Májusi pénzeső a NAV-tól

Idén rekordösszegű, 314 millió forint visszatérítésre jogosultak tagjaink. Május 22., hétfő éjfél az utolsó időpont, ameddig a magánszemélyek beadhatják az adóbevallásukat – illetve véleményezhetik a NAV által készített e-bevallásokat – és megfizethetik az adójukat. Az adó-visszatérítésre jogosultaknak nem érdemes az utolsó pillanatig várni, a NAV ugyanis a hibátlan bevallás benyújtását követő 30 napon belül utalja az adójóváírást. Azok a pénztártagok, akik az adóigazolás kézhezvételét követően azonnal cselekedtek, már számlájukon tudhatják a NAV-tól járó egészségforintokat, de a számok alapján úgy tűnik, sokan az utolsó pillanatra hagyják a 16SZJA nyomtatvány kitöltését. A Patika-csoport számukra is hatékony segítséget nyújt adóigazolása révén, érdemes élni a magyarázatot is tartalmazó sorvezetővel.

5 fontos tudnivaló a bevalláshoz

A várható visszatérítések folyamatosa növekedése – 2015-ben 241 millió, 2016-ban 301 millió, 2017-ben 314 millió forint – egyértelműen mutatja, hogy egyre többen felismerik az öngondoskodás fontosságát és az egészségpénztári megtakarítások jelentőségét a családjuk és maguk biztonságos és színvonalas egészségügyi ellátása érdekében. A NAV által visszautalt adójóváírásból a pénztár továbbra sem von költséget, az összeg teljes mértékben a pénztártag költhető egészségforintjait gyarapítja.

Az adóigazolás a www.patikapenztar.hu vagy a www.ujpiller.hu oldalról letölthető. Az online ügyintézésben elérhető az egyéni számlakimutatás és ugyanitt akár bankkártyával feltölthető az egyenleg.

Az egyéni befizetés továbbra is megéri, hiszen a NAV az idei egyéni egészségpénztári befizetésekre is 20%-os szja-visszatérítést biztosít, a pénztártag javára teljesített munkáltatói adomány után szintén 20, a számlán lévő fel nem használt összeg 24 hónapos lekötése, valamint a prevenciós céllal igénybevett pénztári szolgáltatás után pedig 10%-ot, mindösszesen legfeljebb 150 ezer forintot, amelyet visszautal a pénztártag számlájára.

Honlapunkon az Online ügyintézés alatt a bankkártya ikonra kattintva bejelentkezés nélkül is feltöltheti egészségpénztári számláját akár hitelkártyával is.

A bankkártya ikonra kattintva a rendszer Önt a bankkártyás fizetési szolgáltatónk, a CIB Bank oldalára irányítja, ahol Mastercard, Visa, Visa Electron és Maestro kártyákkal fizethetünk, akár hitelkártyával – az American Express kártyát leszámítva – is. Hitelkártyás fizetéssel nemcsak a NAV-tól járó szja-kedvezményt használhatja ki, hanem a bankok által a hitelkártyás fizetés után járó jóváírásokat is.

A bankok versenyeznek az ügyfelekért, így különféle kedvezményeket kínálnak a hitelkártya-birtokosoknak. A leggyakoribb, hogy vásárlásaink után az elköltött összeg bizonyos részét (általában 1-4 százalékát) pénzben, vagy levásárolható pontok formájában visszakapjuk a banktól a Bankmonitor összehasonlítása szerint.

Az előírt egészségpénztári tagdíj legolcsóbb és legkényelmesebb formája a bankkártyás fizetés. Az így beérkező összeg azonnal látható a pénztártag számláján és már a következő banki napon költhetővé válik az új egyenleg. Bár még messze van a november, érdemes már most felkészülni a hagyományos patikás befizetési akcióra! Ne feledje, az akcióban való részvétel egyetlen feltétele, hogy Önnek ne legyen tagdíj-elmaradása az év első 10 hónapjára vonatkozóan.

Az előírt patikás tagdíj havi 2 300 forint, és 10 000 forint az Új Pillér tagjai számára. Ez az összeg egy hónapra vonatkozik, de nem feltétlenül kell a tárgyhónapban megfizetni. Az egészségpénztár Online ügyintézés menüpontja alatt (patikás tagok itt, újpilléres tagok itt) bármikor ellenőrizheti befizetéseit és könnyedén hozzáigazíthatja a család pénzügyi helyzetéhez.

Tudta, hogy bizonyos betegségek esetén is jár adókedvezmény? Az adóbevallásában is érvényesítheti a visszatérítést. Akár 66 ezer forinttal is gazdagodhat.

A súlyos fogyatékosság után járó adókedvezmény – az SZJA törvényben a személyi kedvezmények körében lehet megtalálni – elnevezése félreérthető, talán ezért is van az, hogy sokan – bár jogosultak lennének rá – nem élnek ezzel a lehetőséggel. Azon túl, hogy a kedvezmény jár a fogyatékossági támogatásban vagy a rokkantsági járadékban részesülőknek, sok krónikus betegség is jogosultságot jelent rá.

Az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény érvényesíthető például a cukorbetegség, az ízületi gyulladások, a mentális és viselkedésbeli zavarok, az emésztőrendszeri, immun-, anyagcsere- és endokrin betegségek, szívbetegségek, vesebetegségek egyes típusainak fennállása esetén, illetve daganatos vagy mesterséges testnyílással élő betegek is élhetnek a lehetőséggel. A törvény a betegségek BNO kódja alapján határozza meg a jogosultak körét, de elvileg a háziorvos is tud felvilágosítást adni a Femina.hu cikke szerint.

A kedvezmény mértéke havonta a minimálbér 5%-a, ami a 2016-os évre vonatkozóan – vagyis a mostani bevallásban érvényesíthetően – havi 5550 forint, egy évre 66 600 forint. A kedvezmény minden hónapra igényelhető, amikor orvos által igazoltan – az igazolást a NAV is kérheti – fennállt a betegség függetlenül attól, hogy adott hónapban keletkezett-e adóköteles jövedelme az érintettnek. Az idei minimálbér-emelkedés miatt 2017-ben havi 6375 forint, azaz egy évre vetítve 76 500 forint az adócsökkentés mértéke. Ha eddig valaki nem élt a súlyos fogyatékosság utáni adókedvezménnyel, de a törvényben felsorolt betegségek közül valamelyik már régebben fennáll nála, öt évre visszamenőleg érvényesítheti az adójóváírást.

Az egészségpénztári megtakarítás is segít a gyógyulásban
Május 20. az Európai Elhízás Elleni Nap, amikor a túlsúlyból fakadó egészségügyi veszélyek lesznek fókuszban. De az egészség nem egy napon múlik!

Az elhízás hatalmas problémát jelent a jóléti társadalmakban, és különösen Magyarországon, ahol minden harmadik ember túlsúlyos. Ezzel vezetjük az európai rangsort az OECD 2014 év végén publikált kutatása szerint. A vizsgálatban a testtömeg-index 30-as értéke felett számított valaki elhízottnak – a magyar nők több mint 30%-a tartozott ebbe a kategóriába. Sajnos azóta sem javult a helyzet, a mostanában készült kutatások is a túlsúllyal kapcsolatos egészségügyi problémákra világítanak rá. 2016-ot például néhány szervezet azért szentelte az elhízás elleni harc évének, mert aggasztó méreteket öltött a gyerekkori túlsúly. A Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramjának eredményei szerint is elhízott a lakosság és a túlsúllyal kapcsolatos gondokkal – magas vérnyomással, ízületi és érrendszeri problémákkal – küzd, miközben teljesen egészségesnek gondolják magukat és nem járnak szűrővizsgálatokra sem.

Az Európai Elhízás Elleni Nap (European Obesity Day, EOD) alapítóinak az volt a céljuk, hogy megértessék: az elhízás nem csupán esztétikai probléma. A 2010 májusa óta rendszeresen megtartott napon az egészségügy szereplői, a paciensek és az érdekvédelmi szervezetek fognak össze, hogy tudatosítsák az emberekben: a túlsúly komoly egészségügyi kockázati tényező. A kövér emberek fokozottan ki vannak téve a szív- és érrendszeri megbetegedéseknek és számos anyagcserezavar-betegség – többek között a cukorbetegség –, továbbá a magas vérnyomás kialakulásának.

Fogyni nem könnyű, de a patikakártya számtalan módon hozzájárul, hogy sikeresebbek legyünk mi és családtagjaink a felesleges kilókkal folytatott harcban. Adómentesen költhetünk például gluténmentes speciális élelmiszerekre, bizonyos étvágycsökkentő termékekre – az egészségpénztári megtakarítások felhasználásáról itt olvashat – és sportszert is vásárolhatunk, igaz ezután adót kell fizetnünk.

A prevenciós szolgáltatások igénybe vételét viszont 10%-os szja-visszatérítéssel ösztönzi az állam, ha egészségpénztári megtakarításból fizetjük a vizsgálatot. Adókedvezményre jogosító szolgáltatásoknak minősülnek az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény 51/E. § (5) bekezdése szerint

  • ✔ a méhnyakrák-szűrés
  • ✔ az emlőrák-szűrés
  • ✔ a vastagbélrák-szűrés
  • ✔ a prosztatarák-szűrés
  • ✔ a mozgásszervi szűrés
  • ✔ az AIDS-szűrés
  • ✔ a mentális zavarok korai felismerését célzó szűrés
  • ✔ a fogászati szűrés

Ezen felül a törvény szerint indokolt esetben a szenvedélybetegségről való leszoktatásra irányuló kezelések, a gyógytorna, a gyógymasszázs és a fizioterápiás kezelésre is jár az adó-visszatérítés.

Lesújtó adatok
Kelendő a magán egészségügyi szolgáltatás

Elérte a kritikus tömeget a hazai lakosságon belül azok száma, akik az állami egészségügyi ellátás mellett a magán egészségügyi szektor szolgáltatását is igénybe veszik – derül ki a Szinapszis Kft. kutatásából, amely arra is rávilágít: nem a gazdagok kiváltsága, hogy magánszolgáltatást vegyenek igénybe a gyógyulás érdekében.

– A betegek 49%-a a szakorvosi ellátást keresi fel, 34%-uk diagnosztikai vizsgálat miatt megy magánszolgáltatóhoz. A kevésbé képzett és vagyonos – DE státuszú – társadalmi csoport tagjai közül is közel 30%-os azok aránya, akik megfordultak magán egészségügyi intézményben az elmúlt évben – mondta Kun Eszter, a Szinapszis Kft. munkatársa egy 2016-os kutatásra hivatkozva a Primus Magán Egészségügyi Szolgáltatók Egyesületének megalakulását bejelentő sajtótájékoztatón.

Arra a kérdésre, hogy miért megy inkább magán szolgáltatóhoz az állami egészségügyi intézmény helyett, a válaszadók harmada az időmegtakarítást emelte ki: előre egyezetett időpontra megy és nincs hosszú várólista. A Szinapszis kutatásában a válaszadók a megfelelő tájékoztatást is fontosnak tartották két vonatkozásban is. Egyrészt, hogy mennyire kap pontos információt az egészségügyi rendszerben történő eligazodáshoz, másrészt, hogy az orvosok mennyi időt szánnak egy-egy betegre. Ez 24 perc ideális esetben.

– Az emberek többsége nem elégedett azzal, ahogyan az állami ellátórendszerben foglalkoznak vele. Különösen a 18-35 évesek körében elsődleges, hogy megfelelő információt kapjanak a kezeléssel, betegséggel kapcsolatban – tette hozzá Kun Eszter, aki a kutatásokra hivatkozva elmondta: 2008 és 2015 között szignifikánsan romlott az állami egészségügy megítélése Magyarországon. Ebben közrejátszik a hálapénzrendszer is. A lakosság jelentős része fél attól, hogy boríték nélkül nem jut megfelelő ellátáshoz. 27% pedig úgy véli, a magán egészségügyben a betegjog is inkább érvényesül.

A Szinapszis által végzett kutatás egyik fontos megállapítása, hogy a válaszadók 70%-a hajlandó lenne a kötelező egészségügyi járulék mellett máshová is fizetni a magán egészségügyi ellátás érdekében. Ezen belül a többség hajlana arra, hogy csak minimumdíjat fizessen az állami zsebbe, viszont a szolgáltatásokat a magánellátásban vegye igénybe.

Itt olvashat arról, hogy miért éri meg patikakártyával igénybe venni a magán egészségügyi szolgáltatásokat.

Egyesületet alakított 12 nagy magán egészségügyi intézmény
Életet menthet a korai felfedezés!

A világon évente közel negyedmillió nő betegszik meg petefészekrákban, egyes kutatások szerint 70 nő közül egynél kialakul ez a betegség élete során. Ez a nyolcadik leggyakoribb rosszindulatú daganatfajta, mely világszerte megközelítőleg 150 000 nő halálát okozza évente. Magyarországon 1400 betegnél diagnosztizálnak petefészekrákot, és 800 nő hal meg a betegségben minden évben. Ez azt jelenti, hogy a nőgyógyászati daganatok közül a legtöbb halálesetért a petefészekrák felel. Mivel a petefészekrák korai jelei alig észrevehetők és nem feltűnők, gyakori a téves diagnózis vagy a késői felismerés.

– Egész évben azon dolgozunk, hogy rávilágítsunk a méhnyakrák megelőzésének és a petefészek-rák korai felismerésének fontosságára, de egy-egy jeles nap alkalmával fokozott figyelem övezi a kampányainkat. Bízunk benne, hogy ezen a napon sokkal több embert tudunk elérni – mutat rá a kiemelt nap szerepére Tóth Icó, a Mályvavirág Alapítvány elnöke.

A méhnyakrák ellen van védőoltás – Magyarországon kötelezően ajánlott a 7. osztályos lányok oltása –, így a gyakori rákos megbetegedések közül ez az egyetlen, ami megelőzhető. Ezzel szemben a petefészekrák nem megelőzhető, sőt, a gyógyíthatóságának is rossz a prognózisa. A daganatos statisztikák szerint petefészekrák esetén az ötéves túlélésre a betegek mindössze 45 százalékának van esélye, míg emlőráknál ugyanez a szám 89 százalékra tehető. Ezért ennél a betegségtípusnál különösen fontos a tünetek pontos ismerete és a témára történő minél szélesebb körű figyelemfelhívás.

– A petefészekrák esetében a rendszeres szűrés az elsődleges prevenció. A betegség minél korábbi stádiumban való felismerése jelentősen javíthatná a túlélési arányt, de sajnos ez sokszor nem történik meg. A tünetei nagyon jellegtelenek: a hasi puffadás, a túlzott gázképződés, a szabálytalan menstruációs ciklus, az étvágytalanság és a fáradtság összefügghet annyi mindennel! Ma Magyarországon a nőknek csak 30 százaléka jár rendszeresen nőgyógyászati szűrővizsgálatra, ami nagyon rossz arány. Ráadásul a nőgyógyászok többsége nem is vizsgálja meg automatikusan a petefészkeket egy-egy szűrés alkalmával. Nem elég tehát elmenni a vizsgálatra, érdemes kifejezetten kérni az orvost, hogy a petefészkeket is ellenőrizze – emeli ki az SZJA 1%-os felajánlására jogosult alapítvány elnöke.

Amennyiben érdekesnek találta hírlevelünket, ajánlja ismerőseinek  |  Ha nem kíván több hírlevelet kapni tőlünk, kattintson ide
patikapenztar.hu  |  ujpiller.hu
Copyright ® Patika-csoport  |   2017   |   Minden jog fenntartva.