Nem kell kölcsönből fedezni a váratlan egészségügyi kiadásokat!

Az egészségpénztári számla egyik legnagyobb előnyének sokáig azt tartották, hogy azonnal költhető. Ez ma is igaz, de érdemes megtakarítási lehetőségként is számolni ezzel az öngondoskodási formával! A 2018 első negyedévére számított hozamokat már jóváírtuk tagjaink számláján.

A tartósan alacsony hazai kamatkörnyezetben átértékelődtek a megtakarítók hozamvárakozásai. Mivel a jegybanki alapkamat régóta mélyen van, a rövid, éven belül lejáró állampapírok hozama pedig 0% körüli, el kell fogadnunk a korábbiakhoz képest jóval mérsékeltebb kamatokat, ha a hozam mellett a biztonság is szempont számunkra. A Patika-csoport mindig büszke volt arra, hogy független hazai tulajdonban lévő pénztárként, a törvényi előírásokat maximálisan betartva is infláció feletti hozamot tudott elérni pénztártagjai megtakarításán a HOLD Alapkezelő szakértemének segítségével.

A cégcsoport negyedévente írja jóvá tagjai számláján az adott időszakra vonatkozó hozamot, amely után a pénztártag – a banki megtakarításokkal ellentétben - nem fizet kamatadót, a kassza pedig nem von működési költséget. A befektetés eredménye tehát 100 százalékban egészségcélú vagy önsegélyező kiadásokra fordítható. A fentebb vázolt hazai befektetési környezet tükrében különösen jelentős siker, hogy 2018 első negyedévét a cégcsoport mindkét egészségpénztára pozitív megtakarítási eredménnyel zárta. Ezek a jóváírások már megjelentek a tagjaink egyenlegében.

Az egészségpénztárban elhelyezett megtakarításunk után azonban nemcsak a befektetés által termelt hozamra számíthatunk, hanem az egyéni befizetések után járó szja-jóváírásra. Utóbbi szintén 100 százalékban a számlánkon lévő összeget gyarapítja és azonnal költhető a kassza által kínált bármely szolgáltatásra. Gondoljon bele, ma egyetlen rövid távú megtakarításnak sincs 20% feletti hozama Magyarországon! Nem éri meg tehát kölcsönt felvenni a váratlan egészségügyi kiadásainkra, sokkal inkább érdemes előrelátóan félre tenni ezekre a célokra.

Ha a Raiffeisen bank kimutatásából indulunk ki, amely szerint 20%-ban váratlan kiadások, 8%-ban nagyobb tervezett költések állnak a lakossági kölcsönfelvételek mögött, ezek jelentős része valószínűleg elkerülhető lenne egészségpénztári megtakarítással. Így nem mi fizetünk kamatot, hanem mi kapunk!

Forrás: Raiffeisen számítás

Nő a hitelfelvételi kedv

Közeleg a végső határidő. Ellenőrizze, hogy mekkora szja-visszatérítésre számíthat!

December végéig egyénileg közel kétmilliárd forintot töltöttek fel számlájukra a Patika-csoport tagjai, akik a befizetési boomnak köszönhetően idén rekordösszegű, összesen több mint 400 millió forint szja-jóváírásra számíthatnak. Május 22-ig érvényesíthetjük a visszajáró adót.

Az adójóváírás feltétele, hogy ne legyen adótartozásunk, a bevallásban szereplő adót befizessük a NAV felé és a számított adónk meghaladja a várt visszatérítés összegét. A feltételek teljesülése esetén az adóhatóság 30 napon belül átutalja a rendelkezett összeget a bevallásban megadott számlára, szerződésre. Az egészségpénztárba érkező összeg levonás nélkül, azonnal költhető.

A pénztártól postán érkező, vagy az online ügyintézésben elektronikusan letölthető adóigazolás ad hasznos támpontot a bevallás kitöltéséhez és ahhoz, hogy mekkora összegű adó-visszatérítésre számíthatunk idén. Ellenőrizzük a sorokat akkor is, ha a bevallásunkat a NAV készíti el!

2018-ban a munkáltató már egyetlen munkavállalójának sem készíthet adóbevallást, két mód maradt az elszámolásra. A legtöbb munkavállaló számára a NAV készíti el a tervezetet a rendelkezésére álló adatok alapján, amit az adózó 2018. május 22-ig tud jóváhagyni vagy módosítani. Aki rendelkezik ügyfélkapuval, a www.nav.gov.hu honlapról vagy a www.magyarorszag.hu-ról elérhető eSZJA oldalon találja meg a dokumentumot. Ha Önnek nincs ügyfélkapu-regisztrációja most már kizárólag személyesen, a NAV ügyfélszolgálatain nyújthatja be az igényét, hogy postázzák a tervezetet. Ha a jóváhagyás nem történik meg a határidőig, az adóhatóság által készített lesz a végleges adóbevallás.

Arra is van mód, hogy az adózó vagy a könyvelője készítse el a bevallást. Az ehhez szükséges nyomtatvány a 17SZJA, amit a NAV honlapjáról lehet letölteni.

Annak sem kell aggódnia, aki nem találja meg a papír alapú pénztári adóigazolását: az adóigazolások és az egyéni számlakimutatások letölthetőek az egészségpénztár honlapjáról is. Az elektronikus dokumentumot a NAV hivatalosan is elfogadja az adóbevalláshoz. Az elektronikus számlakimutatásban is szerepelnek a 2017-es egyéni befizetések, a pénztári tag számláján jóváírt támogatói adomány, a lekötött összeg, a prevenciós költések és az adóköteles összegek. Tartozzon jövőre Ön is a többséghez, töltse ki az ehhez szükséges nyomtatványt, amely a pénztár honlapjáról itt és itt tölthető le!

Nő az egészségtudatosság, nőnek a befizetések

Négy év alatt 66%-kal nőtt a visszautalt szja összege: míg 2015-ben 241 millió, 2016-ban 301 millió, 2017-ben 314 millió forintra, idén már 400 millió forintra számíthatnak a Patika-csoport tagjai.

A dinamikus bővülés hátterében három trendet látunk. Egyrészt egyre többen felismerik az öngondoskodás fontosságát és az egészségpénztári megtakarítások jelentőségét az egészségcélú költések optimalizálásában. Másrészt, az önsegélyező szolgáltatások bevezetésével jelentősen tágult azoknak a köre, akiknek megéri ez a megtakarítás. Harmadrészt a lakosság egyre jelentősebb hányada hoz pénzügyileg tudatos döntéseket. Ők azok, akik az év utolsó negyedében igyekeznek maximalizálni az adóelőnyüket és a maximális 150 ezer forintos szja-visszatérítéshez szükséges összeget fizetik be a számlájukra. Ez az a hányad, akik a május végi határidőnél lényegesen korábban beadják vagy jóváhagyják az adóbevallásukat, hogy minél előbb élvezhessék a visszajáró forintokat.

Úgy tűnik, sokan hagyják az utolsó pillanatra a bevallás elkészítését vagy jóváhagyását. Május elejéig csoportszinten közel 155 millió forint folyt be az egyéni számlákra, ami a várt összeg alig 40%-a.

Kérjük, járuljon hozzá, hogy a jövőben is elküldhessük hírlevelünket!

Az új adatvédelmi törvényről reméljük már mindenki hallott és arról is, hogy ez milyen új adatkezelési előírásokat jelent a cégeknek, és milyen jogokat biztosít a magánszemélyeknek. A GDPR a hírlevél-kiküldésre is új szabályokat ír elő, ezért kérjük, hogy az ennek megfelelően elkészített új felületünkön járuljon hozzá, hogy júniustól is elküldhessük Önnek hírlevelünket.

A hírlevelünkre korábban közel 60 ezren iratkoztak fel, de május 25. után csak azoknak fogjuk tudni eljuttatni híreinket, akik ehhez újból
- beleegyezésüket adják a Patikapénztár oldalán,
- beleegyezésüket adják az Új Pillér oldalán.

Sokan már éltek a lehetőséggel a korábbi felhívásunk hatására, ám vannak, akik még nem. Tudjuk, hogy nem minden hír érdekel egyformán mindenkit, de igyekszünk sokszínű, számos érdeklődési kört kielégítő hírfolyamot összeállítani hónapról hónapra, amelyben széles olvasói réteg talál kedvére valót. A rövid cikkek között vannak aktuális egészségpénztári tudnivalók, beszámolunk új egészségügyi kutatási eredményekről, írunk a hazai egészségügy helyzetéről, hírt adunk partnereink szolgáltatásairól.

Hisszük, hogy ezek a témák sokak számára érdekesek, különösen ma, amikor az öngondoskodás, egészséges élet, a betegségek megelőzése sok családnál mindennapi beszédtéma. Ebben is szeretne partner lenni a Patika-csoport a jövőben is, és releváns, hírértékkel bíró rövid anyagokat küldeni az Ön számára. Ehhez szeretnénk a beleegyezését kérni.

A neve és az e-mail címe megadásával fél perc alatt bebiztosíthatja, hogy a jövőben is első kézből értesüljön az aktuális egészségügyi hírekről. ITT vagy ITT adhatja meg a hozzájárulását.
Egy éves a bankkártyás fizetés! Viszi a prímet

Alig több mint egy éve, tavaly márciusban vezettük be az online bankkártyás befizetés lehetőségét. Azóta a tagdíjak közel 30%-a ezen a módon érkezik az egészségpénztári számlákra. Kényelmes, olcsó fizetési mód és azonnal költhető egészségforintokat eredményez.

Az oldalunkon bármekkora összeget befizethet bankkártyával: eleget tehet például a havi minimális feltöltési kötelezettségének – 3000 forint a Patika és 10 000 forint az Új Pillér esetében –, befizetheti a közeljövőben várható patikakártyás költései összegét vagy a beküldött készpénzfizetési számlák kifizetéséhez szükséges summát, év végén pedig az adó-visszatérítés maximalizálásához szükséges forintokat.

A trend egyértelműen az elektronikus fizetési megoldások térnyerését mutatja. Az országos statisztikák szerint 2017 első kilenc hónapjában meghaladta a 3100 milliárd forintot a kártyás vásárlások összértéke – az egészségpénztári számla feltöltése is vásárlásnak számít –, ami 26%-kal több mint az egy évvel korábbi adat. Bankkártyából több mint kilencmillió – 7,8 betéti-, 1,3 hitelkártya – volt forgalomban a BankRáció.hu adatai szerint.

A Patika-csoport online felületén bármelyik bankkártyával lehet befizetni, függetlenül attól, hogy az a bankszámlához járó legegyszerűbb kártya, prémiumkártya vagy hitelkártya.

Aki a hitelkártyájával tölti fel az egészségpénztári számláját, az szja-visszatérítés mellett a vásárlásai után járó kedvezményre is számíthat. Fontos azonban, hogy tudatosan használjuk a hitelkártyát, másképp sokba kerülhet. A hitelkártyák használatáról további információt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által kiadott Hitelkártya használata és kockázatai című Navigátor Füzetben olvashat, illetve az MNB honlapján ITT tájékozódhat.

Az innovációnak nincs vége

2018-ban a Patika-csoport folytatja a tavaly megkezdett innovációs stratégiáját. Fejlesztéseink fókuszában továbbra is elsősorban az online megoldások bővítése áll.

Egyre több tagunk ad például állandó utalási megbízást a bankkártyás befizetési felületen. A CIB Bank együttműködésével tavaly év végén bevezetett szolgáltatásunk lényege, hogy nem kell havonta észben tartani az egészségpénztári számla feltöltését, így nem fordulhat elő, hogy a szolgáltatás igénybe vételénél szembesülünk a fedezethiánnyal. Ha még nem látja pontosan, hogy éves szinten mekkora összeget szeretne befizetni a számlájára, adjon megbízást az előírt minimumbefizetésre, így egész biztosan ki tudja használni a novemberi befizetési akciót.

Arra is van lehetőség, hogy Ön az online felületünkön igényeljen családtagjainak társkártyát, hamarosan pedig bizonyos feltételekkel a pénztárba való belépés is történhet majd az interneten keresztül.

A kormány is az öngondoskodást erősítené

A cukorbetegségre is jár szja-kedvezmény

Megtévesztő név mögé rejtették a cukorbetegség vagy a laktózérzékenység után járó adókedvezményt, így viszonylag kevesen élnek vele. Pedig nem kis összegről van szó: a súlyos fogyatékosság után járó visszatérítés akár 76 500 forint is lehet 2017-re vonatkozóan.

Az szja törvényben a személyi kedvezmények körében találjuk meg a súlyos fogyatékossággal élőket megillető kedvezményt. A felsorolásban szerepel a valóban súlyos fogyatékosságot jelentő betegségek mellett a laktózérzékenység és a cukorbetegség is (hogy pontosan melyik típusok, azt a betegség BNO kódja szerint lehet megkeresni ITT).

Az adókedvezmény összege évek óta változatlanul az aktuális minimálbér 5%-a, ami 2017-ben havi 6375 forintot jelentett. A törvény szerint a kedvezmény azokra a hónapokra jár, amikor a betegség fennállt, akkor is, ha abban a hónapban nem dolgozott az adóalany. Vagyis, aki az év minden hónapjában beteg volt, összesen 76 500 forintra jogosult, amelyet kétféle módon vehet igénybe. Egyrészt a gyerekek után járó kedvezményhez hasonlóan nyilatkozni kell a munkahelyen a jogosultság fennállásáról, hogy azt a bérszámfejtéskor havonta vegyék figyelembe. Másrészt utólag, az éves adóbevallásban is élhetünk a lehetőséggel.

Még nem késő, hogy akár a mostani bevallásunkban érvényesítsük a jogosultságunkat! (Az adóbevallás-tervezetre vonatkozó határidőket a Közeleg a végső határidő. Ellenőrizze, hogy mekkora szja-visszatérítésre számíthat! című cikkünkben vesszük sorra.)

A minimálbér idei emelkedése miatt 2018-ban már havi 6 900 forint jóváírás jár a súlyos fogyatékossággal élőknek.

Az egészségpénztári tagság is csökkenti a cukorbetegséggel élők anyagi terheit

Tegyünk az elhízás ellen!

Jelenleg az Egyesült Államokban a gyerekek 35%-a, világszerte pedig 23%-a túlsúlyos. Magyarországon az 5. osztályos fiúk 28%-a, a lányok 25%-a, illetve a 12.-es fiúk 25%-a, a lányok 17%-a rendelkezik súlytöbblettel. Május 20. az elhízás elleni világnap, de egy nap alatt nem lehet lefogyni!

Az elhízás hosszan tartó, kiújulásra hajlamos betegség, amelyet a test zsírtartalmának kóros mértékű felszaporodása jellemez. Ez károsan befolyásolja a testi-lelki egészséget és számos súlyos betegség kockázati tényezője. A hasi elhízás, a túlzott testzsír közvetlen kapcsolatban van az inzulinrezisztenciával, a szénhidrát-anyagcsere eltéréssel. A kövérség összefügg a magas vérnyomással, a kóros vérzsírösszetétellel, a szívkoszorú betegséggel, stroke-kal, a rákkal, a kettes típusú cukorbetegséggel, az epehólyag-megbetegedéssel, a porckopással, a köszvénnyel, a tüdőbetegségekkel, az alvási apnoéval és más betegségekkel, írja a Ritmus.hu.

Arról már kevesebbet szoktunk beszélni, hogy az elhízás nemcsak testi tünet, hanem pszichoszomatikus betegség, tehát összefügg bio-pszicho-szociális tényezőkkel is. A környezeti hatások – például a táplálkozási szokásainkat befolyásoló családi, munkahelyi hatások, a beszerezhető élelmiszerek minősége, a napi mozgásmennyiségünkre ható szocioökonómiai tényezők, a reklámok –, a pszichés állapotunk, az érzelemvilágunk, a stressztűrő képességünk vagy akár a tudatalattinkban megbúvó segítő vagy korlátozó hiedelmeink ugyanis minden testi működésünkre hatással vannak, akár betegség kialakulásához is hozzájárulhatnak, illetve maguk a tünetek, betegségek is visszahatnak a lelkiállapotunkra - mutat rá Dr. Gajdács Ágnes obezitológus szakorvos, testsúlygyógyász, a MediFat igazgatója.

A testsúlyfüggő betegségek megelőzésében elsődleges a súly- és zsírfelesleg, és ezen belül a zsigeri zsírtömeg csökkentése. A fogyás érdekében mindenképp fokozzuk a fizikai aktivitásunkat! Több testmozgás, kevesebb ülés, heti 150 perc közepes intenzitású testmozgás beillesztése az életmódba a megelőzés eszköze, heti 300 perc közepes intenzitású testmozgás pedig a fogyás ütemét is felgyorsítja. Fontos az ún. spontán fizikai aktivitás (hétköznapi életvitellel összefüggő mozgásadag) növelése napi rendszerességgel és persze az egészségtudatos táplálkozás, ami mérsékelt kalóriabevitel mellett a  megfelelő zöldség-, és gyümölcsfogyasztást, valamint a rostbevitelt jelenti.

De mi számít kóros elhízásnak és mi „csupán” túlsúlynak?


Friss kutatás: még a serdülőkor előtt le kell fogyni!

A túlsúlyosság minden életkorban emeli a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát. Az azonban nem ismert, hogy mikor és mennyire csökkenti ezt a kockázatot, ha a túlsúlyos ember veszít a súlyából. Ezzel a témával foglalkozva a Koppenhágai Egyetem kutatói az Európai Unió finanszírozásával készítettek egy tanulmányt.

Az eredmények azt mutatják: a serdülőkori túlsúlyosság különösen káros lehet, ám ha a serdülőkorig a gyermek visszanyeri normális testsúlyát, az sokat számíthat az egészsége szempontjából – magyarázta Stephen Daniels, a denveri Coloradói Orvosi Egyetem vezető gyermekgyógyásza, aki nem vett részt a vizsgálatban.

A kutatásba több mint 62 ezer férfit vontak be Dániában, ahol a kötelező iskolai és katonai szolgálat alatti orvosi vizsgálatok révén évtizedekig követni tudták egészségi állapotuk alakulását. A résztvevők testsúlyát és magasságát 7, 13, 17 és 26 éves korukban rögzítették. Az országos egészségügyi adatbázisból pedig meg tudták állapítani, hogy felnőttkorukra hányuknál alakult ki cukorbetegség.

A hétévesen túlsúlyos, de 13 évesen már normális testsúlyú gyerekeknél felnőtt korukra hasonló volt a cukorbetegség kialakulásának kockázata, mint azoknál, akik sohasem voltak túlsúlyosak. Akik csak 13 évesen, vagy csak 7 és 13 éves voltak túlsúlyosak, azoknál alacsonyabb volt a kockázata a betegség későbbi kialakulásának, mint azoknál, akiknél egész serdülőkorukban megmaradt a túlsúly, viszont magasabb kockázattal lettek később betegek, mint akik sohasem híztak el.

A Harvard közegészségügyi karának kutatója, Steven Gortmaker reményteli eredményt emlegetett a kutatással kapcsolatban. Mint hangsúlyozta: ha egészen fiatal korban sikerül leállítani a túlsúlyosság növekedését, valódi eséllyel megelőzhető lesz a jövendőbeli diabétesz. A tinédzserkor azért olyan fontos ebből a szempontból, mert a serdülőkorban a gyerekek a pubertás természetes részeként ellenállóbbak lesznek az inzulinra. Az izmok és szervek nem használják fel olyan jól az inzulint, mint később, így többet kell termelni, hogy ugyanazt az eredményt érje el.

Ha érdekesnek találta hírlevelünket, küldje tovább ismerőseinek | Ha nem kíván több hírlevelet kapni tőlünk, kattintson ide
  patikapenztar.hu  |  ujpiller.hu  
Copyright ® Patika-csoport  |   2018   |   Minden jog fenntartva.