2017. február
1. Idén hoz eredményt a tavalyi egészségtudatosság

Évek óta tartó pozitív trend, hogy egyre többen és egyre nagyobb mértékben használják ki az adókedvezményt: 2015-ben 241, 2016-ban 301 millió forint volt, idén pedig közel 314 millió forint a Patika-csoport tagjait megillető összes adójóváírás. A patikás és az újpilléres tagok tavaly tehát minden korábbinál több pénzt tettek félre az egészségükre. Ez a várható adójóváírás nagyságán is látszik.

Már minden tagunknak postáztuk az adóigazolást, amely segítségével kitöltheti a 16SZJA – tavaly 1553 volt a nyomtatvány neve – bevallást. A kimutatás tartalmazza a 2016-os egyéni befizetéseket, a pénztári tag egyéni számláján jóváírt támogatói adományt, a 24 hónapra lekötött egészségmegtakarítást, a prevenciós költéseket és azokat az összegeket, amelyek után a munkavállalónak adót kell fizetnie. A visszaigényelhető szja legnagyobb részét az egyéni befizetések után járó 20%-os visszatérítés adja, a prevenciós költések és a 24 hónapos lekötés terén viszont még komoly tartalékok vannak a rendszerben.

Kimutatás a 2016. évi szja-kedvezményekről

  Patika és Új Pillér összesen
  millió Ft
az egyéni befizetés 11 678 1 434
a 24 hónapos lekötés 194 89
a prevenciós céllal igénybevett pénztári szolgáltatás 1 1
a pénztártag javára teljesített munkáltatói adomány 874 89
a tagokat megillető SZJA-kedvezmény összesen   313,6


2017-ben is az egészségcélú saját megtakarítások trendszerű erősödésére számítunk többek között az új szja-szabályok következtében átalakuló cafeteriának köszönhetően.

„Csökken az önkéntes pénztárakba fizetett munkáltatói tagdíj-hozzájárulás, viszont nő az egyéni tagdíjbefizetés mértéke. Erre forrást teremtenek a növekvő bérek, valamint a 100 ezer forintos készpénzcafeteria. Egyértelműen többen ismerik fel, hogy a minőségi egészségügyi ellátáshoz és nyugdíjhoz muszáj becsatornázni a saját forrásokat is.” – mondta Kardos György cafeteriatanácsadó, a Multi-Pay® partnere.

Iratkozzon fel a Multi-Pay® Cafeteria havi hírlevelére, ha szeretne értesülni a cafeteriás újdonságokról és megismerni az egyetlen sokzsebes cafeteria kártya előnyeit. Ajánlja kollégáinak, ismerőseinek is a cafeteria hírlevelet.

Február 27-ig kell beadniuk az adóbevallásukat és megfizetniük az adójukat (a bevalláshoz kapcsolódó tudnivalókat lásd az Egészségpénztári kisokosban) az egyéni vállalkozóknak, az áfa-fizetésre kötelezett őstermelőknek és magánszemélyeknek, valamint az evás és katás egyéni vállalkozóknak, míg a magánszemélyeknek május 22-ig.

A NAV által visszautalt adójóváírásból a pénztár továbbra sem von le semmilyen költséget, az összeg teljes mértékben a pénztártag költhető egészségforintjait gyarapítja. Az önkéntes pénztárakra vonatkozó szja-szabályok sem változtak: 2017-ben is 20%-os visszatérítés jár az egyéni befizetés és a pénztártag javára teljesített munkáltatói adomány után, 10%-os a számlán lévő fel nem használt összeg 24 hónapos lekötése, valamint a prevenciós céllal igénybevett pénztári szolgáltatás után. Összesen legfeljebb 150 ezer forintot utal a NAV.

2. Költségtudatosan egy kattintással

Az elektronikus ügyintézés nemcsak olcsóbb, hanem a kassza költséghatékony működéséhez is hozzájárul. Minden egyes forintot, amit így megspórolunk, a tagok magasabb színvonalú kiszolgálására és a költhető megtakarításaik növelésére fordítjuk.

Az adóigazolások és az egyéni számlakimutatások letölthetőek az egészségpénztár honlapjáról. A dokumentumot a NAV hivatalosan is elfogadja az adóbevalláshoz. Egyre többen pedig már csak elektronikusan kérik a számlájukat.

Ha eddig nem élt a lehetőséggel, töltse ki és küldje el az Új Pillér Egészségpénztár címére a szükséges nyilatkozatot és jövőre már e-mailben kapja kártyaforgalmi adatait. A kitöltendő nyomtatvány a pénztár honlapján a letölthető dokumentumok menüpontban (itt) található. Az érvényesség feltétele, hogy a pénztártag, valamint két tanú saját kezűleg írja alá.

Az „Adóigazolás a személyi jövedelemadó bevalláshoz” dokumentumot a pénztár továbbra is köteles papíralapon megküldeni a tagjainak, annak ellenére, hogy ez az igazolás is elérhető már évek óta az online ügyintézésben.

3. Ártalmas a multitasking

Egyszerre akár több ablakot is nyitva tartunk munka közben a számítógépünkön, ide-oda ugrálunk közöttük, semelyik sem köti le igazán a figyelmünket. Különösen a fiatal munkavállalók nem képesek sokáig egy dologra koncentrálni, folyamatosan újabb impulzusokat keresnek.A neten szoktunk hozzá ehhez, aztán a chatappokon ivódott igazán belénk és most már az élet minden szegletében igényeljük. Napjainkat átszövik a félbeszakítások: hangszignállal jelzi a telefonunk vagy a számítógépünk, hogy e-mailünk jött, skype-üzenetet kaptunk, valami történt a Facebookon.

Rohanó világunkban nagy igény lenne rá, hogy egyszerre több mindent tudjunk elvégezni a munkahelyünkön, de a multitasking (halmozott médiafogyasztás) nem tesz jót az agynak. Sőt, szétaprózza az összpontosító képességünket. A szétszórt agy-szindróma már ismert kór a pszichológusok előtt. Tudatosan azonban ez is orvosolható – írja a Ritmus.hu.

Kézenfekvő a kérdés: megnő-e a hibázási lehetőség ebben az összevisszaságban? A BBC-t idéző cikk kutatásokra hivatkozva azt állítja, a multitasking egyáltalán nem jó. Alacsony a hatékonysága, csökkenti a munkavállaló termelékenységét és az elménknek sem tesz jót. Egyszerre többféle dolog végzése felszínessé tesz, növeli a hibaszázalékot és csökkenti azon képességünket, hogy kiszűrjük az irreleváns, nem oda tartozó információkat. Vagyis nem tudunk célirányosan haladni. Miért? Mert az agyunk úgy fejlődött ki az evolúció során, hogy egyszerre egy dologra tudjon koncentrálni igazán hatékonyan. Ebből ered a Csíkszentmihályi Mihály által leírt flow-élmény is. Amikor valósággal elmerülünk egy tevékenységben és elfeledkezünk minden másról, a körülöttünk lévő világ történéseiről. A dologban, amit végzünk, valamiféle páratlan színvonalra teszünk szert.

Ha érdekli, hogy miért képzeltük azt, hogy a multitasking hasznos és hatékony, olvassa el a Ritmus.hu-n megjelent cikket, amelyből kiderül az is, hogy mit eredményez agyunkban az állandó megszakítás, és kapunk néhány tanácsot is, hogy hogyan szabaduljunk meg az impulzusfüggőségtől.

4. Megszűnt az NFH

Új intézményrendszere van idéntől a fogyasztóvédelemnek. A változás érinti az egészségpénztári tagokat, mint vásárlókat, hiszen a jövőben a fogyasztók a lakóhelyük szerinti járási hivatalokhoz fordulhatnak fogyasztóvédelmi bejelentéseikkel, miközben másodfokon a Pest Megyei Kormányhivatal jár el ügyükben országos hatáskörrel. A fogyasztóvédelem új intézményi rendszere lehetővé teszi azt is, hogy a 197 járási hivatal mindegyikében kérhessenek a fogyasztók jótállási, szavatossági, panaszkezelési tanácsokat a fogyasztóvédelmi panaszok benyújtásán túl.

Ezen túlmenően a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) megszüntetése számos változást hoz a Patika-csoport partnerei, a kereskedők, szolgáltatók panaszkezelési és tájékoztatási folyamataiban is.

A CP Contact összegyűjtötte az üzletek legfontosabb tennivalóit, amelyek elmulasztása százezres nagyságrendű hatósági bírsággal járhat. Mind az ügyféltérben, mind az internetes felületeken, mind az írásbeli panaszokra adott válaszok megfogalmazásában vannak újdonságok.

  • Ügyféltér: el kell tüntetni minden olyan tájékoztató feliratot, amelyen az átszervezés során megszüntetett Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) neve és címe szerepel. (A jogszabály eddig is csak a békéltető testületek listájának feltüntetését írta elő kötelezően.)

  • Internetes felület: Mind az általános szerződési feltételek, mind a panaszkezelési szabályzat szövegéből el kell tüntetni az NFH-ra való utalásokat.

  • Írásbeli panaszkezelés: Minden panaszkezelési válaszlevél alján fel kell tüntetni a fogyasztó lakóhelye szerint illetékes békéltető testület és fogyasztóvédelmi hatóság elérhetőségét. Ezt a jövőben már nem lehet teljes mértékben sablonszöveggel megoldani, hiszen hatóságként a szolgáltatónak minden esetben a panasztevő lakhelye szerinti járási hivatal elérhetőségét kell megadnia. Település szerint az alábbi kormányzati weboldalon találjuk az illetékes járási hivatalok elérhetőségeit: jarasinfo.gov.hu
5. CX, az új csodaszer

Egyre több két-három betűs szót kell megtanulnunk, ha érteni, követni, netán alakítani akarjuk a világban zajló folyamatokat. Az egyik ilyen a CX, azaz ügyfélélmény (customer experience). „Az ügyfélkiszolgálási kultúra területén már egy minimális javulás, a vásárlói elégedettség enyhe növekedése 20-30%-os átlagos árbevétel-növekedést hoz néhány éven belül.” – hangsúlyozta Mózes István, a ClientFirst Consulting ügyvezető partnere, aki szerint egy elégedett vásárló akár 2,5-szer annyit költ egy vállalatnál, mint egy elégedetlen.

A ClientFirst Consulting immár nyolcadik alkalommal vizsgálta a hazai cégek ügyfélkiszolgálásának minőségét. A „Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban” üzleti verseny nagyvállalati kategóriájának győztese pedig második alkalommal is a BENU Magyarország Zrt. lett. A Patika-csoport szolgáltatói partnere az idén először kiosztott „A legjobb élményt nyújtó szolgáltató a személyes ügyfélkiszolgálásban” kategóriát is megnyerte, valamint a tesztvásárlók véleménye szerint a legjobb családbarát kiszolgálást is a BENU hálózat patikái nyújtották.

6. Módosult a menzarendelet

Tavaly év végén módosult a közétkeztetésről szóló rendelet: a táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet helyett az annak módosításáról szóló 36/2016. (XII. 8.) EMMI rendelet lépett hatályba.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai, miszerint 41 millió elhízott gyerek él a világon, és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) felmérései is azt mutatják, hogy a 4-10 éves korosztály 23-24 százaléka elhízott, és hasonló az arány a 6-12 éves korosztályban is. A bölcsőde, óvoda megkezdése új korszakot jelent a gyermekeknek, nemcsak új környezetbe kerülnek, de az életritmusuk is megváltozik. Ez a korszak a legalkalmasabb, arra, hogy új szokásokat alakítsanak ki, amelynek része lehet az egészséges táplálkozás is.

A 2015. szeptember 1. óta alkalmazandó közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírások fő célja, hogy pontosan meghatározza a gyermekek egészséges fejlődéséhez, a betegségek megelőzéséhez és a betegek megfelelő gyógyulásához szükséges, a közétkeztetésben nyújtott tápanyagtartalmat. Célként tűzi ki többek között a kellő mennyiségű zöldség- és gyümölcs-, tej- és tejtermékfogyasztást, valamint a só-, cukor- és a telített zsírsavak bevitelének csökkentését.

Az elmúlt időszakban azonban sok kritikát kapott a rendelet, ezek figyelembe vételével születtek meg a 2017. januártól érvényes módosítások, amelyek Erdélyi-Sipos Aliz, az MDOSZ főtitkára szerint életszerűbbé teszik a szabályozást. „Tapasztalatok szerint a legnehezebben elfogadható szabály a két évvel ezelőtt bevezetett rendeletben a felhasznált só mennyiségének csökkentése volt, hiszen az eredeti rendeletben átmenet nélkül kellett a bölcsődékben és óvodákban kínált ételek sómennyiségét csökkenteni; az új változat ezen enyhít egy keveset.” – mondta a szakember egy tévéműsorban.

Szakemberek szerint a helyes táplálkozási kritériumoknak továbbra is megfelelő a jogszabály, de persze semmilyen regula nem helyettesítheti azt, hogy a szülők az otthon készített ételeknél is minél inkább törekedjenek az egészséges alapanyagok felhasználására és a helyes táplálkozási szokások kialakítására.

7. Egészségügyi Hírkomment: A visszajelzések nyomán változott a szabályozás

Nagy Barbarát, az OGYÉI Élelmezés-egészségügyi Osztályának osztályvezetőjét kérdeztük a Módosult a menzarendelet című írásunkban említett új közétkeztetési rendelet részleteiről.

A visszajelzések nyomán módosult a rendelet

A közétkeztetés szabályozása az egészségügy, ezen belül a táplálkozás-egészségügy számára is kiemelten fontos terület, hiszen közismert, hogy a helytelen táplálkozásból eredő egészségügyi következmények napjaink súlyos problémáját jelentik. A táplálkozás és az egészségi állapot közötti összefüggés tudományosan bizonyított. A gyermekkori helytelen táplálkozási szokások, és az élettani szükségletnek nem megfelelő energiaértékű és összetételű táplálékbevitel megalapozhatják a későbbi felnőtt korban fellépő táplálkozásfüggő megbetegedések kialakulását.

A rendelet hatályba lépése óta a közétkeztető cégektől, az élelmezésvezetőktől és a lakosságtól számos kérdés, észrevétel érkezett az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézethez a jogszabály gyakorlati megvalósításával kapcsolatosan. A jogalkotó a szakértők segítségével elemezte az első év tapasztalatait, és a felmerült problémák kiküszöbölése, valamint a könnyebb megvalósíthatóság érdekében módosította az előírásokat. A leglényegesebb változások az alábbiak:

  • ! Az idősek számára étkezést biztosító szociális alapszolgáltatások, idősek nappali ellátását nyújtó és idősek bentlakásos intézményei, valamint a tanuló ifjúság üdülésének és táborozásának egészségügyi feltételeiről szóló miniszteri rendeletben meghatározott táborozás esetében a Rendelet előírásait már nem kell alkalmazni két kivételtől eltekintve: a diétás étkeztetésre, illetve az előírt napi energiaszükségletre vonatkozó előírásokat ezen ellátási formák esetén is be kell tartani.

  • ! A diétás étkeztetés igénybevétele továbbra is kizárólag szakorvosi igazolás megléte esetén lehetséges, azonban meghatározásra kerültek az igazolás kiállítására jogosultak köre. A közétkeztetés által biztosítandó diéták skálája is szűkült, valamint a változatossági mutatóra vonatkozó előírások is enyhültek diétás étkeztetés esetében.

  • ! Ahogy a többi korcsoportban, úgy már a bölcsődés és az óvodás korcsoport esetén is fokozatosan kell elérni a sóbeviteli ajánlást. A maximálisan megengedett, bölcsődei étkezés esetén 4 grammos, óvodai étkezés esetén 5,5 grammos értéket 2021-ig fokozatosan csökkenteni kell a meghatározott értékek eléréséig, mely bölcsőde esetén 1,5 gramm óvoda esetén 2 gramm.

  • ! Tíz élelmezési nap átlagában a hozzáadott cukortartalom a napi összes energiamennyiség legfeljebb 10%-át teheti ki, ez az érték tehát a korábbi 8%-ról emelésre került.

  • ! A 3 év feletti korcsoport részére a korábbi 1,5% vagy az alatti zsírtartalmú tej helyett már 2,8 % zsírtartalmú is biztosítható.

  • ! Az ízesített tejkészítmények adhatósága 10 élelmezési nap vonatkozásában megduplázódott, így ezek a termékek gyakrabban kerülhetnek az étlapra.

  • ! Édesítőszer ételkészítéshez kizárólag a diétás étkezést igénylő szénhidrátanyagcsere-zavarban szenvedők étkeztetése során használható.

  • ! A nyersanyag-kiszabati előírás és az adagolási útmutató is változott több ponton a könnyebb gyakorlati megvalósíthatóság érdekében.

A rendelet előírásai biztosítják, hogy minden közétkeztetésben részesülő elé az egészséges táplálkozásnak megfelelő minőségű és mennyiségű étel kerüljön, de ahhoz, hogy a felnövekvő generációban kialakuljon az egészséges életmódra való hajlam, nélkülözhetetlen minden érintett támogató szerepvállalása, a szülőké és a nevelési és oktatási intézményeké egyaránt. A közétkeztetés egészségessé tételével és a táplálkozási ajánlásokban foglaltak betartásával hosszútávon elérhető a népesség szív- és érrendszeri-, és daganatos betegségekből eredő halálozásának csökkenése, és ezzel párhuzamosan a várható élettartam növekedése.

Nagy Barbara, osztályvezető – OGYÉI Élelmezés-egészségügyi Osztály

A korábbi Egészségügyi Hírkommenteket itt olvashatja.

8. Az öngondoskodást támogatni kellene, nem elfojtani

Még korai lenne mérleget vonni az idén cafeteriát nyújtó vállalatokról, bár a nyilatkoztatási időszak vége felé a tendenciák már látszanak. Az egyik kereskedelmi bank kutatása szerint a kkv-k még nem léptek az idei évi cafeteria szabályok módosítására. A K&H kkv bizalmi index szerint tízből négy vállalkozás tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit. Ez azt jelenti, hogy enyhén javult a béren kívüli juttatást tervező cégek aránya. Megkérdeztük a Patika-csoport stratégiai partnerének, a Multi-Pay® Cafeteria szakértőjének a tapasztalatait is.

– Azt látom, hogy sokkal többen kínálnak cafeteriát. Sok olyan cég, amely eddig máshogyan ismerte el dolgozói teljesítményét, idén cafeteriakeretet ad köszönhetően az adóteher mérséklődésének. A gazdaság fehérítése egyértelműen érzékelhető trend. A bruttó keretösszegeket több vállalat emelte vagy megtartotta a tavalyi költségkeretet, de az adók mérséklődésének köszönhetően a munkavállaló utóbbi esetben is több költhető forinthoz jut idén – mondta Kardos György, a Multi-Pay® Cafeteria tanácsadója, aki szerint egy másik trend is kirajzolódik: csökken az önkéntes pénztárakba fizetett munkáltatói tagdíj-hozzájárulás, viszont nő az egyéni tagdíjbefizetés mértéke. Erre forrást teremtenek a növekvő bérek, valamint a 100 ezer forintos készpénzcafeteria.

Januárban megkérdeztük a pénztártagjainkat, a szolgáltatóinkat és a munkáltatóinkat, hogy hogyan értékelik az adóváltozásokat, amelyek meghatározzák a 2017-es cafeteriaszabályokat. A válaszok alapján egyértelműen az öngondoskodás háttérbe szorítását tartják a leginkább aggodalomra okot adó lépésnek, viszont a hideg étel utalvány monopol helyzetének megszűnését többen örömmel fogadták. Ugyanakkor a hosszú távú tervezést nehezíti, ha évente változnak a szabályok, ami rossz munkáltatónak, munkavállalónak egyaránt. 

Hogyan értékeli az idei évre vonatkozó cafeteria-változásokat?

A válaszok az alábbiak szerint alakultak:

  1. Összességében pozitívan. Bővült az adómentes juttatások köre, a készpénzjuttatás bevezetését pedig jó ötletnek tartom. Mindenki arra költi, amire akarja. 0%
  2. Több negatívumot látok benne, mint pozitívumot. Az önkéntes pénztárakba fizetett munkáltatói tagdíj-kiegészítésre vonatkozó magasabb adókulcsot hibás lépésnek tartom. Éppen kezd éledni az öngondoskodás, inkább támogatni kellene, nem elfojtani. Az Erzsébet-utalvány monopol helyzetének megszüntetése viszont éppen időszerű volt. 55,6%
  3. Kár volt hozzányúlni. Nagyon nehéz munkáltatóként és munkavállalóként is hosszú távra tervezni, ha a jogszabályok minden évben változnak. Ilyen kiszámíthatatlan környezetben nehéz felelős döntéseket hozni. 44,4%

Köszönjük, hogy véleményével segítette felmérésünket.

9. Milyen lehetőségeket aknáz ki, hogy minél jobban kihasználja az szja-jóváírás keretösszegét?

Ezek a hónapok az szja-bevallás elkészítéséről és az igénybe vehető adókedvezmények számolásáról szólnak. Bár a kocka már el van vetve, hiszen a 2016. december 31-ig történt pénzmozgások után jár az adókedvezmény, tanulságos lehet végig gondolni, hogy mit lehetett volna, esetleg kellene idén másképp tenni. Sokszor nem is pénzkérdés, hogy gyarapítsuk az újrahasznosítható egészségforintjainkat, elég az például, ha egy bizonyos részét lekötjük 24 hónapra.

Milyen lehetőségeket aknáz ki, hogy minél jobban kihasználja az szja-jóváírás keretösszegét?  

  1. Kizárólag az egyéni befizetéseim után veszem igénybe a 20%-os adójóváírást.
  2. Minden évben október körül az egészségpénztári kalkulátor segítségével ellenőrzöm, hogy milyen összegű visszatérítésre számíthatok. Ha már nincs keretem befizetni, lekötéssel optimalizálom a visszatérítés várható összegét.
  3. Eddig soha nem tudtam kihasználni az szja-visszatérítést, de a 100 ezer forintos készpénzcafeteria ebben változást hoz. Ezzel fogom növelni egyéni befizetéseimet.

Szavazzon Ön is a www.ujpiller.hu internetes portálon.

Köszönjük, hogy véleményével segíti felmérésünket

10. Egészségpénztári kisokos: 5 fontos tudnivaló az adó-visszatérítéssel kapcsolatban

Az év eleje minden évben az adóbevallás elkészítésének időszaka. A bevallást készítheti a munkáltató, a NAV vagy az adózó. Összegyűjtöttük a határidőket, a tudnivalókat, valamint az idei évre vonatkozó újdonságokat.

  • A 2016. adóévre vonatkozó bevallási kötelezettség teljesítésének határidői (forrás: NAV-honlap):

    2017. február 27. – A 16SZJA jelű bevallás beküldésének határideje egyéni vállalkozók, általános forgalmi adó fizetésére kötelezett őstermelők és magánszemélyek, valamint az eva és kata hatálya alá bejelentkezett egyéni vállalkozók számára;
    2017. március 15. – Az adóbevallási tervezet postai kézbesítésnek igénylési határideje.
    2017. május 22. – A magánszemélyek és általános forgalmi adó fizetésére nem kötelezett őstermelők adóbevallásának beküldési határideje.

  • Az SZJA-bevallásában nemcsak a visszatérítésről, hanem az SZJA-kötelezettséggel járó egészségpénztári költésekről – az adomány fedezeti alapon jóváírt összegének 78%-a, az önkéntes pénztári törvény alapján életmód-javító és jogtalan szolgáltatások – is nyilatkoznia kell! Akinek az adóigazolásban a 6., 7., 8. sorban szerepel bármekkora összeg, a 2016-ra vonatkozó SZJA-bevallás megfelelő sorában ezt fel kell tüntetnie és figyelembe kell vennie a kiszámítandó adóban.

  • Ha az Ön bevallását a NAV készíti, és van ügyfélkapuja, március 15-e után kapja meg a tervezetet. Ha mindent rendben talált, nincs teendője. Ha javítani szeretne, május 22-ig tudja megtenni. Akinek nincs ügyfélkapuja, írásban kérheti az adóhatóságot a bevallás elkészítésére március 15-ig. Javításra ebben az esetben is május 22-ig van lehetőség. Ellenőrizzük, hogy az adókedvezményeket – családi adókedvezmény, megtakarítások után járó szja-visszatérítés, stb. –, valamint az egyéb jövedelmeket, pénzmozgásokat – adóköteles egészségpénztári költés, ingatlaneladás, stb. – figyelembe vette-e az adóhatóság az adó megállapításakor! Ha a javunkra tévedtek, is érdemes javítani, ha ugyanis később kiderül, számon kérheti a hivatal.

  • Egyszerűbbé vált idén az adótartozás rendezéséthez kapcsolódó adminisztráció. Korábban, ha valakinek elmaradása volt, de megfizette, a különböző jogcímeken járó szja-jóváírást csak külön kérelemre utalta a NAV. Idéntől nincs szükség külön kérelemre, az adóhatóság az adótartozás, vagy az adóbevallás szerinti adó megfizetését követő 30 napon belül átutalja a rendelkezett összeget a bevallásban megadott számlára, szerződésre.

  • Az szja-kedvezmény visszaigénylése esetén a bevallás 137. sorába fel kell tüntetni annak a pénztárnak az adószámát, ahová az összeget utalja a NAV.
    Az Új Pillér adószáma: 18189072-1-41
    A Patikapénztár adószáma: 18238949-1- 41