is hangsúlyosabb szerepet vállalnának” – vélte Windisch László.

Az MNB alelnöke üzent a kormánynak is előadásában: „átgondolt, stabil, hosszú távú öngondoskodási stratégiát kell kialakítani együttműködésben a szektor szereplőivel.”

Kravalik Gábor, az ÖPOSZ elnöke elmondta: a Pénztárszövetség reméli, hogy rövidesen megszületik egy olyan átfogó szabályozás, amely az állam, a munkáltatók és a munkavállalók közös szerepvállalásán alapul, és kellő ösztönzést ad a munkáltatóknak a dolgozók pénztári takarékoskodásának támogatásához. A modell a pénztártagsággal nem rendelkező alkalmazottak millióit terelhetné az öngondoskodás irányába.

Baksay Gergely az MNB Költségvetési és Versenyképességi Elemzések Igazgatóságának vezetője egy korábbi eseményen bemutatta a jegybank elemzését, amelyet a hazai gazdaság versenyképességét befolyásoló területekről készítettek, valamint ismertette az elemzés alapján született javaslatokat is (erről ITT írtunk részletesen a Patikablogon). A jegybank szerint – mint fogalmazott – az egészségben leélt életszakasz meghosszabbítása a gazdaságnak és az embereknek ugyanúgy érdeke, ezért támogatni kell az életkornak megfelelő szűrővizsgálatokat, a munkahelyi és a tömegsportot, támogatásokkal kell ösztönözni a befizetéseket az egészségpénztárakba. Sürgette emellett az egynapos műtétek kiterjesztését, az otthoni gyógyulást, az állami ösztönzők mellett pedig kiemelte az egyéni felelősség szerepét az egészség megőrzésében.

Baksay Gergely megjegyezte, hogy Magyarországon kétszer annyi munkanap marad ki betegség miatt, mint Ausztriában, az egészségben leélt életszakasz pedig nemcsak a nyugati államok, hanem Csehország vagy Lengyelország átlagához képest is rövidebb. A jegybank folytatja a versenyképességi észrevételek kidolgozását, javaslatait pedig eljuttatja a döntéshozókhoz – mondta az MNB-igazgatóság vezetője.

Nem állunk jól

Az Egészségügyi helyzet az Európai Unióban című 2017-es bizottsági jelentés Magyarországra vonatkozó része kiemeli: az elmúlt 15 évben tapasztalt javulás ellenére a várható élettartam Magyarországon továbbra is évekkel elmarad a legtöbb uniós országhoz képest. A magyar egészségügyi rendszer alulfinanszírozott, az egy főre jutó egészségügyi költés csupán körülbelül az uniós átlag fele. Magyarország az egyik olyan uniós ország, ahol a legmagasabb a gyógyítással elkerülhető halálozások arányszáma, ami azt jelzi, hogy bőven van javítanivaló a hatásos egészségügyi ellátáshoz való időbeni hozzáférés és a megelőzés terén.

Ha érdekesnek találta hírlevelünket, küldje tovább ismerőseinek | Ha nem kíván több hírlevelet kapni tőlünk, kattintson ide
  patikapenztar.hu  |  ujpiller.hu  
Copyright ® Patika-csoport  |   2018   |   Minden jog fenntartva.