Nőtt az egy főre eső patikás költés

Akkor is hozzájuthatnak tagjaink az Önöknél kiválasztott egészségügyi szolgáltatáshoz, termékhez, ha pillanatnyi pénztári egyenlegük nem elegendő a vásárlásra. Ehhez nem kell más, csak internethozzáférés és egy bankkártya.

Az egészségpénztár célja – és ennek rendeli alá fejlesztéseit is – hogy mind a szolgáltatói, mind a munkáltatói partnerei és természetesen a pénztártagjai számára kiváló értékajánlata legyen. Ennek érdekében folyamatosan fejlesztjük az online ügyintézésben elérhető szolgáltatásokat, mint például a nemrég bevezetett bankkártyás fizetést, ami a legkényelmesebb és a legolcsóbb módja az egészségpénztári megtakarítás gyarapításának. Az összes egyéni befizetés közel tizede már online bankkártyával történt 2017 első hat hónapjában.

Augusztustól pedig az internetes felületen befizetett összeg azonnal költhető, így nem fordulhat elő, hogy valakinek azért kell elhalasztania az egészségpénztári számláról tervezett költését, mert a szükségesnél kevesebb a pillanatnyi egyenlege. Ahogyan a bankkártyás vásárlók hajlamosabbak az impulzus vásárlásra, ugyanúgy az egészségpénztári kártyával fizetők is, hiszen így kihasználhatják az egyéni befizetés után járó 20%-os szja-kedvezményt.

A Patika-csoport 2017. első félévi eredményei is alátámasztják, a folyamatos innováció, az ügyfeleink minél magasabb szintű kiszolgálására való törekvés meghozza a gyümölcsét. Az idei első félévben – a munkáltatói tagdíj-hozzájárulások visszaesése ellenére – sokan döntöttek az egészségpénztári belépés mellett. Vagyis nő a lakosság körében az egészségtudatosak aránya. Ez nem véletlen: a Nielsen kutatása szerint Magyarországon az embereket leginkább az egészségi állapotuk aggasztja, a Political Capital elemzése pedig arra mutatott rá, hogy ma pártszimpátiától függetlenül mindenki az egészségügyet tartja az ország legnagyobb problémájának.

Csekély mértékben nőtt az átlagos költés

Az idei év első féléves költései is a tagok öngondoskodási hajlandóságának erősödését mutatják. Bár összességében – a munkáltatói szerepvállalás visszaesése miatt – kevesebb pénz folyt be a kasszákba, a Patika-csoport tagjainak költése alig esett vissza.

A statisztikákból az is látszik, hogy folyamatosan nő a nagyobb összegű költések aránya az igénybe vett szolgáltatási tortából. A megelőző év hasonló időszakához képest idén január és június között 14%-kal nőtt az egy főre eső átlagos költés.

Folytatja a kormány a bankkártya-elfogadóhelyek számának bővítését

Újabb 30 ezer bankkártya-elfogadóhely támogatásáról döntött a kormány, így a 2016 decemberében meghirdetett programnak köszönhetően további 60 ezer üzletben, szolgáltatónál lehet ezután kártyával fizetni.

A kormány célja a modern elektronikus fizetési módok elterjedésének ösztönzésével a hazai fizetési infrastruktúra modernizálása, a hazai vállalkozások versenyképességének növelése, továbbá a túl magas szintre emelkedett készpénzállomány csökkentése. A hazai fizetési rendszer korszerűsítési stratégiájának alapját a bankkártya-elfogadóhálózat bővítése jelenti, amely előfeltétele minden további, a lakosság pénzügyi tudatosságának erősítését, illetve a gazdaság digitalizációjának elősegítését szolgáló lépésnek – mondta Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkár.

A Nemzetgazdasági Minisztérium tavaly decemberben indított programja keretében a költségvetés 2,4 milliárd forintot biztosított az új, korszerű terminálok beszerzéséhez és telepítéséhez – emlékeztetett az államtitkár. A program első szakaszában 30 200 darab új terminál telepítését kezdték meg a szolgáltatók. A felkészülési időszakot követően már több ezer új kártyaolvasó üzemel országszerte, a szerződött partnerektől pedig számos visszajelzés érkezett arról, hogy a program népszerűsége miatt a vállalt keretüket a vártnál gyorsabban ki fogják meríteni. Ezért a kormány döntött arról, hogy újabb 30 000 darab bankkártya-elfogadóhely telepítésére nyújt költségvetési támogatást.

Önnél még nem működik a patikakártya?

Az új terminálokon a patikakártya-elfogadás is működhet, amennyiben az egészségpénztári elfogadóhely az új terminált bejelenti hozzánk írásban a szolgaltato@ujpiller.hu a-mail címen. Ezután munkatársaink egyeztetnek a bankkal, és néhány munkanapon belül már működik az egészségpénztári kártya elfogadása.

A patikakártya használata – hasonlóan a bankkártyás fizetéshez – nemcsak az impulzusvásárlások (lásd előző hír) arányát növeli, hanem az átlagos költési volument is. A Patika-csoport kimutatása szerint a POS terminálon keresztüli fizetések értéke több mint négyszerese volt a számlás szolgáltatásokénak. Még nagyobb az eltérés, ha a fizetések darabszámát nézzük: ebben az esetben több mint 11-szer annyiszor használták a pénztártagok patikakártyájukat az egészségügyi szolgáltatások fizetésekor, mint ahányszor készpénzfizetési számlát kértek.

A klasszikus, újpilléres, multipayes patikakártyával minden olyan szolgáltatásért és termékért fizethetnek a pénztártagok, amely a törvény szerint elszámolható az egészség- és önsegélyező pénztári számláról. Csak ízelítőnek néhány példa: magán egészségügyi szolgáltatás, gyógyterápiás kezelések, vényköteles és recept nélkül kiváltható gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, csecsemő- és betegápolási cikkek, optikai eszközök, gluténmentes élelmiszerek, vitaminok és táplálékkiegészítők.

Külön csoportba tartoznak az adómentes önsegélyező szolgáltatások, amelyekről itt olvashat bővebben.

Riasztó mértéket öltött az elhízás a fejlett országokban

Van olyan iparilag fejlett ország, ahol a felnőtt férfiak több mint 90%-a túlsúlyos. Magyarország is dobogós helyen áll a súlytöbblettel rendelkezők európai- és világrangsorában.

Az egész napos ülés, a rendszertelen és rossz minőségű táplálkozás és a munkahelyi stressz is okozója a kéretlen pluszkilóknak. A hasi elhízás, a túlzott testzsír közvetlen kapcsolatban van az inzulinrezisztenciával, a szénhidrát-anyagcsere eltéréssel. Összefügg a magas vérnyomással, a kóros vérzsírösszetétellel, a szívkoszorú betegséggel, stroke-kal, a rákkal, a kettes típusú cukorbetegséggel, az epehólyag-megbetegedéssel, a porckopással, a köszvénnyel, a tüdőbetegségekkel, az alvási apnoéval és más betegségekkel – hívták fel a figyelmet kutatók a Frontiers in Public Health folyóiratban közzétett tanulmányukban.

Az idézett kutatás szerint mind a hasi elhízás, mind a kóros testzsírszint előfordulásának gyakorisága nőtt a felnőtt lakosság és a gyermekek körében is. A kutatás szerint a gyerekek 50 százaléka lehet túlsúlyos. Az Egyesült Államokban a férfiak 91,4, a nők 81,9 százaléka túlsúlyos. Új-Zélandon 91,4 és 80, Izlandon 93,6 és 80,9, Görögországban pedig 91,4 és 71,1 százalék az arány. A túlsúlyosság fogalmába beletartozik a testzsír kóros jelenléte, amely károsítja az egészséget, és még normál súlyú, nem elhízott embereknél is fennállhat. A túlzott testzsír, különösen a hasi zsír jelenléte krónikus betegségek megnövekedett kockázatával jár, növeli az elhalálozás kockázatát, csökkenti az életminőséget.

Philip Maffetone, Ivan Rivera-Dominguez és Paul B. Laursen egy idén megjelent korábbi tanulmányukban kimutatták, hogy a világ lakosságának legalább 76 százaléka lehet túlsúlyos. Új kutatásukban a 30 legfejlettebb ipari országra összpontosítottak. Eredményeik szerint Ausztráliában a férfiak 88, a nők 76 százaléka, a brit férfiak 86,6, a nők 77,2 százaléka túlsúlyos. Az ír férfiaknál 86,4, a nőknél 70,9 százalék az arány. Cipruson 87,8 és 72,1 százalék. A közép-európai országok közül Csehországot vonták be a kutatásba, itt a férfiak 85,5 és a nők 70 százaléka lehet túlsúlyos – írja az Eurekalert tudományos hírportál.

A kutatók szerint a hagyományos testsúly vagy a testtömeg mérési módszer nem hatékony eszköz a túlsúlyosság megállapítására. Helyette a derékméret és a magasság összehasonlítását javasolják: a derékméretnek kevesebbnek kell lennie a testmagasság felénél (az egészséget veszélyeztető értékekről a 4. hírben olvashat bővebben).

Hírkomment: Divatos testsúlycsökkentő diéták

Dr. Gajdács Ágnes obezitológus szakorvos, testsúlygyógyász mondja el hírlevelünkben életmódtanácsait, amellyel elkerülhetjük az elhízást. Részletes leírás a trendi low carb étrendekről.

Az elhízás hosszan tartó, kiújulásra hajlamos betegség, amelyet a test zsírtartalmának kóros mértékű felszaporodása jellemez.

Táblázatainkból megtudhatja, mi számít kórosnak

A testsúly-függő betegségek megelőzésében elsődleges a súly- és zsírfelesleg, és ezen belül a zsigeri zsírtömeg csökkentése. A fogyás érdekében mindenképp fokozzuk a fizikai aktivitásunkat! Több testmozgás, kevesebb ülés, heti 150 perc közepes intenzitású testmozgás beillesztése az életmódba a megelőzés eszköze, heti 300 perc közepes intenzitású testmozgás pedig a fogyás ütemét is felgyorsítja. Fontos az ún. spontán fizikai aktivitás (hétköznapi életvitellel összefüggő mozgásadag) növelése napi rendszerességgel és persze az egészségtudatos táplálkozás, ami mérsékelt kalóriabevitel mellett a  megfelelő zöldség-, és gyümölcsfogyasztást, valamint a rostbevitelt jelenti.

A TOP 10 elhízással összefüggő betegség

A pozitív életszemlélet, a megfelelő stresszkezelés – meditációval, relaxációval, vagy egyéb módszerekkel – is javítja az életminőséget, ezáltal segíti a súlytöbblet leadását, hiszen az elhízás nemcsak testi tünet, hanem pszichoszomatikus betegség: összefügg bio-pszicho-szociális tényezőkkel is. A környezeti hatások – például a táplálkozási szokásainkat befolyásoló családi, munkahelyi hatások, a beszerezhető élelmiszerek minősége, a napi mozgásmennyiségünkre ható szocioökonómiai tényezők, a reklámok –, a pszichés állapotunk, az érzelemvilágunk, a stressztűrő képességünk vagy akár a tudatalattinkban megbúvó segítő vagy korlátozó hiedelmeink ugyanis minden testi működésünkre hatással vannak, akár betegség kialakulásához is hozzájárulhatnak, illetve maguk a tünetek, betegségek is visszahatnak a lelkiállapotunkra.

Dr. Gajdács Ágnes obezitológus szakorvos, testsúlygyógyász, a MediFat igazgatója.

Táplálkozási tanácsok a szakembertől
Vingardium Leviosa!

Harry Potter rajongóknak erről biztos a szemüveges varázslótanonc jut eszébe, villámalakú sebhellyel a homlokán. Akik viszont kint voltak tavaly az első Vingardium Borliget borfesztiválon, azoknak már felderengenek a függőágyak, a Hintayo, a slackline és az elképesztően békés, családi hangulat.

A helyszínválasztás elsőre furcsa lehet, mert ugyan Budapesten vagyunk, de nem a Budai Várban vagy a belvárosban, hanem egy ősfás parkban - de épp ezért működik a dolog. Ide el kell jönni. A hely hangulata megfog, magával ragad. A standoknál filozófiai diskurzusok folynak a borászok és a vendégek között, a sétányon kis motorral döngetnek a gyerekek, a színpad előtti placcon fiatalok ücsörögnek a földön, a pihenőkertben amőba foteleken sziesztáznak, ki kutyával, ki macskával érkezik. Aztán este beindulnak a koncertek, és együtt bulizik a hippi, a családos, a hipszter, a nyugdíjas.

A szervezők gondoltak azokra is, akik messzebbről érkeznek – az Örs vezér teréről fesztiválbuszok szállítják a vendégeket a fesztiválra. A tavalyi évhez hasonlóan idén is közel harminc pincészet borait kóstolhatják meg a látogatók szeptember 1-3-ig az Erzsébetligetben. És idén is lesznek food truck-ok, játékok, borkurzusok, meglepetések, koncertek és felemelő hangulat.

No igen, a felemelő bűbáj…. Vingardium Leviosa! Idén a Roxfort helyett a Borligetbe jön Harry Potter a Fesztiválbusszal. (x)

vingardiumborliget.hu
www.facebook.com/events/331775570525238/?fref=ts

Új korszak jön a gyógyszertárakban

November 1-től papíralapú recept nélkül is bárki kiválthatja a gyógyszereit. A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke azt mondta, a gyógyszerészek már várják az átállást a papír alapú receptről az elektronikusra. A patikakártyás fizetést nem érinti a változás.

Augusztus közepéig tart az elektronikus egészségügyi tér éles próbaüzeme, és a vonatkozó jogszabály szerint november 1-től bárki papíralapú recept nélkül is kiválthatja a saját gyógyszereit. Ehhez két okmányra lesz szüksége, a személyi igazolványára és a TAJ kártyájára.

A patikakártyás fizetést és az egészségpénztár részére kiállított számlán feltüntetendő adatokat nem érinti a változás, illetve az e-egészségügyi rendszer bevezetése.

Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke az M1 aktuális csatornán elmondta: a közegészségügyben november 1-jével kötelező csatlakozással, illetve a rendszer elveivel már mindenki tisztában van, így a mostani, utolsó hónapokban a gyógyszerészek „az apró gyakorlati kérdésekkel” foglalkoznak. A tesztüzemben részt vevő patikák visszajelzései szerint az elektronikus receptek kiadása valamivel gyorsabb, mint a papíroké, és eddig semmilyen gyógyszerkiadási probléma nem jelentkezett. A kamarai elnök véleménye szerint a magánellátásban tovább megmarad a papír alapú recept, mivel a magánszolgáltatóknak csak jövő novemberben kötelező csatlakozniuk a rendszerhez.

Az új e-időszámításban a beteggel kapcsolatos minden fontos információ elvileg azonnal rendelkezésére áll majd az orvosnak, a gyógyszerésznek. Rövidülhet a sorban állás és javulhat az egészségügyi ellátás színvonala azáltal, hogy az érintettek a rendszer segítségével könnyen megismerheti a teljes betegutat. Az új rendszer előnye az is, hogy a beteget kezelő orvosok a más orvosok által felírt recepteket is látják az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térben, vagyis a felhőben. Így könnyen kiderülhet, ha a beteg több, azonos hatóanyagú gyógyszert íratott fel magának, a gyógyszer-túladagolás kockázatát teremtve meg, továbbá a különböző gyógyszerek nemkívánatos kölcsönhatásai is megelőzhetők.

A papíralapú recept sem tűnik el

A papír alapú recept nem tűnik el azonnal a közellátásból: ha a háziorvos házhoz megy, csak papír receptet tud írni, és bizonyos speciális gyógyszereket – amelyek nincsenek az elektronikus rendszerben – is csak így tudnak majd felírni. Egyelőre minden orvosnak kötelező lesz gyógyszerrendeléskor felírási igazolást kiállítania, amely majdnem minden tekintetben megegyezik a jelenlegi papírvénnyel. Ez az időszak 2018. december 31-éig tart, 2019. január 1-től pedig a betegnek kell kérnie, ha felírási igazolást szeretne. Amennyiben valaki nem maga szeretné kiváltani az e-receptet, erre mindenképp szükség lesz. A gyógyszertár csak ennek alapján fogja személyazonosító igazolványok nélkül kiadni a vényköteles terméket.

Amennyiben érdekesnek találta hírlevelünket, ajánlja ismerőseinek | Ha nem kíván több hírlevelet kapni tőlünk, kattintson ide
patikapenztar.hu  |  ujpiller.hu
Copyright ® Patika-csoport  |   2017   |   Minden jog fenntartva.