Készen állunk a célzott szolgáltatásra

A jövő évi adócsomag cafeteriára vonatkozó módosításainak hatására 2019-ben valószínűleg sok vállalat az egészségpénztári célzott szolgáltatások támogatásával fog hozzájárulni dolgozója egészségmegőrzéséhez. Az új struktúra a szolgáltatók számára nem jelent változást, a pénztártagok az eddig megszokott módon fogják tudni költeni a juttatást, és a megszokott pontossággal érkezik a pénz is.

 

Novemberben különösen megéri a vásárlókat a Patika-csoporthoz irányítani

Mint minden évben, idén is meghirdette novemberi akcióját a Patika-csoport: a hónap folyamán mindkét pénztárába jelentős kedvezménnyel tudnak befizetni a tagok. Ugyanaz a kedvezmény vonatkozik az új és a már meglévő pénztártagok befizetésére is.

Idén is lehet pályázni a Családbarát Kórházi Osztály címre

Idén is lehet pályázni a Családbarát Kórházi Osztály címre. A Három királyfi, három királylány mozgalom a Magyar Kórházszövetséggel közösen meghirdetett pályázatára november 30-ig lehet jelentkezni.

A jövő legkonfliktusosabb területe az egészségügyben

A kormány célja az állami és a magánegészségügyi rendszer minél egyértelműbb szétválasztása – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a dr. Batthyány László Orvoskör Közhasznú Egyesület konferenciáján.

Kutatás: az egészséges életmód legyőzi a genetikát

A stroke ellen különösen azzal tehet sokat az ember, ha egészségesen él, abbahagyja például a dohányzást és nem hízik el – írták a tudósok a The British Medical Journal orvostudományi folyóiratban.

Kevés ideig maradunk egészségesek

Idén a Világgazdasági Fórum (WEF) már csak az egészségben eltöltött évek számát veszi számításba a Versenyképességi Index egészségügyi pillérében. Az új módszertannal rosszul járt Magyarország: nálunk még a nyugdíjkorhatárt sem élik meg egészségesen az emberek!

Amennyiben érdekesnek találta hírlevelünket, ajánlja ismerőseinek | Ha nem kíván több hírlevelet kapni tőlünk, kattintson ide
patikapenztar.hu  |  ujpiller.hu
Copyright ® Patika-csoport  |   2018   |   Minden jog fenntartva.