Jól zártuk az első félévet

2018 első hat hónapjában újból növekedésnek indultak a Patika-csoportba érkező befizetések. Ez arra enged következtetni, hogy a Patika-csoport szolgáltatásai valódi értéket jelentenek a különböző élethelyzetben lévő tagjainknak. Kiugróan nőtt az egészségügyi szolgáltatásokra fordított összeg és egyre többen élnek az önsegélyező lehetőségekkel is.

Az idei első féléves adatok tükrében úgy tűnik, egyre többen tekintenek az egészségpénztárra, mint a kötelező egészségbiztosítást kiegészítő egészségcélú megtakarítási formára. Különösen igaz ez a Patika-csoport pénztáraira: az év első hat hónapjában az egyéni befizetések 22,33%-kal nőttek 2017 azonos időszakához képest, míg a szektorban a növekedés 20,59% volt az MNB adatai szerint.

Az összes befizetésben már most is megközelíti az 50%-ot az egyéni befizetések aránya, ami – a novemberi befizetési akció (a részletekről az októberi hírlevelünkben részletesen olvashat) eddigi gyakorlatát alapul véve – év végére valószínűleg átlépi a 60%-ot. Tagjaink körében tehát változatlanul nő a költség- és egészségtudatosak aránya, akik már nem a munkáltatótól várják az egyenlegük feltöltését, hanem maguk szeretnék kihasználni az szja-visszatérítést. Ezzel akár 20%-ot is megspórolhatnak egészségcélú költéseikből.

A költések terén is érezhető az átrendeződés: az összes kiadáson belül több mint 22%-kal részesednek az orvosi ellátásra fordított forintok. Idén az első hat hónapba tagjaink átlag közel 31 ezer forintot hagytak az orvosnál alkalmanként. Ez viszont – ha figyelembe vesszük a jövőre beadandó szja-bevallásban érvényesíthető kedvezményt – valójában számukra mindössze 24 800 forintos kiadást jelent.

Szintén jelentős az önsegélyező szolgáltatások igénybe vételének előretörése: az ilyen céllal kifizetett támogatások összege közel a duplájára nőtt 2018 első félévében a tavalyi egész éves kifizetésekhez képest. Különösen népszerű a gyerek születésekor igényelhető egymillió forintos támogatás: ilyen céllal a Patika-csoport idén január–június között a tavalyi hasonló időszakban folyósított összeg kilencszeresét fizette ki. Egyre többen igénylik a CSED és GYED kiegészítést is. Az erre a célra kifizetett összeg egy év alatt a 17-szeresére nőtt. Dinamikusan nő a lakáshitel-törlesztéshez igénybe vehető juttatás, és a beiskolázási támogatás kihasználása is: előbbi esetben közel ötszörösére, utóbbinál 6,5-szeresére ugrott az adott időszakban teljesített kifizetés az egy évvel korábbihoz képest.

Gondoljon már most a jövő évi várható kiadásaira kezdve az iskolához kapcsolódó költségektől a tervezett fogorvosi ellenőrzésen át a rendes évi szűrővizsgálatokig, vagy a gyógyszertárban hagyott forintokig. Érdemes készíteni egy előzetes kalkulációt, és ehhez mérten kihasználni a novemberi befizetési akciónkat.

Fotó: Freepik.com

Most elszámolhatja pénztárunkban az iskoláztatás költségeit!

Készüljön a Patika-csoporttal az új tanévre! A pénztári egyenlege terhére elszámolhatja a tankönyvek, a taneszközök és a gyerekruházat vásárlásakor kapott számlát. Az egyetemi vagy főiskolai hallgató tandíját és a kollégiumi elhelyezés költségét szintén megtérítjük!

Nem csak a munkáltatóktól kapott iskolakezdési cafeteria, az egyes önkormányzatok által kínált támogatás, vagy az augusztusra előrehozott családi pótlék-kifizetés enyhítheti a tanévkezdés anyagi terhét. Az egészségpénztári megtakarítás terhére is elszámolható számtalan, a családok szeptemberi költségvetését alaposan megtépázó tétel.

2018-ban gyermekenként 138 000 forintnyi tankönyvről, taneszközről, ruházatról szóló számlát számolhatnak el az arra jogosult Patika vagy Új Pillér Egészség- és Önsegélyező Pénztár tagjai. A lehetőséggel élhetnek az általános és középiskolás gyereket nevelő szülők, és a Magyarországon államilag elismert felsőoktatási intézményében hallgatói jogviszonnyal rendelkező 25. életévét be nem töltött fiatalok szülei is.

Az egészségpénztárból tandíjra, térítési díjra, kollégiumi díjra, albérleti díjra is elszámolható a juttatás. A tanév első napját megelőző 15 napon belül és a tanév utolsó napját követő 15 napon belül kiállított és teljesített számla alapján szolgáltatunk, azaz az augusztus közepe és a rákövetkező év június vége közötti számlákat tudjuk elszámolni.

Számlázási tudnivalók:

  • a számla nem lehet 120 napnál régebbi.
  • a tag vagy a kedvezményezettje nevére és címére szól.
  • a pénztár csak az eredeti számlát számolhatja el.
  • a pénztár csak a legalább 180 napja a számláján lévő összeg terhére tudja elszámolni a szolgáltatást. Kivéve az szja-visszatérítésként beérkezett pénzeket, amelyek azonnal kifizethetők.

Költségvetési kisokos

A 138 000 forint iskolakezdési kiadás önnek csupán 110 400 forintba kerül, amennyiben ebben az évben legalább ekkora összegű egyéni befizetés érkezik a számlájára. 2019 év elején az szja-bevallásában 20% visszatérítést érvényesíthet, 27 600 forinttal tehát a NAV járult hozzá az iskolakezdéshez.

Iskolakezdési nagybevásárlás, diákigazolványok érvényessége, utazási kedvezmények – a Budapesti Békéltető Testület jótanácsai az iskolások szüleinek és a hallgatóknak

Mi is ott voltunk a Pozsonyi Pikniken!

Szeptember 1-jén zsúfolásig megtelt a Szent István park környéke. A Patika-csoport is ott volt, hogy minél többeknek bemutassa az egészségpénztári tagságban rejlő előnyöket. A Doktor24 jóvoltából az érdeklődők számos ingyenes szűrővizsgálaton vehettek részt a standunknál.


Újlipótváros kulturális falunapja évről évre nagyobb közönséget vonz. Tavaly már elérte a százezer főt a Pozsonyi Piknikre látogatók száma, idén pedig a szervezők szerint még többen voltak kíváncsiak a 10., jubileumi fesztiválra, ahol az érdeklődők reggel tíz és este kilenc között több mint száz produkciót láthattak, könyvkiadók kínálatából tallózhattak, vásározók portékáit mustrálhatták és jóllakhattak a gasztrosoron.

A Patika-csoport standján is nagy volt a kavalkád. Sokan vették igénybe az ingyenes dietetikai tanácsadást és a különböző szűrővizsgálatokat, amelyeket partnerünk, a Doktor24 segítségével nyújtottunk. Többek számára bizonyult hasznosnak a testtömegindex-, a vércukorszint- és a vérnyomásmérés. Nagyon sokan a pénztári belépés mellett döntöttek, amikor megismerték a szolgáltatási palettánkat és az elérhető megtakarítás mértékét.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a lakosság egyre nagyobb hányada nyitott az egészségcélú öngondoskodásra, a jövőben tervezett beavatkozásra való előtakarékosságra, amelyet az állam is támogat adójóváírással. Sokan kérdezték, hogy mi lesz jövőre a munkáltatói tagdíj-hozzájárulással a 2019-re elfogadott adócsomag hatására. Szerencsére őket is meg tudtuk nyugtatni, hogy a célzott szolgáltatás változatlan feltételekkel adózik jövőre is, így a munkáltatóknak lesz lehetőségük az egészségtudatos dolgozóik kedvezményes támogatására, ha némileg új köntösbe is kell öltöztetni a juttatást. De sem az összegen, sem a támogatási célon nem kell, hogy változtassanak.

Rákbetegségek, amelyek korai stádiumban szűrhetők

Ingyenes szűrőprogrammal szeretné redukálni az egészségügyi kormányzat a vég- és vastagbélrák kialakulásának esélyét. A program az 50–70 éveseknek szól. A célcsoporton kívüli korosztály tagjai az egészségpénztári számlájuk segítségével csökkenthetik a vizsgálat költségét.

Évente mintegy ötezer ember haláláért felelős a vég- és vastagbélrák, holott ha időben felismerik, jó eséllyel gyógyítható lenne a betegség. A következő két évben mintegy 2,4 millió, 50 és 70 év közötti férfi és nő vehet majd részt az uniós és hazai forrású szűrési programban – jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

A program két lépcsőből áll majd. Az első szűrésnél székletmintát kell küldeni a vizsgálatot végző laboratóriumba. Ezt követően már csak azokat hívják be a végbéltükrözéses, hivatalos nevén kolonoszkópiás vizsgálatra, akiknél a minta alapján gyanú merül fel arra, hogy polipjuk vagy daganatuk van. Az egészségügyi kormányzat tájékoztatása szerint a vastag- és végbélrákszűrést kétévente megismétlik majd, a vizsgálandók első csoportja várhatóan szeptemberben kapja meg a meghívólevelet.

A sajtótájékoztatón Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet korábbi főigazgatója elmondta: három olyan daganatfajta van, amelyet korai stádiumban szűrni lehet: a méhnyak-, az emlő-, és a vastagbélrák. Az egészségügyi kormányzat a megelőzésre helyezi a hangsúlyt, mert az egészség az egyén, a család és a nemzet számára is rendkívüli érték – hangsúlyozta a miniszter. Kovács Attila országos tisztifőorvos arról beszélt, hogy a program akkor lehet igazán sikeres, ha minél többen részt vesznek a szűrésen. Utalt arra, hogy a hasonló szűrőprogramokon a megszólítottak 45 százaléka jelenik meg; a cél most az, hogy a meghívottak 70 százaléka vegyen részt a szűrésen.

És aki még nincs 50 éves?

A kormányzati programban nem érintett korosztálynak is mindenképpen érdemes a megelőzésre koncentrálni, akkor is, ha a kötelező egészségbiztosítás nem finanszírozza a szűrővizsgálatokat.

A magánszolgáltatók kínálatában szinte bármilyen szűrővizsgálatot megtalálunk. A várólista nélkül, előre egyezetett időpontban elvégzett vizsgálatért a legtöbb egészségügyi intézményben fizethetünk egészségpénztári kártyával, vagy a kezelés áráról kapott számlát elszámolhatjuk utólag a megtakarításunk terhére. Megéri egyrészt az egészségünk érdekében, másrészt a pénztárcánkra való tekintettel is! A prevenciós vizsgálatok árából akár 30%-ot visszakaphatunk a saját befizetés és a prevenciós célú költések után járó 20 és 10%-os szja-jóváírásnak köszönhetően.

Mit tegyen, ha meghívólevelet kap az EMMI-től?

Fotó: Flickr.com

Gondoljon az egészségére, csatlakozzon az Egészségklubhoz!

Meggyőződésünk, hogy mind a prevenció, mind az egészséggel kapcsolatos edukáció társadalmi szinten és egyénenként is kiemelkedő fontosságú, ezért állt a Patika-csoport a Doktor24 Egészségklubja mögé.

A Patika-csoport és a Doktor24 cégcsoport alapvető célkitűzése ugyanaz: mindkét szolgáltató azt szeretné, hogy valamennyi ember mindennapi életébe beépüljön az egészségvédelem, az odafigyelés és a megelőzés. Azért döntöttünk úgy, hogy stratégiai megállapodásunk részeként a jövőben részt veszünk a 2017 őszén alapított Doktor24 Egészségklubban. Mindkét, az egészségügyi területen tevékenykedő cégcsoport hisz abban, hogy változtatni kell és lehet is Magyarországon az egészséggel kapcsolatos mentalitáson és az emberek halogató, ráérünk arra még hozzáállásán, ezért alapította meg a Doktor24 az Egészségklubot tavaly, és ezért csatlakozik hozzá a Patika-csoport idén.

A klub egyik küldetése a prevenció, vagyis a megelőzés fontosságának hangsúlyozása, hiszen az egészséget megőrizni, a betegséget megelőzni könnyebb, mint a már bekövetkezett betegséget kezelni. Szintén fontos feladatunk az edukáció, vagyis a társadalom egészének egészségtudatosabb életre nevelése.

Az Egészségklub tagjai azon felül, hogy állandó kedvezményben részesülnek a Doktor24 szakvizsgálatok árából, az egészségpénztári tagságuk révén további előnyökhöz juthatnak. Az egészségpénztári számlán felhalmozott megtakarításokból finanszírozott kezelések költségéhez 20%-kal hozzájárul az állam személyi jövedelemadó-visszatérítéssel, az egészségtervvel alátámasztott prevenciós célú költéseket pedig további 10%-os jóváírással ösztönzi.

Az anyagi kedvezményeken túl a klubtagok hírlevélben kapnak rendszeres tanácsokat, amelyek segítenek az egészségtudatos életmód kialakításában és fenntartásában, a szakértői cikkekből pedig megismerhetik a legújabb egészségügyi innovációkat, a család jóllétét támogató pénzügyi megoldásokat.

Csatlakozzon Ön is!

Fotó: Freepik.com

Szívesen fogadna örökbe gyereket? Támogatjuk!

Az SOS Gyermekfalvak kutatása szerint a legtöbben az alacsony anyagi támogatás és a társadalom előítéletessége miatt nem választják a nevelőszülői hivatást. A gyerekszületéskor járó 1 000 000 forintos egészségpénztári támogatás viszont örökbefogadás esetén is igényelhető.

2007 óta növekszik a gyermekvédelemben élők száma, de a nevelőszülőké nem – olvasható az SOS Gyermekfalvak közleményében. Egy most készített felmérés szerint szinte mindegyik megkérdezett attól tart, hogy a gyerek nem fogadná el őt, minden második pedig attól, hogy családja és barátai rosszul vennék, ha ezt a szakmát választaná, vagy épp párkapcsolatára lenne negatív hatással. A válaszadók kétharmada szerint a nevelőszülőknek és neveltjeiknek a társadalom előítéletével is meg kell küzdeniük.

– Fontos lenne a nevelőszülői szakma ismertségének és társadalmi presztízsének emelése, olyan motivációt kell adni, hogy többen válasszák a nevelőszülőséget. Az SOS például csökkenti a nevelőszülőnél lévő gyereklétszámot, hogy kisebb legyen a teher a családon és nagyobb az odafigyelés a gyereken. Így munka, vagy akár több saját gyerek mellett is könnyebben vállalható ez a nehéz, de szép feladat – mondta Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak gyermekvédelmi programigazgatója.

Az egészségpénztári számlán összegyűlt megtakarítás is felhasználható örökbefogadáskor: legfeljebb 1 000 000 forintot tudunk kifizetni a számláján rendelkezésre álló és legalább 180 nappal korábban beérkezett összegből. Az örökbefogadás hosszú folyamat, érdemes már a legelején sorra venni a támogatási lehetőségeket és azok feltételeit, nehogy az információhiány miatt maradjunk le a lehetőségről.

  • Mivel az állam 20%-kos szja-visszatérítéssel, évi legfeljebb 150 ezer forinttal ösztönzi az egyéni befizetéseket, 750 ezer forint befizetés esetén már 900 ezer forint megtakarítása lesz. Ebben az esetben a 750 ezer forintra vonatkozik a 180 napos szabály, az szja-visszatérítésként kapott 150 ezer forintra viszont nem. Ha Ön az első félév során befizet 750 ezer forintot, és abból nem költ, a következő év elején, amikor a NAV visszautalja az adójóváírást, azonnal hozzájut 900 ezer forint örökbefogadási támogatáshoz.
  • A munkáltató is támogathatja az örökbefogadást tervező dolgozóját a bérhez képest lényegesen kedvezőbb adózással: a munkáltatói tagdíj-hozzájárulás adóvonzata 40,71% (a béré 81,95%).
  • A támogatás iránti igényt az örökbefogadás megtörténtét követő 120 napon belül kell bejelenteni a pénztárnál, máskülönben érvényét veszti a jogosultság.
  • Szükséges dokumentumok: szolgáltatás-igénylőlap, az örökbefogadás tényét bizonyító hatósági iratok másolata.

Tévhitek és válaszok az örökbefogadásról

Egészséges étkek: csokis kölesgolyó rizsmorzsában

Egy főétel, amely finom, laktató, ráadásul gluténmentesen készíthető és a vegán diétába is beilleszthető. Mi már többször megfőztük a Bulkshop oldalán talált receptet. Kezdő szakácsoknak is ajánljuk!

Hozzávalók 8 nagyobbacska gombóchoz (ezek többsége a Bulkshopban, vagy más reform-élelmiszerüzletben megvásárolható, a gluténmentes termékek akár egészségpénztári számlára is)

2/3 bögre éjszakára beáztatott köles
1 citrom héja
1 citrom leve
1 kávéskanál vaníliakivonat
3-4 evőkanál eritritol vagy növényi szirup (például szőlőszirup), vagy más cukor vagy cukorpótló
1 csipet só
1 mokkáskanál kardamom (el is maradhat)
16 kis vagy 8 nagy kocka étcsokoládé + a díszítéshez
1,5 bögre rizsmorzsa
1 nagy löttyintésnyi rizsolaj vagy a szőlőmagolaj vagy 2-3 evőkanál kókuszzsír

Hozzávalók a citromos szószhoz (használhatunk narancsot is)

1 liter rizsital
1 doboz rizskrém vagy más növényi krém (ezúttal ne kókuszos legyen)
3 evőkanál kukoricakeményítő vagy rizsliszt
2-3 evőkanál eritritol / más cukor, cukorpótló (több-kevesebb, ízlés szerint)
1 citrom héja reszelve
1 citrom leve
1 mokkáskanál kardamom (el is maradhat)
1-2 kávéskanál vaníliakivonat

Elkészítés

A beáztatott kölest szűrjük le és háromszoros mennyiségű vízben főzzük nagyon puhára, ragacsosra. Lefedve pihentessük és hűtsük ki.

Készítsük el a szószt.

A rizsitalt forraljuk fel és kevés vízben vagy rizsitalban oldjuk fel a keményítőt. Amikor a rizsital felforrt, állandó keverés mellett sűrítsük be a feloldott keményítővel. Vegyük le a tűzről, kissé hűtsük ki és ízesítsük a választott édesítővel, fűszerrel, vaníliával, citrommal. 2/3 részét tegyük át egy sütőedénybe, simítsuk az aljába. (Erre az alapra helyezzük majd a morzsában megforgatott gombócokat.)

Pirítsuk meg a rizsmorzsát a választott zsiradékon.

Kockázzuk fel a csokoládét. Ne spóroljunk, egy gombócba legalább kétkockányit tegyünk.

A kihűlt kölesből egy nagy evőkanálnyit helyezzünk a tenyerünkre, lapogassuk el és csomagoljuk bele a csokit.

Helyezzük az összecsomagolt gombócot a rizsmorzsába, jól hempergessük meg. A rizsmorzsa segít a gombócok kerekded formájának kialakításában is.

A meghempergetett gombócokat helyezzük a szósszal kibélelt sütőedénybe.

180 fokos sütőben melegítsük össze a gombócokat és a szószt, de ne süssük, csak addig, amíg jól átmelegszenek, és a csokoládé megolvad a gombócok belsejében.

A félretett szósszal és olvasztott csokival tálaljuk.

A kölesgombócok – ha nem feltétlenül szükséges, hogy vegán legyen az ételünk – fehér csokoládéval is megtölthetők (a vegán fehér csokit nehéz beszerezni), azok pedig, akik a minél kevesebb szénhidrátra esküsznek, használjanak legalább 85% kakaótartalmú étcsokoládét a töltelékhez és a díszítéshez is.

Jó étvágyat!

Ha érdekesnek találta hírlevelünket, küldje tovább ismerőseinek | Ha nem kíván több hírlevelet kapni tőlünk, kattintson ide
  patikapenztar.hu  |  ujpiller.hu  
Copyright ® Patika-csoport  |   2018   |   Minden jog fenntartva.