Patika-csoport hírlevél szolgáltatóknak 2018. január
Így válik valóra a 20%-os kedvezmény

Ezekben a hetekben szembesülnek az egészségpénztári tagok, hogy 2017-es befizetéseik, prevenciós költéseik és 24 hónapra lekötött egészségcélú megtakarításaik után mennyi pénzt utal vissza egészségpénztári számlájukra a NAV. Ezt az összeget azonnal egészségükre fordíthatják akár az Ön intézményében!

A Patika-csoport mindkét egészségpénztárának tagjai letették voksukat az egészségpénztári intézmény mellett: 2017-ben a magánbefizetések minden korábbinál magasabb szintet értek el a Patika és az Új Pillér Egészségpénztár esetében is. A patikások 33, az újpilléresek közel 40 százalékkal növelték egyéni befizetéseiket, amelynek köszönhetően mindkét kasszánál megközelítette – az Új Pillér esetében meghaladta – az 50%-os álomhatárt az egyéni tagdíjak aránya az összes befizetéshez viszonyítva.

A pénztártagok aktivitása a várható szja-visszatérítés nagyságában is megmutatkozik: a tavalyi év befizetései alapján a Patikába közel 30, az Új Pillérbe közel 40%-kal többet utalhat vissza a NAV, mint tavaly. Ez az az összeg, amely valójában a pénztártagok magánforrásból költött egészségcélú kiadásait csökkenti. Bátay Szabolcs, a Bagoly Egészségház ügyvezetője szerint a lakosság jelentős része nyitott a magánegészségügyi szolgáltatásokra, de keresik az optimális finanszírozási megoldásokat.

– A prevenciós szűrővizsgálatokat végző Bagoly Egészségházban az elmúlt évek során felgyűlt tapasztalataink alátámasztják: egy komplett szűrővizsgálattal időben felismerhető és megelőzhető a legtöbb súlyosabb kórkép kialakulása. Húsz év alatt több rákos beteget szűrtünk ki, akik mit sem tudva a betegségükről kerestek fel minket, és egy-két hét múlva már a műtéten átesve gyógyultak, és élnek még ma is. A pácienseink közérthetően megfogalmazott, nagyon részletes, írásos szakvéleményt kapnak az összesített leletek feldolgozása és értékelése után. Egy esetlegesen feltárt probléma esetén sem engedjük el a kezüket. A minőségi szolgáltatásért az emberek hajlandóak fizetni, de fontos számukra, hogy megtalálják a leginkább hatékony finanszírozási megoldást. A mi ügyfeleink például az egészségpénztárra esküsznek: az egészségtervvel alátámasztott prevenciós vizsgálat árából akár 30%-ot is visszakaphatnak az szja-kedvezménynek köszönhetően: 20% jár a saját befizetések, 10% a prevenciós költések után. A munkáltatók számára is fontos lehet a dolgozók egészségi állapota. Ezért több cég is gyarapítja munkavállalója egészségcélú megtakarítását az adómenetesen adható pénztári adománnyal vagy 40,71%-os adózású munkáltatói tagdíj-hozzájárulással – mutat rá Bátay Szabolcs.

Jövő tavasszal akár már szelfivel is fizethetünk

Folyamatosan csökken azoknak a partnereinknek a száma, ahol a Patika-csoport tagjai kizárólag készpénzzel tudnak fizetni. Ma már egyértelműen előnyös a szolgáltatóknak is a kártyás fizetés, hiszen bizonyítottan többet és szívesebben költenek az emberek kártyával. És ez igaz az egészségpénztári tagokra és a patikakártyára is.

A fogyasztói elvárások egyre inkább megkövetelik, hogy a szolgáltatók is alkalmazkodjanak pacienseik digitálissá váló életformájukhoz és a lehető legkényelmesebb fizetési megoldásokat tegyék lehetővé. Olyannyira, hogy a Mastercard bejelentette, 2019 áprilisától Magyarországon is elérhetővé teszi a vásárlók számára a biometrikus, így többek között az arcfelismeréssel vagy ujjlenyomattal történő hitelesítést. Az Oxfordi Egyetem és a Mastercard közös kutatása rámutatott, hogy a vásárlók túlnyomó többsége (93%-a) részesíti előnyben a biometrikus fizetést a hagyományos, PIN-kódos megoldással szemben. E mellett a banki szakemberek is szívesen fogadnák el ezeket a megoldásokat, a megkérdezettek 92%-a volt nyitott az ilyen jellegű szolgáltatásra. Ráadásul a bankok szerint sokkal valószínűbb, hogy egy vásárló befejezi a vásárlást, amikor biometrikus hitelesítést használ. A hagyományos megoldásokkal szemben (SMS-ben küldött egyszeri jelszó) a biometrikus hitelesítés 70% csökkenti annak valószínűségét, hogy a vásárló megszakítja a fizetési folyamatot.

Az egészségpénztári kártya persze még jó ideig a hagyományos módon, POS terminálon működik. A Patika-csoport innovációi révén azonban a pénztártagok egyre kényelmesebben tudják feltölteni számlájukat és költeni az egészségpénztári egyenlegüket akár a befizetés pillanatában, azonnal. Így bárki, bármilyen élethelyzetben – még a legváratlanabb szituációban is! – ki tudja használni a magánbefizetései után járó 20%-os szja-visszatérítést, amely gyakorlatilag az igénybe vett egészségügyi szolgáltatás árát csökkenti.

A legtöbben már e-számlát kérnek a jutalékról
A szakembereket is segíti az OGYÉI kétmilliárdos beruházása

Az OGYÉI európai uniós forrásból megvalósuló kétmilliárd forintos informatikai fejlesztésének célja a fogyasztók táplálkozással, gyógyszerekkel, gyógyszerbiztonsággal kapcsolatos ismeretekhez való hozzáférésének bővítése. A projekt célja az is, hogy a szakemberek pontosabb információk birtokában hozhassák meg döntéseiket.

A fejlesztésnek köszönhetően megújul és a betegek számára „értelmezhetőbbé”, kereshetővé válik a klinikai-és a beavatkozással nem járó vizsgálatok adatbázisa. A transzparens, magyar nyelven elérhető adatok nyomán a betegek is ellenőrizhetik, van-e olyan vizsgálat, melyhez csatlakozva esetleg remélhetik állapotuk javulását. A készülő adatbázis a jelenlegihez képest sokkal több információt tartalmaz majd, ezzel is segítve a tudatosan táplálkozók informáltságát, illetve az orvosok, gyógyszerészek munkáját. Cél azonban mindemellett az új termékek innovációja is. Az új listában hozzávetőleg kilencezer készítmény adatai válnak elérhetővé. A rendszer kialakítása magában foglalja a minőségértékelési rendszer továbbfejlesztését, és egy laboratóriumi, úgynevezett LIMS rendszer kiépítését is.

Adatbázis a pontos tudás érdekében

A 2017. június 16-án aláírt, 48 hónapra szóló „Komplex egészségvédelem és szemléletfejlesztés a táplálkozás és a gyógyszerfogyasztás területén” című, EFOP-1.8.10-VEKOP-17-2017-00001 számú projekt az OGYÉI jövőképének – azaz a társadalom egészség-megőrzésében és a betegbiztonságban kulcsszerepet játszó, nemzetközi színtéren elismert, kiemelkedő szakmai tudása és innovációja révén értékteremtő szervezetnek – megvalósulását segíti elő. Az EMMI Európai Uniós Fejlesztéspolitikáért Felelős Államtitkárságával kötött megállapodás kiemelt célja a fogyasztók táplálkozással, gyógyszerekkel, gyógyszerbiztonsággal kapcsolatos ismeretekhez való hozzáférésének bővítése.

A projektben jelentős hangsúlyt kap a gyógyszerek mellékhatásainak jelentését ösztönző rendszer fejlesztése is, ugyanis a betegektől származó információk nélkülözhetetlenek a gyógyszerfejlesztések folyamatában. Készül egy speciális gyógyszer-interakciós adatbázis is, emellett pedig a betegbiztonságot növelő, hamisítás elleni fejlesztésekre is jut forrás a támogatásból. A pályázat lehetőséget teremt arra, hogy a gyógyászati segédeszközök felhasználásával kapcsolatos lakossági ismeretek bővüljenek.

Különösen nagy hangsúlyt fordít az OGYÉI az időskorúak táplálkozási ajánlásának elkészítésére, ezzel kapcsolatban több nagy kutatást és felmérést is készítenek az Intézetnél dolgozó táplálkozástudományi szakemberek. A projekt során választ kaphatunk az e-cigaretta egészségre gyakorolt hatásaira is, pillanatnyilag ez egy olyan terület, mely kevés megbízható tudományos bizonyítékot hordoz.

Részben ez a kutatás, részben pedig a Népegészségügyi Termékadó hatásvizsgálata, illetve a projekt keretében elvégzett vizsgálatok is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a folyamatosan formálódó és újra pozícionálandó népegészségügyi program szempontjából megalapozott döntést hozhassanak az egészségpolitikusok.

A magántulajdonú intézményekben bízik inkább a lakosság

Egy friss kutatás szerint az emberek nagyobb része már rendszeresen jár szűrővizsgálatra, és döntő többségük – a tavalyi év adataihoz hasonlóan – még mindig a magántulajdonú intézményben bízik jobban. Az idézett felmérés célja a lakosság gyógyszervizsgálatokról szóló tudásának feltérképezése volt.

Hazánkban évi 20 ezer főnek adatik meg a lehetőség, hogy az elsők között próbálhasson ki új, akár a korábbinál hatékonyabban működő terápiákat, gyógyszereket. Az orvostudomány folyamatosan fejlődik, valamint az emberek is egyre egészségtudatosabbak, mégis sokan nem vesznek részt klinikai gyógyszervizsgálatokban. Annak ellenére így van, hogy Magyarország az egy főre vetített vizsgálatok száma alapján az élmezőnybe tartozik Európában. Bár a klinikai gyógyszervizsgálatok világát sokak szerint rejtély övezi, a Synexus magyarországi hálózatának friss kutatásából kiderül, hogy azok is, akik nem vettek még részt benne, egyre tájékozottabbak a témában: a tavalyi 70%-ról 75%-ra nőtt azok aránya, akik közülük hallottak már a klinikai gyógyszervizsgálatokról. Az előrelépésben nyilván szerepe van az egészségügyi szolgáltatók felvilágosító tevékenységének is.

Klinikai gyógyszervizsgálatok – új remény

A Synexus kíváncsi volt arra is, hogy a „szkeptikusabbakat” mi motiválná leginkább abban, hogy a jövőben részt vegyen egy-egy klinikai vizsgálatban. Bár a válaszadók 60%-a nyitottnak tartja magát az újdonságokra, a válaszok alapján a megkérdezettek 97%-a csak abban az esetben döntene így, ha nagyobb esélyt látna állapota javulására, mint a jelenlegi kezelése során.

Emellett az esetlegesen fellépő mellékhatások azonnali kezelése, és a kezelőorvos vizsgálatra való javallata is motiváló lehet. Ennek oka az is lehet, hogy ma még viszonylag kevés szó esik arról, hogy több százezer szerencsés kiválasztott egészségügyi állapotában javulást hoztak, egyes betegségcsoportoknál a páciensek életét is meghosszabbították a legfrissebb, leginnovatívabb gyógyszereken alapuló kezelések. Ehhez képest évek, évtizedek is eltelhetnek egy-egy olyan terápiával, amely egy idő után már nem eredményez javulást.

A lakosság hozzáállásában és magatartásában pozitív változásként könyvelhető el, hogy már nem idegenkedik a rendszeres szűrővizsgálatoktól sem.

A mellékhatásoktól való félelem a legerősebb visszatartó erő
Hírkomment: „Az orvostársadalomnak is van felelőssége a hiteles egészségügyi tájékoztatásban”

Sokan először az interneten keresnek orvosi tanácsot, és csak később fordulnak orvoshoz. Vajon kinek a felelőssége a világhálón fellelhető egészségügyi cikkek valóságtartalma? Matics Katát, az Intima.hu nőgyógyászati portál alapítóját, a hiteles egészségügyi tájékoztatás elkötelezett élharcosát kérdeztük.

Az interneten valóban korlátlan mennyiségű információ elérhető bármilyen – akár orvosi – témában is, kérdés, hogy egy laikus hogyan döntse el, hogy melyik írásnak, portálnak higgyen, melyiket ajánlja ismerőseinek, és melyik oldalt tiltsa le a böngészőjében.

– Az egészségünkkel kapcsolatban hatalmas a felelősségünk. Ide tartozik az is, hogy hogyan értelmezzük, amit olvasunk, kivel és milyen tartalmakat osztunk meg. Korlátlan mennyiségű információ érhető el az interneten a nagy egészségügyi weboldalakon, a tematikus egy-egy betegségre, betegségtípusra fókuszáló portálokon, de szinte minden kisebb-nagyobb tartalomszolgáltatónál találkozunk egészségügyi témájú cikkekkel. Az jó, hogy egy-egy egészségügyi kérdésben bárki hozzáférhet az információhoz, az azonban nagyon nagy probléma, hogy a rendelkezésre álló információ minősége, hitelessége nagyon változó. A komoly szakmai tartalomtól a bulvár rémhírekig bármibe belebotolhatunk. Nemzetközi kutatások szerint az egészséggel kapcsolatos cikkek hozzávetőleg felének a hitelessége megkérdőjelezhető, miközben a hazai kutatások szerint három betegből kettő elsőként az internethez fordul, még mielőtt az orvos felállítaná a diagnózist. Az embereknek meg kell tanulniuk értőn olvasni az interneten lévő cikkeket, megkülönböztetni a hitelest a nem hiteles információtól. Ez az egészségügyi témában különösen fontos. Könnyű belátni, milyen végzetes következménye lehet annak, ha valaki azért nem kerül időben orvoshoz, mert azt gondolja, hogy az internet segítségével diagnosztizálja, majd meggyógyítja magát.

Patika: Hogyan lehet eldönteni, hogy amit olvasunk, helyes vagy sem?

– A hiteles portálon könnyen megtaláljuk az elérhetőségeket, a tartalomért felelős személyeket. Az egészségügyi cikkben minimális elvárás, hogy legalább egy orvos – vállalva a nevét, munkahelyét, beosztását – megszólaljon. És fontos az is, hogy magyar orvos legyen. Sokszor találunk hivatkozást tengerentúli kutatásra, gyakran neveznek meg ezekben a cikkekben amerikai doktorokat, komoly állításokat adva a szájukba. Ezt inkább „anekdotikus közlésnek” nevezzük, nem szakcikknek, és annyira lehet esetenként komolyan venni, mint a szomszéd asszonytól azt hallottam, hogy…

Patika: Mire és hogyan lehet okosan használni az internetet, ha az egészségünkkel kapcsolatosan szeretnénk tájékozódni?

– Induljunk ki például egy most divatos és megosztó esetből. Ha beírom a keresőbe, hogy otthonszülés, közel 51 ezer találatot kapok. Nyilván ezek az oldalak számtalan módon közelítenek a kérdéshez, tudományos és kevésbé tudományos igényességgel. Amire biztosan érdemes a Google-ban keresni, az az otthon szülés jogszabályi háttere. Ezen kívül vannak olyan egészségügyi oldalak, ahol orvos válaszol a kérdésünkre. És jó lehet arra is a net, hogy blogokon, fórumokon megismerjük a kérdésben érintettek tapasztalatait, élményeit, „meghallgassuk” tanácsaikat, de azokat mindig fenntartással kezeljük. Vannak orvosválasztásra szakosodott oldalak, ahol akár véleményeket is olvashatunk egy-egy doktorról, egészségügyi szakértőről. A tematikus szakportálok, illetve a nagy egészségügyi portálok pedig szinte minden betegségtípus kapcsán kínálnak tudást, de szinte minden oldalon szerepel az is: panaszaival keresse fel az orvosát.

Patika: Azt kijelenthetjük, hogy Dr. Google nem fog senkit meggyógyítani, de a 21. században az is nyilvánvaló, hogy egyre többen fordulnak hozzá bárminemű problémájukkal. Kinek a felelőssége, hogy az interneten elérhető információ hiteles legyen?

Mindenkié. Szerintem a rossz tartalom kiszűrésében leginkább az összefogásnak lenne jelentősége. Az orvostársadalomnak fel kell arra készülnie, hogy az emberek rákeresnek a tünetekre, betegségekre, így érdemes megfelelő mennyiségű és minőségű információval ellátni a lakosságot, vagy legalábbis olyan oldalakat ajánlani nekik, ahol valóban hiteles információkat olvashatnak. Ehhez a részükről nagyobb aktivitásra, nyitottságra van szükség: muszáj, hogy a tartalmak többségét ők adják, vagy legalább lektorálják azokat. Az orvostársadalom ezen a téren jelenleg vesztésre áll az alternatív gyógyászattal szemben, mivel a természetgyógyászok sokkal korábban felismerték, hogy közérthető módon megírt ajánlásokra van szükségük a pácienseknek, és jól alkalmazzák a meggyőzés eszköztárát is – főleg, ha egy-egy terméket, módszert akarnak eladni. De hatalmas a média felelőssége is, hogy egy bulváros, kattintásokat hozó cím oltárán ne áldozzák fel a szakmaiságot, a hírversenyben ne mulasszák el ellenőrizni a forrásaik hitelességét. Nem lehet a továbbiakban a nincs idő, nincs keret indokokkal takarózni és elmulasztani a tartalmak minőségi ellenőrzését. A hiteles és minden oldalt körbejáró tájékoztatás különösen ma, az információdömping korában ezért kiemelten fontos. A kormányzatnak is szerepe van abban, hogy az online egészségügyi tartalmak számon kérhetőek legyenek. És végül ott a jog, amely ernyőként kellene, hogy összefogja mindezt. Égető probléma a lakosság alacsony szintű egészségértése is, amellyel foglalkozni kell. Egy 2015-ös Szinapszis kutatásból kiderül, hogy Magyarországon az egészségértés 50 százalék alatt van: a betegek fele nem érti, amit olvas, vagy amit az orvos mond. Ez pedig felveti az oktatás felelősségét is.

Tényleg mindenre tudja a választ dr. Google?
Így töltik az estét a sikeres emberek

Rohanó korunkban nem mindegy, hogy a munkaidőn kívüli órákat mivel tölti az ember. A sikeresek az esti órákkal is tudatosan bánnak: az nemcsak a relaxáció, a pihenés, hanem az önfejlesztés időszaka is. A testi és lelki egészségünk megőrzésének fontos eszköze az esti napirendünk.

Egy pszichoterapeuta összeszedte mi az a hat dolog, amire sikeres emberek használják az idejüket este. Íme a szakember tanácsai a Ritmus.hu cikke alapján:

Bármit, csak ne munkát!

El kell dönteni, hogy melyik az az időpont, amikor tényleg felhagyunk nemcsak a munkával, de azzal is, hogy arra gondolunk. Aznapra nincs több e-mail, telefon és szakmai probléma. Habár a túlteljesítők hajlamosak éjt nappallá téve dolgozni, éjszaka is melózni, ez csak rövidtávú sikert eredményezhet, hosszabb távon azonban kiégéshez vezet.

Tervezzük meg a holnapunk

Érdemes a határidőnkbe előző este beírni a másnapi tennivalóinkat. Ezzel nagyjából rendbe is raktuk, hogy hogyan állunk a dolgainkkal. Ez jó eszköz arra is, hogy lezárjuk a napot: itt ér véget a gondolkodás a melóról, holnap majd ugyanitt folytatjuk.

Bocsássunk meg

Engedjük el a nehezteléseinket minden olyan bosszantó dolog miatt, amit napközben a kollégák okoztak. Így ellazítjuk az elménket és megteremtjük annak a feltételeit, hogy megnyugodva térjünk nyugovóra.

Gondolkodjunk pozitívan

Sokakat kerít hatalmába este a szorongás. Vagy azokon a dolgokon aggódnak, ami nem sikerült napközben, vagy már a következő napi teendők miatt stresszelnek. Koncentráljunk azokra a pillanatokra, azokra a beszélgetésekre, eseményekre, amelyek örömet okoztak, akár csak egy-két pillanatra a nap folyamán.

Éljünk magánéletet

Menjünk el időnként vacsorázni a barátainkkal, párunkkal, vagy élvezzük az otthon töltött órákat, perceket családunkkal. Így megvalósítható a sokat emlegetett munka-magánélet egyensúlya. Másrészt, ha olyan emberek társaságában vagyunk, akiknek nincs köze a szakmánkhoz, könnyebben megfeledkezünk a munkáról.

Iktassuk ki a világot

Ma már minden otthonban online kapcsolattal rendelkező eszközök veszik körül a háziakat, amelyeken egy sor platformon keresztül – Facebook, Twitter, Instagram, nonstop hírfolyamok, felugró kis ablakokban értesítések, sőt még az okosóra ide sorolható – be vagyunk kötve a netre. Igaz, kihívás leszakadni a világról, a sikeres emberek nem csüngenek a nap 24 órájában az információkon. Elménknek szüksége van a kikapcsolásra, arra, hogy a lehető legkevesebb külső hatás érje a nap bizonyos szakában. Ha az elalvást este 11 órára tervezzük, kapcsoljunk offline életvitelre már 10-kor. Az éjszaka a lepihenés időszaka, amire az elalvás előtti fél vagy egy órában fel kell készíteni a testet és az elmét. Vagyis ne végezzünk olyan tevékenységeket, amik felspannolnak, ne bonyolódjunk heves vitába, ne nézzünk horrorfilmet, ne hallgassunk hangos zenét. Tekerjük le a fényeket, húzzuk be a függönyt, készüljünk fel a teljes ellazulásra.

Ha érdekesnek találta hírlevelünket, küldje tovább ismerőseinek | Ha nem kíván több hírlevelet kapni tőlünk, kattintson ide
  patikapenztar.hu  |  ujpiller.hu  
Copyright ® Patika-csoport  |   2018   |   Minden jog fenntartva.