Patika-csoport hírlevél szolgáltatóknak 2018. január
2018-ban még több patikakártyás vásárlóra számíthatnak szolgáltatóink

2017 egyértelműen trendforduló volt az önkéntes pénztári szektorban. A magasabb cafeteria adó hatására ugyan csökkent a munkáltatók által fizetett tagdíj-hozzájárulás, de a pénztártagok egyéni befizetésének növekedése miatt az egészségre fordítható pénztári megtakarítás összességében nem lett jelentősen kevesebb. A Patika-csoportba áramló egyéni tagdíjak több mint 31%-kal bővültek egy év alatt köszönhetően a lakosság növekvő aktivitásának és öngondoskodási hajlandóságának.

A Patika-csoport jól vette a 2017-es akadályokat. Sikerült megőriznünk a pénztártagok létszámát és az egy pénztári számlára érkező befizetések nagyságát is annak ellenére, hogy hasonlóan a szektor egészéhez, a munkáltatói tagdíj-kiegészítés mértéke jelentősen csökkent. Az erősödő lakossági egészségtudatosságnak, az állami finanszírozás visszaesésének, a pénztári szolgáltatások bővülésének és nem utolsó sorban a tavaly bevezetett online kényelmi szolgáltatásoknak köszönhetően a Patika-csoportba áramló egyéni befizetés több mint 31%-kal bővült egy év alatt.

Az előzetes adatok alapján év végére csoportszinten az egyéni befizetések utolérték és meghaladták a munkáltatói tagdíj-kiegészítéseket. Vagyis a csökkenő munkáltatói befizetéseket a pénztártagok saját zsebből pótolták, hogy továbbra is a megszokott módon vehessék igénybe az egészségpénztári szolgáltatásokat.

Egyre többen fizetnek magánegészségügyi szolgáltatásért

Továbbra is a gyógyszerkiadások adják az egészségpénztári forgalom legnagyobb részét, de dinamikusan bővül az orvosi ellátásra és az önsegélyező szolgáltatásokra fordított összeg is. Kutatások egyértelműen a magán egészségügyi szolgáltatások iránti lakossági igény bővülését mutatják, és a Patika-csoport statisztikái is ezt tükrözik: évről évre nő a diagnosztikai vizsgálatra, szemészetre, fogorvosi ellátásra, egynapos sebészeti beavatkozásra költött egészségpénztári megtakarítás. Az egészségpénztárak egyre jelentősebb szerepet töltenek be abban is, hogy minél több egészségre költött lakossági megtakarítás kerüljön a minőségi, számlát adó szolgáltatókhoz szemben a lakásrendelőkkel, borítékba tett hálapénzzel.

A Patikapénztár szerződéses szolgáltatóinak száma 2017 végére megközelítette a 12 ezret, ahol a fizetések 96%-a POS-terminálon keresztül történt.

Térjen át e-számlára, megéri!


Első helyen az ügyfélélmény!

2017 az online csatornák fejlesztésének éve volt a Patika-csoportnál annak érdekében, hogy tagjaink minél kényelmesebben tudjanak befizetni és költeni szolgáltatóinknál. Nemcsak az online bankkártyás befizetések előtt nyílt meg az út – ma már a befizetések közel 22%-a érkezik ezen a csatornán –, hanem a pénztár saját autorizációs rendszerének köszönhetően ezek a befizetések azonnal költhetővé váltak. Nem fordulhat elő, hogy egy pénztártagnak az egészségpénztári számláján lévő aktuális egyenlege szabjon határt a költésének, hiszen azt az interneten keresztül akár a szolgáltatónál is feltöltheti. És hogy ez miért fontos? Mert így az egyéni befizetések után járó 20%-os szja-visszatérítésnek köszönhetően a vásárlásának 20%-át valójában az állam állja. Az előrelátó pénztártag – és szerencsére egyre többen vannak ilyenek – dönthet úgy is, hogy az online ügyintézési felületünkön ingyenesen állandó online bankkártyás megbízást ad havi fix összegre, amely lehet a minimális tagdíjunk vagy annál magasabb összeg.

A minél tökéletesebb ügyfélélmény érdekében a hozzánk beérkező hívások nem a call center IVR szoftverében landolnak, hanem a telefonáló – legyen az pénztártag, szolgáltatói vagy munkáltatói partnerünk – hús-vér ügyintézővel beszélhet anélkül, hogy előtte gombokat nyomogatna és hosszú percekig gépi tájékoztatást hallgatna őt nem érdeklő lehetőségekről.

3 Tipp, hogy 2018-ban még több patikakártyás ügyfele legyen

  1. Növelje patikakártyás forgalmát extrakedvezményekkel, speciális akciókkal! Sok szolgáltató kínál időszakosan vagy állandó jelleggel 5-25%-os áresést azoknak, akik a Patika-csoport egészségpénztári kártyájával vásárolnak. Tartozzon Ön is közéjük és növelje forgalmát úgy, hogy közben felelős módon hozzájárul a hazai öngondoskodás terjedéséhez!
  2. Mutatkozzon be a pénztártagoknak szóló hírlevelünkben, ismertesse szolgáltatását, mutassa be az Ön által forgalmazott márkát/márkákat a pénztártagoknak! Lehet, hogy sokan nem is tudják, hogy az Ön üzletében is fizethetnek patikakártyával, vagy a vásárolt terméket, igénybe vett szolgáltatást elszámolhatják az egészségpénztári megtakarításuk terhére. Ne felejtse el, hírlevelünket minden hónap 5-én 45 ezer címre küldjük ki.
  3. Ön szerződött partnerünk, de nem kártyaelfogadóhely? Lehet, hogy emiatt a versenytársainál kisebb a forgalma. Kutatások igazolják, az emberek többsége szívesebben fizet és többet is költ egy-egy vásárlás alkalmával kártyával. Az is bizonyított tény, hogy kártyával nagyobb az előre nem tervezett impulzusvásárlások száma, ez szintén növelheti az üzlet forgalmát. A patikakártyát bármely POS terminálon lehúzhatja, amelyen a szükséges beállítások megtörténtek. A részletekről érdeklődjön a szolgaltato@ujpiller.hu e-mail címen.
A munkáltatói egészségcélú hozzájárulás növekedésére számítunk

A szociális hozzájárulási adó 2,5%-os csökkentésének hatására 40,71%-ra mérséklődött az egészségpénztári munkáltatói tagdíj-hozzájárulásra vonatkozó cafeteria adó 2018-ban. A Patika-csoport munkáltatói partnereinek visszajelzése alapján idén újból emelkedő pályára kerülhet a munkáltatói szerepvállalás a dolgozók egészségcélú megtakarításának támogatásában.

A pénztárak és az egészségügyi szolgáltatók is egyetértenek abban, hogy a munkáltatókra mindenképpen szükség van ahhoz, hogy a dolgozók minél szélesebb körben jussanak hozzá azokhoz a minőségi egészségügyi szolgáltatásokhoz, gyógyszerekhez, amelyeket egészségpénztári kártyával tudnak finanszírozni. A cégek támogatása hozzájárul az egészségcélra félretevők és a prevencióra áldozók arányának növekedéséhez, így az egészségesebb és egészségtudatosabb társadalom kialakulásához is. A munkáltató a tagdíj-kiegészítéssel nemcsak a munkavállalóját, hanem közvetve annak családját is hozzásegíti a gyógyuláshoz.

Idén az egyes meghatározott juttatások adója 2,95%-kal, 40,71%-ra csökkent. 2017 óta ebbe a kategóriába tartoznak a munkavállalók által leginkább kedvelt és a családok számára legnagyobb értéket jelentő juttatások, mint például az iskolakezdési támogatás, az étkezési juttatás vagy az önkéntes pénztárak. Az alacsonyabb közteher hatására a munkáltató változatlan bruttó cafeteriakeret esetén is több egészségre költhető forintot tud adni. A juttatásnak kizárólag a vállalat bérpolitikája és HR-stratégiája szab határt. Mivel azonban a szűkülő munkaerő-piacon egyre élesebb harc folyik a tehetségekért, sokan az egészségpénztári megtakarítás támogatását is fontos munkaerő-megtartó tényezőnek tartják, különösen, hogy az elmúlt években folyamatosan nőtt a lakosság saját zsebből fizetett egészségcélú kiadása.

A magyar háztartások egészségüggyel és egészséggel összefüggő kiadásai meghaladják az évi 180 ezer forintot, aminek harmada gyógyszerkiadás – derül ki a Szinapszis Piackutató és Tanácsadó által 2016-ban készített kutatásból. A kiadások legnagyobb hányada gyógyszerre megy el, és jelentős tételt jelent a gyógyászati segédeszközök, az étrend-kiegészítők vásárlása és a magánorvosnál költött összeg is. A magánegészségügyi szolgáltatást igénybe vevők 49%-a a járóbeteg szakrendelést keresi fel, 34%-a diagnosztikai vizsgálatra megy, 11%-uk az egynapos sebészetért vagy fekvőbeteg ellátásért fizet és 6% az egyéb szolgáltatásért fizetők aránya.

Trautmann László: „Motiválatlan dolgozókkal egyetlen cég sem tud a piacon maradni” – hírkomment

A megfelelő munkatársak megtalálása és megnyerése mellett a vállalatvezetők 60%-ának a dolgozók megtartása okoz nehézséget. Dr. Trautmann Lászlót, a Budapesti Corvinus Egyetem Mikroökonómiai tanszékének tanszékvezető tanárát, a Patikapénztár ellenőrző bizottságának elnökét kérdeztük a bérezés, a teljesítményelismerés szerepéről ebben a helyzetben.

A kormányzat érezhetően igyekszik csökkenteni a bérterheket annak érdekében, hogy a hazai munkaerő-piaci problémák megoldódjanak. De vajon elegendőek a célok eléréséhez a mostani intézkedések?

– Az alapvető kérdés nem pusztán a bérek növelése és a bérek terheinek csökkentése, hanem a termelékenység növelése, és az ehhez szükséges gazdaságpolitikai feltételek biztosítása. A termelékenység forrása a 21. században, a tudásalapú gazdaság korában az alkotás, az innováció, aminek az iránya, célja a leszakadt régiók és társadalmi csoportok felzárkóztatása. A felzárkóztatás és a fejlődés nem más, mint a fejlett gazdálkodási, üzleti kultúra átadása, ez tehát nem szűkíthető le az anyagi és a nem anyagi jólétre. A szabadság, a létbiztonság, a részvétel a döntéshozatalban ugyanannyira a felzárkóztatás célja, mint a jólét, beleértve a bérek emelését. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a gazdaságpolitikai vitákban, a gazdaságpolitikáról szóló tájékoztatásban a bérkérdés van a középpontban, és ebben az ügyben valóban elindult a felzárkózás az elmúlt években. De mégsem érzi úgy a termelő ember, hogy érvényesül a teljesítményelv, hogy az ő munkáját megbecsülik, hogy érdemes lenne többlet-erőfeszítéseket tennie. Ennek pedig az az alapvető oka, hogy a jólét nem egészül ki a többi, fent említett tényezővel. Emiatt vagy szélsőséges populizmussá válik és teljesítmény nélküli bérkiáramlást eredményez, vagy egy újabb bércsökkentési hullámot vetít előre. Egyik út sem járható abban az országban, amelynek a nemzetközi kitettsége olyan mértékű, mint hazánké.

Az elmúlt években a munkáltatók jelentős része a cafeteriarendszer segítségével igyekezett optimalizálni a foglalkoztatás adóterheit. Hogyan viszonyul egymáshoz a bér és a juttatások köre? Helyettesítheti-e a bért a béren kívüli juttatás, mint a teljesítmény elismerésének eszköze?

– A két különböző juttatási forma célja a vállalat – ami nem más, mint a munkaadók és a munkavállalók partneri együttműködése – teljesítményének növelése. A vállalat vezetői szempontjából az a kérdés, hogy ezt a magasabb teljesítményt hogyan lehet jobban biztosítani: pusztán bérnövekedéssel vagy olyan célzott juttatásokkal, amelyek a termelő emberek teljesítményét javítják, mint például az ingyenes egészségügyi ellátás vagy a wellness szolgáltatások biztosítása. Ez nem egyszerűen adóoptimalizálás – persze az is –, hanem a vállalat céljainak, küldetésének érvényesítése a bérpolitikában.

Mi a szerepük a juttatásoknak a jelenlegi vállalati kultúrában?

– Minden versenyképességi kutatás azt igazolja vissza, hogy a menedzsment fejlettsége, kultúrája, az emberi tényezőkkel való foglalkozása határozza meg a vállalat versenyképességét. Motiválatlan dolgozókkal egyetlen cég sem tud a piacon maradni. A motiváció eszközei pedig a bér és a béren kívüli juttatások együtt. Ezekkel foglalkozni kell, be kell építeni a vállalat életébe, mert ez az alapvető feltétele a hatékony cégműködésnek. Az elmúlt harminc évben – vagy talán még régebb óta – a hazai szemléletet az jellemezte, hogy a dolgozók kiszolgáltatottságát tekintették alapvető versenyképességi tényezőnek. Magyarországon hagyományosan a létbizonytalanságot és a félelmet gondolták a fejlődés egyetlen hajtóerejének. Természetesen nem lehet azt állítani, hogy a teljesítményelvnek ne lenne összefüggése a félelemmel, hiszen a hibától félni kell. De ez nem akadályozhatja meg a teljesítményt, nem gátolhatja a döntést. A vállalatot, de bármilyen termelési szervezetet, úgy kell kialakítani, hogy mindenkit a helyes döntésre ösztönözzön, és minden munkavállaló számára olyan feltételeket biztosítson, amelyekre konkrétan neki van szüksége a helyes döntéshez. A különböző egyéni képességek közötti összhang megteremtése a vállalat lényege, és a cafeteria, illetve tágabban a béren kívüli juttatások erre adnak lehetőséget.

Mostanában gyakran lehet hallani olyan hangokat, közgazdasági elméleteket, hogy az egyenlőségelvet kell feltétel nélkül alkalmazni a siker érdekében.

– Ez csak részben igaz. Az tény, hogy az elmúlt harminc év szélsőséges vállalaton belüli (és kívüli) jövedelemegyenlőtlenségei fenntarthatatlanok. Nincs ekkora különbség a vezérigazgató és a portás teljesítménye között. Az viszont már nem igaz, hogy a nagyobb vállalati kohézióhoz mindenkinek ugyanazt, vagy legalábbis szűkebb bérkülönbséget kell biztosítani. Ellenkezőleg: a teljesítményhez szükséges feltételeket kell megteremteni mindenki számára akár a béren kívüli juttatások segítségével.

Támogatja az utánpótlást a kormányzat

Január közepéig jelentkezhetnek az egészségügyi szakképzésre beiratkozott tanulók az ápolói ösztöndíjakra, amelyek fontos eszközei az egészségügyi szakdolgozói utánpótlás biztosításának - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára az MTI-nek.

Rétvári Bence közölte, az ösztöndíj szabad felhasználású, így a tanulók maguk dönthetik el, mire fordítják azt, mi az, ami leginkább segíti őket egészségügyi szakképesítésük megszerzésében. A program kerete 4,4 milliárd forint, amiből 2021-ig várhatóan 3200 egészségügyi hivatást választó tanulót tud a kormányzat támogatni a szakképesítés megszerzésében. Az elnyerhető támogatás maximális havi összege nettó 40 ezer forint.

A felhívás 29 egészségügyi szakképesítés megszerzését segíti. A teljes tanulmányi időszakra kiterjedően pályázhatnak az ápoló, audiológiai asszisztens és hallásakusztikus, csecsemő- és gyermekápoló, egészségügyi asszisztens, ergoterapeuta, fizioterápiás asszisztens, fogászati asszisztens, fogtechnikus, fogtechnikus gyakornok, gyakorló ápoló, gyakorló csecsemő- és gyermekápoló, gyakorló gyógyszertári asszisztens, gyakorló képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens, gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens, gyakorló mentőápoló, gyakorló szövettani asszisztens, gyógymasszőr, gyógy- és sportmasszőr, gyógyszertári asszisztens, kardiológiai és angiológiai asszisztens, klinikai fogászati higiénikus, klinikai laboratóriumi szakasszisztens, klinikai neurofiziológiai asszisztens, mentőápoló, ortopédiai műszerész, perioperatív asszisztens, radiográfiai asszisztens, sportmasszőr és a szövettani szakasszisztens képzésben részt vevők.

Azok, akik tavaly szeptemberben megkezdték valamelyik szakképesítés megszerzését, visszamenőleg is megkaphatják azt, illetve egy évet meghaladó kurzus esetén a pénz a nyári szünetben is jár. A pályázatokat első körben 2018. január 15-én éjfélig lehet benyújtani.

A program keretében a tanulók az ösztöndíj mellett mentori támogatásban is részesülhetnek. Az Emmi olyan országos mentorhálózatot hoz létre, amely segíti az egészségügyi hivatástudat kialakulását. A mentori tevékenység célja a motiválás is, hiszen a szakképzésben való aktív és eredményes részvétel, valamint a megfelelő munkakörben történő elhelyezkedés minden ösztöndíjasnak könnyebb lehet, ha a mentoraik a segítségükre vannak ebben.

A pénz ára

A pályázatra jelentkezőknek vállalniuk kell, hogy a szakképesítés megszerzését követően legalább annyi ideig vállalják, hogy valamely hazai közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál dolgoznak a megszerzett szakképesítésnek megfelelő munkakörben, amennyi ideig az ösztöndíjat kapták.

Boroznak, cigiznek, túlsúlyosak, mégis tovább élnek Cilento öregjei

Dél-Olaszország egyik régiójában, a hegyek és a Földközi-tenger között meghúzódó Cilentoban olyan számban élnek 90 évnél idősebb emberek, ami messze meghaladja Európa statisztikai átlagát. Mi az oka a magas életkoruknak? Kutatók utánajártak a kérdésnek, s az International Psychogeriatrics szaklapban publikálták következtetéseiket.

Meglepő módon a cilentoiak nem igazán tesznek olyasmit, amivel növelnék esélyeiket a hosszú életre. Rendszeresen boroznak, dohányoznak. Étrendjük javarészt tengeri herkentyűkből áll, mégis sokan közülük túlsúlyosak – írja a Ritmus.hu egészség– és életmódmagazin.

„A kivételesen hosszú élet egyik oka az egyensúly a nehézségek elfogadása és az azokkal szembeni harc között. Ehhez társul a pozitív attitűd és a családhoz, a valláshoz, a földhöz kötődő szoros szálak, amelyek értelmet adnak a helyiek életének.” – vélik a kutatók. Cilento öregjei napjaik nagy részét a szabadban töltik, és bár rosszabb az egészségi állapotuk, mint a fiatalabb generációké, mégsem adják fel, hogy dolgozzanak a földeken.

A mentális egészséget mérő teszteken is messze jobban teljesítettek, mint a fiatalabbak. A kutatók összesen 29 – 19 nő és 10 férfi –, a régióban élő 90 és 101 év közötti idős mentális jólétét vizsgálták. Faggatták őket élettörténetükről, a családi hagyományokról, a traumákról, a kulturális beidegződésekről, gyászaikról, veszteségeikről, személyiségükről, s az elvándorlásról is. A teszten a cilentoi polgárok különösen magas értékeket kaptak: mindannyiukból sugárzott az élni akarás és nagyon alacsony volt körükben a depresszió vagy a szorongás szintje. Jobbnak bizonyult a mentális egészségük, mint a fiatalabbaknak, dacára annak, hogy fizikailag inkább leépültek voltak. A föld szeretete is fontos részét képezte az élni akarásuknak.

Ugyan az egészségtudomány figyelme a „transzhumanizmus”, a „body hacking” és a „bioengineering” jegyében az élet meghosszabbítását lehetővé tevő fizikai beavatkozások felé fordult (pl. a telomeráz meghosszabbítása; parabiózis, azaz friss vérrel védekezés az öregedés ellen), az olaszországi nyugdíjasokat vizsgáló kutatás figyelmeztet rá, hogy a test fiatalítása nem minden. Már más korábban végzett felmérések is utaltak rá: a mentális egészség a hosszú élet egyik titka – akár fontosabb is lehet, mint a test fizikai állapota. Mert hát mire megyünk egy orvosok által fiatalon tartott testtel, ha a lelket nem motiválja az élni akarás és az életöröm?

A játékfüggőséget a mentális zavarok közé sorolta az Egészségügyi Világszervezet

Idén először került fel a játékfüggőség az Egészségügyi Világszervezet által minden évben kiadott betegségek nemzetközi osztályozásának (ICD) listájára, a mentális betegségek közé. A definíció szerint a játékfüggőség olyan súlyosan tartós vagy visszatérő viselkedés, amelyben a játék „elsőbbséget élvez az élet más területeivel szemben”.

A WHO utoljára 1992-ben adta ki az ICD-listát, az új, a betegségek kódjait, jeleit, szimptómáit leíró útmutató várhatóan még idén megjelenik. A dokumentumot orvosok és kutatók használják a betegségek nyomon követéséhez és diagnosztizálásához.

Néhány országban a játékfüggőséget már a jelentős közegészségügyi problémák közé sorolják. Több országban, köztük az Egyesült Királyságban is, működnek olyan magánklinikák, ahol kezelik ezt a függőséget – írta az MTI a BBC News hírére hivatkozva. A WHO dokumentumtervezete szerint a játékfüggőség egyéves időtartam alatt felismerhető, diagnosztizálható, de súlyosabb esetekben ennél hamarabb is felállítható a diagnózis.

A londoni Nightingale kórház specialistája, aki technikai függőségekkel foglakozik, üdvözölte a WHO döntését a játékfüggőség felvételéről. Mint mondta, ez azért is fontos, mivel így nagyobb lehetőség nyílik a speciális kezelésekre, és ez az állapot valóban komoly egészségügyi problémaként kerül a térképre. Ő azonban személy szerint azokkal szimpatizál, akik szerint nem szükséges orvosi esetként kezelni a játékfüggőket, mivel ez összezavarhatja azokat a szülőket, akiknek a gyermeke esetleg mindössze szeret videojátékokkal játszani. A szakember évente 50 új digitális függő esetével találkozik. Akkor sorolja az esetet a súlyos kategóriába, ha a játékszenvedély a páciens olyan alapvető szükségleteit befolyásolja, mint az alvás, evés, társasági élet és tanulás. Arra a kérdésre keresi a választ, hogy a függőség uralja-e a páciens gondolkodását és elfoglaltságait.

A fiatalok használják a technológiát, nem függők

Sok pszichiáter a játékfüggőség diagnosztizálásához a mentális zavarokkal foglalkozó, 2013-ban kiadott kézikönyvet használja, amely az internetes játékfüggőséget „további tanulmányozásra váró állapotként” határozta meg, tehát ezt az állapotot nem ismeri el hivatalosan betegségként. Számos ország próbál megküzdeni a problémával. Dél-Koreában például egy új törvény megtiltja, hogy 16 éven aluliak éjfél és reggel 6 óra között online játékokat játszhassanak. Japánban a játékkal eltöltött bizonyos idő után figyelmeztetik a játékost, Kínában pedig a Tencent internetszolgáltató korlátozza a gyerekek számára a legnépszerűbb játékokkal eltölthető időt.

Az Oxfordi Egyetem egy új tanulmánya szerint miközben a gyerekek sok időt töltenek a képernyők előtt, általában sikerül digitális tapasztalataikat összeegyeztetni mindennapi életükkel. A kutatás azt is megállapította, hogy a 8-18 éves korosztályban a fiúk többet videojátékoznak, mint a lányok. „Az emberek általában azt hiszik, hogy a gyerekek technológiafüggők, és minden percüket azzal is töltik, minden más tevékenységet kizárva, pedig egész más a helyzet. Kutatásaink szerint használják a technológiát, esetenként más tevékenységeket is támogatnak vele, például a házi feladat megírását. Akárcsak a felnőttek, a digitális technika használatát egész napra kiterjesztik, miközben más dolgokkal is foglalkoznak” – foglalta össze Killian Mullan, a tanulmány egyik szerzője.

Kooperáció és innováció a tudományos kutatás és az orvostudomány fejlődéséért

A Boehringer Ingelheim a legjobb molekulái közül sokat hozzáférhetővé tett a tudományos közösség számára az opnMe.com platformon keresztül utat nyitva további független és kooperációs felfedezéseknek. A platform célja a molekulákban rejlő lehetőségek teljes kiaknázása.

A Boehringer Ingelheim tavaly év végén jelentette be, hogy elindítja az opnMe.com nevű platformot, amelyen keresztül a kutatók a világ bármely részéről hozzáférhetnek bizonyos preklinikai molekulákhoz nem-klinikai kutatások céljából. A platform segítségével az orvosbiológiai kutatások legfontosabb célterületeivel kapcsolatos molekulák válnak elérhetővé utat nyitva újabb innovációknak és új terápiás megközelítések azonosításának. A vállalat célja, hogy ledöntse az orvosbiológiai kutatás útjában álló akadályokat, és új, áttörést jelentő gyógyszereket fejlesszen ki a betegek számára.

„A világ tudósaival együttműködve számos orvosbiológiai kutatási területen felgyorsíthatjuk a kutatást” – mondta Clive R. Wood, PhD, a Boehringer Ingelheim Discovery Research divíziójának szenior alelnöke. „Ez az izgalmas, új kezdeményezés tovább szélesíti a Boehringer Ingelheim globális innovációs jelenlétét, és segít kiaknázni az általunk fejlesztett legérdekesebb vegyületekben rejlő további lehetőségeket. Azáltal, hogy megosztjuk ezeket a vegyületeket a tudományos közösséggel, előmozdítjuk a kutatást, és reményeink szerint megadjuk a kezdőlökést olyan új felfedezésekhez, amelyek a betegek számára biztonságos és hatásos új gyógyszereket eredményeznek.”

Molekulát tessék!

Az opnMe.com rendszerben található molekulák többségéhez egyszerű webáruházi módszerrel, a szellemi tulajdonjogra vonatkozó egyeztetések nélkül lehet hozzáférni. Más molekulák esetében pedig az úgynevezett crowdsourcing (közösségi együttműködés) módszere teremt lehetőséget a közös kutatási projektek elindítására. A Boehringer Ingelheim várja a molekulák közös vizsgálata iránt érdeklődő tudományos szakemberek kutatási terveit. Ha egy benyújtott kutatási tervet kiválasztanak, akkor az adott témakört a Boehringer Ingelheim szakembereivel együtt fogják kutatni a benyújtó team.

Az elsősorban a kardiometabolikus betegségekre, a légzőszervi betegségekre, az onkológia területére, a központi idegrendszeri betegségekre és az immunológiára koncentráló vállalat további kezdeményezései közé tartozik a Research Beyond Borders (Kutatás határok nélkül) és a Boehringer Ingelheim Venture Fund (Vállalkozási Alap). Az új kezdeményezés sikerét az új kísérletek, kiadványok és a létrejött szakmai kapcsolatok száma alapján mérik majd.

Ha érdekesnek találta hírlevelünket, küldje tovább ismerőseinek | Ha nem kíván több hírlevelet kapni tőlünk, kattintson ide
  patikapenztar.hu  |  ujpiller.hu  
Copyright ® Patika-csoport  |   2018   |   Minden jog fenntartva.