Ne hezitáljon, most duplán megéri az öngondoskodás!

Becslésünk szerint 1800 milliárd forint hiányzik a hazai egészségügyből – mondta Prof. Dr. Orosz Éva egy konferencián. Ha nem akarja, hogy emiatt rosszabb ellátásban részesüljön, használja ki az egészségpénztár által kínált szolgáltatásokat és az állami szja-visszatérítést, amit akár már jövő februárban költhet!

Uniós összehasonlításban Magyarországon kiugróan magasabb a halálozás azokban a halálokokban, amelyekre jelentős hatást gyakorol az egészségügyi rendszer működése – mutatott rá Prof. Dr. Orosz Éva a Portfolio Private Health Forum 2017 konferencián. Az állami ellátás elégtelenségéből fakadó hátrányokat leküzdheti, ha megfizeti a magánellátás extraköltségét. Ebben kínál anyagi segítséget az egészségpénztári megtakarítás. Ha novemberben előre takarékoskodik a jövő évi várt és váratlan egészségügyi kiadásaira és az önsegélyező célokra, ezt lényegesen alacsonyabb költséggel teheti meg köszönhetően a patikás és újpilléres befizetési akciónak, ráadásul az egyéni befizetések után járó szja-visszatérítésnek köszönhetően 20%-ot, akár 150 ezer forintot is spórolhat.

Egészségpénztáron keresztül a legmagasabb szintű egészségügyi szolgáltatáshoz juthat hozzá sorban állás és egész napos várakozás nélkül!

A novemberi akció keretében a befizetés első 20 ezer forintjából csak 1 646 forint a levonás a Patika Egészségpénztárban és 900 forint az Új Pillér Egészségpénztárban. A kedvezmény a november 1. és 30. között beérkező megtakarításokra vonatkozik és csak akkor, ha az előző hónapokra esedékes kötelező tagdíjat – a Patika Egészségpénztárban 2300 forint, az Új Pillér Egészségpénztárban 10 ezer forint – már megfizette. Az elmaradás az akcióra szánt befizetéssekkel együtt is rendezhető. Azonban felhívjuk figyelmét, a november 30-ig befizetett összegből az utólagosan megfizetett tagdíj az Alapszabályban érvényes levonások szerint kerül felosztásra, és csak a fennmaradó részre érvényes az akciós működési költség. Az egyenlegét ITT vagy ITT ellenőrizheti.

A hazai egészségügyi ellátással kapcsolatos friss hírekért, nemzetközi érdekességekért lapozzon bele médiapartnerünk, a Ritmus.hu Medicina rovatába!

Nem csak a munkáltató és nem csak az állam felelőssége!

Egyre több munkavállaló van tisztában azzal, hogy a munkáltató segíthet az időskori megélhetésre és az egészségre fordítható források összegyűjtésében, azt azonban kevesen tudják, hogy milyen előnyökkel jár számukra, ha a munkáltatói befizetéseket saját hozzájárulással egészítik ki – mutatott rá egy friss felmérés. Az egyéni befizetések után járó 20%-os adó-visszatérítés pontos mértékét a megkérdezettek körében csak kevesen ismerik, a megkérdezettek 41%-a pedig egyáltalán nem tudja, hogy létezik ilyen engedmény. Pedig egészségpénztári tagként nemcsak előre biztosíthatjuk egy váratlanul felmerülő nagyobb kiadás fedezetét, hanem a kezelések árából 20%-ot visszaigényelhetünk, ha kihasználjuk az szja-visszatérítés lehetőségét.

Gondolja végig, általában mekkora összeget fordít saját és családja egészségére, mekkora összeget szeretne önsegélyező szolgáltatásokra igénybe venni, és ennek függvényében fizesse be a jövő évre tervezett összeget a Patika-csoport egészségpénztárába. Ne feledje, az önsegélyező szolgáltatások igénybe vételéhez mindenképp előre kell, hogy tervezzen, hiszen csak a már 180 napja a számláján lévő összeg terhére kérheti a kifizetést. A 180 napos szabály nem vonatkozik a NAV-tól érkező szja-visszatérítésre.

Használja ki az egészségpénztár novemberi befizetési akcióját, hogy biztonságban tudja családját az állami egészségügyi ráfordítás alacsony mivolta ellenére is!

Mutatjuk, mennyit spórolhat novemberben és mekkora összeget igényelhet vissza az adóbevallásában
Egészségpénztári szolgáltatás közeli hozzátartozónak
Új lehetőség: adjon állandó megbízást, és mindig lesz pénz a patikakártyáján!

November 10-től az online bankkártyás számlafizetési felületünkön beállíthatja, hogy a következő hónaptól az Ön által megadott összeget automatikusan jóváírják az egészségpénztári számláján.

Használja ki új kényelmi szolgáltatásunkat, amely keretében állandó megbízást adhat a CIB Bank számára, hogy a beállított összeget minden hónapban ugyanazon a napon levonja a bankkártyájáról, és jóváírják az egészségpénztári számláján. Így Önnek nem kell havonta odafigyelnie az egészségpénztári tagdíjfizetésre.

A bankkártyáról való levonásra szóló állandó megbízást akár az akciós feltöltéssel is aktiválhatja, természetesen a mostani befizetés és a következő hónaptól érvényes állandó utalási megbízás összege eltérhet egymástól. Dönthet úgy, hogy csak a havi kötelező tagdíjat rendezi ezen a módon, de megadhat magasabb összeget is az elektronikus megbízási űrlapon.

A megbízás aktiválását követően – ezt bankkártyás befizetéssel teheti meg – minden hónapban ugyanazon a napon a CIB Bank megterheli a számláját a megadott összeggel, ami rákerül az egészségpénztári egyenlegére és azonnal költhető lesz.

A bankkártyáról történő levonási megbízásnak nincs tranzakciós költsége. A terhelés sikerességéről vagy sikertelenségéről minden hónapban e-mailben kap értesítést. Az egészségpénztár semmilyen bankkártya-adatot nem tárol. A megbízást bármikor megszüntetheti vagy az állandó utalás összegét módosíthatja a pénztár honlapján.

Minden szám mögött egyéni sorsok állnak

Tragikus a hazai egészségügy helyzete, nagyon nagyok a problémák – mutatott rá Prof. Dr. Orosz Éva egyetemi tanár, az ELTE Szociológia Doktori Iskola Szociálpolitika doktori programjának a vezetője a Portfolio Private Health Forum 2017 konferencián tartott előadásában. A magyar népesség egészségi állapota pedig lényegesen rosszabb, mint ami a gazdaság fejlettsége alapján elvárható lenne.

Uniós összehasonlításban Magyarországon kiugróan magasabb a halálozás azokban a halálokokban, amelyekre jelentős hatást gyakorol az egészségügyi rendszer működése. A helyzetet jól szemlélteti például a férfiak 40 éves korban várható élettartalma: Magyarországon a rendszerváltás körül elindult egy felzárkózás, de ez 2000 környékén megtorpant és elkanyarodott az európai trendtől.

  • ! A V3-országokkal összehasonlítva is 2,2 évvel rövidebb ideig élnek a magyar férfiak, míg a különbség 1989-ben csak egy év volt.
  • ! Ma a magyar férfiak 40 éves korukban csupán 1,4 évvel hosszabb élettartamra számíthatnak, mint 50 évvel ezelőtt.

De nemcsak rosszabb az egészségi állapotunk a fejlett uniós országokhoz képest, hanem a társadalmi különbségek is lényegesen nagyobbak az országon belül: a legalacsonyabb iskolai végzettségű férfiak várható élettartama 11 évvel kevesebb, mint a legmagasabban képzetteké. A közvetlen kockázati tényezők között említette a kutató a táplálkozást, az egészségkárosító magatartási szokásokat, a rossz anyagi körülményeket és az egészségügyi rendszert.

Szintén beszédes mérőszám, hogy az adott gazdaság fejlettségi szintjéhez képest elvárható egészségi állapothoz képest jobb vagy rosszabb egy országban a lakosság egészségi állapota. A 40 éves korban várható élettartamot és a vásárlőerő paritáson számolt egy főre jutó GDP-t összevetve szembetűnő, hogy Magyarországon rosszabb az egészségi állapot, mint amit a gazdasági fejlettség lehetővé tenne. Ez pedig a GDP-n kívüli többi tényező – társadalmi tényezők, egészségügy – hatása.

Forrás: Portfolio

Az ország egészségügyi ellátásának minőségét a megelőzhető és kezelhető halálozási mutató tükrözi. Előbbi a jó minőségű prevenciós programok függvénye, utóbbit a kezelés minősége és hozzáférhetősége befolyásolja. Minél alacsonyabbak ezek a mutatók, annál jobb az egészségügyi ellátás minősége egy országban. A minden tényező által befolyásolt általános halálozási mutató 2013-ban nálunk másfélszerese volt az EU15-ök átlagának. De ha az egészségügyi rendszer által befolyásolt kezelhető halálozási rátát vizsgáljuk, a különbség 2,5-szeres, a megelőzhető halálozási rátát tekintve pedig több mint kétszeres, vagyis a hazai egészségügyi rendszer működésében vannak hatalmas problémák. Lényegesen rosszabb a magyarországi helyzet Csehországhoz és Lengyelországhoz képest is: a magyar férfiak kezelhető halálozási mutatója 50%-kal magasabb, mint Csehországban és Lengyelországban, a legjobb helyzetű országokhoz képest pedig több mint háromszor annyian halnak meg nálunk, ami az egészségügyi rendszer hiányosságaival magyarázható.

Hatalmasak a különbségek országon belül


Ez pedig pénzkérdés – mutatott rá előadásában Prof Dr. Orosz Éva, aki szerint tragikusan alacsony hazánkban az állami egészségügyi költés.

  • Az egy főre eső közkiadás a rendszerváltás után a 48%-a volt az EU15 átlagának, 2014-ben már csak 38%.
  • Mindeközben a hasonló szintről induló Csehországban elérték a 63%-ot, a szlovákok most már elérték az 50%-ot és le fognak minket hagyni a lengyelek is.

Pedig a magyar gazdaság megengedte volna, hogy többet költsünk – tette hozzá a kutató. A legtöbb uniós országban a válság éveiben is követte a GDP menetét az egészségügyi költés (normál esetben felette van), Magyarországon viszont lényegesen elmaradt. Ma Orosz Éva becslése szerint 1800 milliárd forint hiányzik a hazai egészségügyből. Ezt érzi a beteg és az orvos is. Nem véletlen, hogy a legutóbbi Eurobarometer-felmérések szerint az egészségügyi és szociális ellátás a legsúlyosabb probléma az országban a lakosság véleménye szerint.

Korlátozná novembertől az egészségbiztosító a daganatellenes terápiákat

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő árversenyt hirdetett az úgynevezett tételes elszámolású innovatív gyógyszerek között, amelynek értelmében november 1-jétől egyes betegcsoportokban csak egy innovatív gyógyszer marad és a jövőben a tendereljárás eredményeként kialakuló ársorrendben kell majd az orvosnak a terápiákat alkalmaznia.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alap (NEAK) új gyógyszerbeszerzési eljárásokat indítana novembertől. Az MTI-hez eljutatott közlemény szerint a NEAK a következő évtől két eljárás keretében szerzi be a gyógyszereket. Az első eljárásban minden egyes hatóanyagot (35 gyógyszer) külön-külön szereznek be azért, hogy azon betegeknek, akiknek a kezelés már megkezdődött az egyik gyógyszerrel, biztosítva legyen a készítmény. Új kezelés megkezdésekor azonban, amikor nem lehet különbséget tenni, melyik gyógyszerrel érhető el jobb eredmény, nem indokolható, hogy egy gyártó magasabb áron adja a készítményét, mint az ugyanolyan hatású szer ára. Vagyis ebben az esetben a kezelőorvosnak az olcsóbb készítménnyel kell a kezelést megkezdenie – olvasható a közleményben.

„Az egészségbiztosító intézkedése akár több ezer olyan beteg gyógyszeres kezelését is érintheti majd, aki súlyos betegségben szenved, ilyen az áttétes rosszindulatú bőrrák (melanoma), a tüdőrák, a prosztatarák, a vastagbéldaganatok, a súlyos időskori szemészeti kórképek, a különböző súlyos autoimmun gyulladásos betegségek vagy a ritka kórképek közé tartozó Fábry-kór” – közölte az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete az új versenyeztetési eljárás kapcsán.

Hírkomment: „Orvosszakmai érvekkel nem védhető az onkológiai terápiák tervezett egységesítése”

„A személyre szabott orvoslás lényege, hogy a daganatos beteg számára választunk gyógyszert, s nem központilag kijelölt gyógyszerhez rendeljük hozzá a rákbetegeket, ahogyan azt most bevezetni tervezik.  Statisztikailag hiába hasonló eredményességű két vagy három onkológiai gyógyszer, ezek nem egymással felcserélhető terápiák. A különböző hatóanyagok a ráksejteket más pontokon támadják, más jelátviteli útvonalakon hatnak, más az adagolási módjuk, eltérhet a mellékhatásuk is. Az első választásként adott terápia sikere határozza meg leginkább a daganatellenes gyógyszeres terápia eredményességét, a beteg sorsát. A vaklicit – amelynek során egy betegcsoportnál a legolcsóbb készítményt preferálja a társadalombiztosító – jól működhet a lejárt szabadalmi védettségű gyógyszerek esetében. Ha két, azonos betegségtípusban és stádiumban lévő rákbeteg csak azért kapja ugyanazt a gyógyszert, mert az a legolcsóbb, a megtakarítás csak látszólagos, mivel ez adott betegnél az eredményesség rovására mehet.

Az innovatív gyógyszerek felhasználását nem terápiaszűkítéssel lehet hatékonyabbá tenni, hanem például a részletes molekuláris patológiai vizsgálatok gyors és széles körű elérhetővé tételével, mert a tumorok genetikai jellemzőinek lehető legkorábbi ismerete az egyik kulcsa a minél pontosabb terápiaválasztásnak, az egymás után alkalmazható terápiák megtervezésének. A NEAK mostani eljárása adminisztratív alapon, áralkuról áralkura szabná meg, mivel lenne kötelező megkezdeni az egy-egy adott csoportba tartozó rákbetegek kezelését. A társadalombiztosító eddig szakmailag indokoltnak látta megadni a terápiaválasztás lehetőségét, most mégis megvonná ezt a szakorvosoktól, illetve a betegektől.” Pajkos Gábor, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) elnöke MTI-hez eljuttatott közleménye

Az állami finanszírozó mostani lépése is rávilágít arra, hogy ha valaki nem szeretne még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülni éppen akkor, amikor amúgy is bajban van, muszáj előrelátóan gondoskodnunk magunkról és a családunkról. Patikakártyával az állami egészségügy által nem finanszírozott terápiákat is kifizethetjük, a saját befizetés után járó szja-visszatérítésnek köszönhetően pedig 20%-ot – legfeljebb 150 ezer forintot – meg is spórolhatunk a kezelések árából. A számok nyelvén ez azt jelenti, hogy a 750 ezer forintba kerülő vizsgálat vagy terápia árából 150 ezer forintot visszaigényelhetünk, vagyis az patikakártyával csak 600 ezer forintba fog kerülni.

Önsegélyező-kisokos: mi az a 180 napos egyenleg?

A Patika-csoport ügyfélszolgálatához érkező megkeresések alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy az új sláger az önsegélyező portfóliónk. Ennek köszönhetően már nemcsak magas minőségű egészségügyi szolgáltatásokhoz juthat hozzá az egészségpénztári megtakarítása terhére, hanem számtalan élethelyzetben tudunk készpénzes támogatást is nyújtani. A feltételek azonban eltérnek az egészségpénztári szolgáltatások igénybevételének gyakorlatától.

Korábbi hírleveleinkben részletesen szóltunk a lakáscélú jelzáloghitel törlesztésének támogatásának feltételeiről, a CSED és a GYED kiegészítéséről, a beiskolázási támogatásról, a gyerekszületéséhez kapcsolódó egymillió forintos támogatásról.
Az önsegélyező szolgáltatások igénybe vételének feltétele lényegesen eltér az egészségkártyával igénybe vehető szolgáltatásokétól.

  • 180 napos szabály

Kizárólag a pénztártag számláján már legalább 180 napja befizetett összeg terhére teljesíthető az önsegélyező kifizetés. Éppen ezért az online egyenleglekérdezésnél Ön két számot lát: a 180 napos egyenlegét és a költhető egyenlegét. Előbbi összeg terhére tudunk önsegélyező szolgáltatást teljesíteni, míg utóbbi összeg az Ön teljes egészségpénztári egyenlege, amiből szabadon költhet patikakártyájával.

  • Benyújtandó dokumentumok

Az önsegélyező szolgáltatásokat nem lehet patikakártyával igénybe venni. A Patika és az Új Pillér weboldalán szolgáltatásonként megtalálja az igényléshez szükséges igazolások és dokumentumok listáját, és a szolgáltatás igényléséhez szükséges űrlapot, amelyet kitöltve, aláírva kell eljuttatnia címünkre. Figyelem! Bizonyos szolgáltatások esetén minden hónapban igazolni kell, hogy a jogosultság továbbra is fennáll.

  • 120 napos szabály

Bizonyos szolgáltatások esetében a törvény megszabja, hogy a szolgáltatások iránti igényt a szolgáltatás alapjául szolgáló esemény bekövetkezését, állapot kialakulását, illetve a szolgáltatásra való jogosultságot igazoló dokumentum kézhezvételét követő 120 napon belül kell a pénztárhoz benyújtani. Ebben az esetben a pénztártag visszamenőleg, a jogosultság első napjától megkaphatja egy összegben a támogatást (ezt követően havonta fogjuk kifizetni a megítélt összeget, amíg Ön jogosult rá). A 120 nap azonban jogvesztő hatályú: ha kicsúszik belőle, elesik az egyösszegű kifizetés lehetőségétől és a pénztár csak a benyújtás napjától tudja folyósítani a megítélt támogatást.

Abban az esetben is érdemes benyújtania az igénylést, ha a számláján nincs elegendő 180 napos egyenleg. Az utalás megtörténik, ahogyan az összeg rendelkezésre áll. Ha viszont kicsúszik a határidőből, csak a benyújtás hónapjától tudjuk fizetni a támogatást.

Megéri befizetni a nyugdíjpénztárba, különösen decemberben

Nem könnyű olyan hosszú távú befektetést találni, amely nemcsak biztonságos, hanem megfelelő szintű hozamot is biztosít. A nyugdíjpénztári megtakarítás több aspektusból is megfelel az elvárásoknak.

Egy ideje alacsony kamatkörnyezetben kell megfelelő hozamú befektetésekről gondoskodni, és ez jövőre sem lesz másképp: a fejlett országok gazdasági teljesítménye tovább javul, az infláció viszont továbbra sem fog látványosan emelkedni jövőre a CIB Bank elemzői szerint. A kamatok változására legfeljebb csak az Egyesült Államokban van esély, Európában és Magyarországon 2018 végéig maradhat a jelenlegi szint.

Lazább monetáris feltételek

Az időskori biztonságunk érdekében létrejött konstrukció konzervatív befektetési forma, az átlaghozama évi 6-7% körül alakul – ez kimondottan jó –, és ha valaki rendszeresen fizeti a tagdíjat, a megtakarítás költsége is alacsony. Ráadásul a befizetések után jár 20% – évi legfeljebb 150 ezer forint – szja-visszatérítés is, amivel pedig egyenesen verhetetlen a pénztárak által ígért hozam. A megtakarításunkat a munkáltató is kiegészítheti: a juttatás a bérnél kedvezőbben adózik, jövőre várhatóan 40,70%-kal.

A Patika-csoport két nyugdíjkasszája, a Tempo és Tradíció Nyugdíjpénztár decemberben befizetési akcióval teszi még ellenállhatatlanabbá a megtakarítást: az év utolsó hónapjában a nyugdíjkasszákba érkező tagdíjból csak az első 30 ezer forintot – az összegbe a munkáltatói befizetés is beleszámít– terheli a szokásos 5%-os működési költséglevonás, e felett a teljes befizetés az egyéni számla egyenlegét gyarapítja. A kedvezmény az újonnan belépőkre is vonatkozik. Az akció részleteiért látogasson el a nyugdíjpénztárak honlapjára.

Az idei évre szóló adóbevallásában pedig azonnal érvényesítheti az szja-kedvezményt, amely már akár februárban a számláján kamatozhat gyarapítva az idős kora szabadságát szavatoló megtakarítását.
Miért kell félretennünk a nyugdíjas korunkra, ha az államtól kapunk nyugdíjat?

Mert hamarosan szuperkorú társadalom lesz Magyarország, és az állami nyugdíjból nem fogunk megélni.

Ha érdekesnek találta hírlevelünket, küldje tovább ismerőseinek | Ha nem kíván több hírlevelet kapni tőlünk, kattintson ide
  patikapenztar.hu  |  ujpiller.hu  
Copyright ® Patika-csoport  |   2017   |   Minden jog fenntartva.