2016. július |
1. Prémiumeredményt hozott az újpilléres SZJA-visszatérítés |
A prémium Új Pillér Egészségpénztár tagjai idén rekordösszegű SZJA-visszatérítéssel gazdagodtak: átlagosan 45 ezer forint került pluszként a számlákra. A Patika-csoport összesített eredménye is túlszárnyalta az eddigi évekét, hiszen 2016. június 30-ig 9 994 pénztártag számlája gyarapodott 277,6 millió forinttal.
A látványos eredményeket elemezve azonban az is kiderül, hogy az egészségpénztárak teljes tagságára vetítve még mindig kevesen vannak azok, akik saját befizetéseik révén SZJA-visszatérítésre jogosultak. Amennyiben ez a trend nem változik, félő, hogy hosszú távon problémássá válik a hazai társadalom megfelelő szintű egészségügyi ellátása.
A készpénz cafeteria a növekedés egyik lehetséges forrása |   |
A 100 ezer forintos készpénz cafeteriát – a készpénzesített Erzsébet-utalványt – megéri a hosszú távú szempontokat figyelembe véve felhasználni. A munkabéren felül kapott összeg remek lehetőség a későbbi években felmerülő költségekre képzett megtakarítás megalapozására, például úgy, ha önkéntes nyugdíj- vagy egészségpénztárba fizetjük be, vagy akár megosztjuk a két pénztár között: az egészségpénztárban gyűlhetnek az azonnal költhető egészségforintok, a nyugdíjpénztári számlán pedig a nyugodt öregkort biztosító megtakarítás. Az egyéni pénztári befizetések utáni SZJA-visszatérítésnek köszönhetően pedig a 100 ezer forint mellé az állam ad még 20 ezer forintot!
A felelősen gondolkodó munkáltató számára a cafeteria nem elsősorban az adóoptimalizálás eszköze, hanem a teljesítményösztönzés 21. századi módja. Ez azt is jelenti, hogy a korábban a munkáltatónak szociális biztonságot nyújtó megszokott juttatási elemeket a cég anyagi helyzetéhez szabottan érdemes megtartani jövőre, az új cafeteria szabályok ellenére is. Jövőre nem korlátozza a 200 ezres keretösszeg az öngondoskodás-jellegű juttatások mértékét. A munkáltató 49,98%-os közteher mellett a munkavállalók felé megnyilvánuló politikájának megfelelő mértékben támogathatja az öngondoskodást.
Érdemes a dolgozók figyelmét felhívni arra a lehetőségre, hogy a pénztári egyéni tagdíj havonta a munkabérből közvetlenül levonható. Egy munkáltató akkor jár el felelősen, ha erre felhívja, minden jogosult SZJA fizető munkavállaló figyelmét és a pénztárnak a havi bevallásban a munkáltatói hozzájárulás mellett, az egyénileg vállalt önkéntes pénztári tagdíjat is feltünteti és megfizeti.
Havi néhány ezer forintból – akár a minimális pénztári tagdíjból – évek alatt jelentős összeg gyűlhet össze a pénztártag számláján, amelyet a pénztári hozamok is növelnek. Már-már közhely, mégis érdemes lehet a fiatal tehetséges munkavállalók figyelmét felhívni arra, hogy minél korábban kezd valaki takarékoskodni a későbbiekben felmerülő váratlan kiadásokra – akár egy költségesebb orvosi beavatkozásra, akár a nyugdíjas évekre – a mindennapi jövedelme annál kisebb hányadáról kell lemondani ma.
Szerencsére kellő idő áll a dolgozók, a vállalatok és a szolgáltatók rendelkezésére is, hogy az új szabályokat a saját élethelyzetükhöz leginkább illeszkedő módon ültessék át a gyakorlatba. Az Új Pillér Egészségpénztár cafeteria szakértője szívesen
Kardos György várja megkeresésüket az alábbi elérhetőségeken:
Telefon: +36 20 93 68 567
E-mail: kardos.gyorgy@bonus-cafeteria.hu
Ahogyan arról februári hírlevelünkben beszámoltunk, a Patika és a prémium Új Pillér tagjai 2015-ben rekordarányú egyéni befizetést teljesítettek. Az újpilléresek közül 905 főnek utalt vissza a NAV összesen 41,4 millió forintot. Ez csekély mértékben elmarad az előzetes várakozásunktól, aminek a magyarázata lehet az a NAV-rendelet, amely kimondja: az adóhatóság a pénztári befizetések után járó SZJA-jóváírást csak az adóhátralékkal nem rendelkező adózók részére utalja vissza automatikusan.
A várt és a ténylegesen visszautalt összeg csekély mértékű különbözetének hátterében egy NAV rendelet állhat: az adóhatóság a pénztári befizetések után járó SZJA-jóváírást csak az adóhátralékkal nem rendelkező adózók részére utalja vissza automatikusan.
Itt olvashat arról, hogy mit tehet, ha hátraléka van, és ezért nem kapta vissza a várt összeget.
SZJA-jóváírás 2013-2015.
(Patika és Új Pillér Egészségpénztár, MFt)
|
A 2013. pénzügyi évre vonatkozó SZJA-jóváírás (MFt) |
A 2014. pénzügyi évre vonatkozó SZJA-jóváírás (MFt) |
A 2015. pénzügyi évre vonatkozó SZJA-jóváírás (MFt) |
Patika és Új Pillér Egészségpénztár együttesen |
190 |
224 |
278 |
A fenti táblázat is mutatja, hogy évről évre nő az egyéni befizetések mértéke változatlan adó-jóváírási feltételek mellett. Ennek alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Patika-csoport tagjainak egy részét már nem kell meggyőzni az öngondoskodás fontosságáról, hiszen tisztában vannak azzal, hogy az egészségükre félretett forintok sokszorosan megtérülnek. Biztosak vagyunk abban, hogy jövőre, amikor az új cafeteria szabályok értelmében a munkáltató kedvezményes adózással a SZÉP-kártya mellett csak évi 100 ezer forintot adhat, és az egészségpénztári tagdíj-hozzájárulás a magasabb adózású elemek közé fog tartozni, még magasabb lesz az egyéni befizetések mértéke. És ahogyan azt a legördülő írásunkban is kifejtettük, a 100 ezer forintos készpénz cafeteriát az állam megfejeli 20 ezer forinttal, amennyiben a munkavállaló az összeget az önkéntes pénztári megtakarítása növelésére fordítja. Vagyis a 100 ezer forintból könnyedén csinálhatunk 120 ezer forintot! |
2. Így változott meg július 1-től az Új Pillér elérhetősége |
Egy új jogszabály értelmében 2016. július 1-jétől minden kék szám megszűnik, így az Új Pillér Egészségpénztár elérhetőségei is megváltoznak.
2016. július 1-jétől a megszokott minőségi szolgáltatásokkal az alábbi telefonos elérhetőségeken állunk szíves rendelkezésükre:
|
Telefonszám |
Elérhetőség ideje |
Munkanapokon |
Hétvégén |
1. |
Újpilléres patikakártya
egyenleglekérdezés |
|
06-1-210-9790
06-1-210-9798
06-1-210-9799 |
éjjel-nappal |
2. Pénztártag |
06-1-210-9790
06-1-210-9798
06-1-210-9799 |
8 – 22 óra között |
8 – 14 óra között |
3. Munkáltató |
06-1-210-9770
06-1-210-9779 |
8 – 22 óra között |
8 – 14 óra között |
4. Szolgáltató |
06-1-210-9770
06-1-210-9779 |
8 – 22 óra között |
8 – 14 óra között |
5. Virtuális POS |
06-1-210-9816 |
éjjel-nappal |
6. Multipayes POS-telepítés |
06-1-210-9774 |
8 – 16 óra között |
A változást hozó rendelet |   |
2016.01.15-én a Magyar Közlöny 6. számában megjelent az azonosítógazdálkodással összefüggő egyes rendeletek módosításáról szóló 1/2016. (I. 15.) NMHH rendelet, amely a 06-40-es hívószámok átalakítását is érinti. Erre hivatkozva a Magyar Telekom Nyrt. a jelenleg használt belföldi kék szám szolgáltatást 30 napos felmondási idő mellett 2016. július 1-jei hatállyal megszüntette és a számhasználatra vonatkozó feltételeket az Üzleti Általános Szerződési Feltételeiből is kivezette.
A változás nem csak a Patika-csoportot érint, hanem valamennyi kék számmal rendelkező szolgáltatót. Mostantól például más a MÁV elérhetősége, de az Új Pillér Egészségpénztár bankszámláját vezető CIB Bank is új telefonszámokon tárcsázható.
A változás nem érinti sem az e-mail címünket (ugyfelszolgalat@ujpiller.hu), sem a faxszámunkat (06-1-210-9778), sem a levelezési címünket (1535 Budapest Pf. 861.)! Azokon változatlanul állunk az Önök rendelkezésére.
A prémium Új Pillér számára azonban különösen fontos, hogy ügyfelei minél kényelmesebben és biztonságosabban intézhessék ügyeiket a nap bármely időszakában, ezért folyamatosan fejlesztjük online felületeinket. A minél tökéletesebb ügyfélélmény érdekében szinte nincs olyan, amit ne lehetne elintézni a www.ujpiller.hu oldalon.
Használja Ön is gyakrabban az újpilléres online szolgáltatásokat, és győződjön meg személyesen a minőségről!
Internetes felületünkön a munkáltatók ellenőrizhetik folyószámlájukat, módosíthatják adataikat és igénybe vehetik a céges patikakártyák legfontosabb mutatóit összefoglaló elektronikus munkáltatói kontrolling szolgáltatásunkat. Örvendetes, hogy ma már szinte minden partnerünk a könnyen kezelhető, költséghatékony és környezetbarát tájékoztatási módon, vagyis az elektronikus formában kéri a beszámoló megküldését.
Minden újpilléres kártyafeltöltés előtt érdemes az ingyenes cafeteria-kalkulátor segítségét igénybe venni |   |
Egész évben a vállalati pénzügyesek és hr-esek elengedhetetlen segítőtársa lehet a patikás céges és egyéni cafeteria optimalizálást egyszerűsítő Cafeteria-kalkulátor. Elég megadni néhány a vállalatra vonatkozó adatot - munkavállalók száma és az igényelt juttatás munkavállalónként -, és a program segít optimalizálni a felosztható cafeteriás keretet.
Kattintson és számoljon! Cafeteria-kalkulátor
A szolgáltatók számára is igyekszünk elektronikusan elérhetővé tenni minden szükséges dokumentumot, annak érdekében, hogy minél gördülékenyebben intézhessék ügyeiket. Egy rövid regisztrációt követően módjukban áll az interneten keresztül megterhelni a patikakártyát, de a Patika-csoport legújabb szolgáltatása, a POS kártyaolvasó telepítése is az elfogadóhelyek költséghatékony és kényelmes működéséhez járul hozzá.
Válassza az Új Pillér stratégiai partnerét bankkártya-elfogadónak is! |   |
A Patika-csoport 1999-es piacra lépése óta folyamatosan újít szem előtt tartva a céges és az egyéni partnerei évről évre jelentkező újabb igényeit. Ennek a stratégiának a részeként vezettük be 2015 közepén a legmodernebb fizetési megoldást kínáló terminálokat. Itt olvashat erről bővebben.
A Multi-Pay® POS-ok stratégiai partnere a megbízható svájci hátterű SIX Payment Services. A terminálok a banki szolgáltatásoknál kedvezőbb áron kínálnak teljes körű bankkártya, egészségpénztári, cafeteria és SZÉP-kártya elfogadást. A kártyaolvasóhoz igényelhető extra szolgáltatás a kártyaelfogadó kereskedőt előre finanszírozó, a vásárlók megtartását elérő Hűséges Vagyok program is egyedi lehetőség, aminek köszönhetően partnereink növelhetik vásárlóik elégedettségét, a vállalkozásuk versenyképességét és üzleti forgalmát.
Ahogyan az egy prémium szolgáltatás esetében elvárható, az egyéni újpilléres tagok is szinte valamennyi kérdésükre választ kaphatnak a nap 24 órájában otthon a fotelben, a számítógépük mögött ülve. A 16 jegyű kártyaszám és a kártyán lévő név megadása után egy biztonságos felületen ellenőrizhetik költéseiket és befizetéseiket, valamint kiszámolhatják az egészségforintjaikat ingyenesen kiegészítő SZJA-visszatérítés mértékét is az SZJA-kalkulátor segítségével.
|
3. Prémium forintokkal gyarapíthatja számláját extra ráfordítás nélkül! |
Ahogyan arról hírlevelünk előző pontjában beszámoltunk a pénzügyeiket tudatosa kézben tartó pénztártagjaink egy könnyen kezelhető internetes felület segítségével ellenőrizhetik, hogy idén még hány forintot kell feltöltsenek a kártyájukra, vagy esetleg a későbbi céljaik szerint lekössenek a számlájukon, hogy a maximális 150 ezer forintos SZJA-visszatérítésre jogosultak legyenek.
A jelenlegi jogszabályok alapján az évente visszaigényelhető adókedvezmény maximális mértéke 150 000 Ft, amely az alábbiakat tartalmazza:
- az egyéni befizetés után járó 20%-os adókedvezményt,
- a számlán lévő fel nem használt összeg 24 hónapos lekötés után járó 10%-os adókedvezményt,
- a prevenciós céllal igénybevett pénztári szolgáltatás után járó 10%-os adókedvezményt,
- a pénztártag javára teljesített munkáltatói adomány után járó 20%-os adókedvezményt.
A folyamatos kártyahasználat mellett nehéz követni, hogy az év során mennyi SZJA-visszatérítésre jogosító tranzakció történt a számlánkon, ezért fejlesztettük ki a személyre szabott SZJA-kalkulátort, amely segítségével napra készen képben lehetünk a várható visszatérítés összegéről. Ezáltal arra is van lehetőségük, hogy az adott időszakban várható bevételeinkhez, illetve tervezett nagyobb összegű orvosi kezelésekhez igazítsuk a megtakarításunkat anélkül, hogy az utolsó pillanatban a családi kasszát jelentősen megterhelő befizetésre kényszerülnének.
havi befizetés összege |
éves befizetés összege |
újpilléres patikakártyáról költhető összeg |
állami adótámogatás (SZJA) összege |
10 000 Ft |
120 000 Ft |
114 600 Ft |
24 000 Ft |
15 000 Ft |
180 000 Ft |
171 900 Ft |
36 000 Ft |
20 000 Ft |
240 000 Ft |
229 200 Ft |
48 000 Ft |
A fenti táblázatból jól látható, hogy mennyi plusz forintot ér a minimális tagdíj, havi 15 ezer vagy 20 ezer forintos befizetés. Ha például minden hónapban a minimális 10 ezer forintot teszünk be az egészségpénztári számlánkra, egyetlen fillért sem kötünk le, és prevenciós célú szolgáltatást sem veszünk igénybe az adott évben, az állam 24 ezer forinttal fogja kiegészíteni a megtakarításunkat.
Az SZJA-visszatérítés teljes összegében a pénztártag egészségre költhető forintjait gyarapítja!
|
4. Kezdje költséghatékonyan a tanévet a Multi-Pay® Cafeteria iskolakezdés zsebével! |
Az idén még kedvezményes 34,51%-os közteherrel adható iskolakezdési juttatás az általános- és középiskolás gyermekek beiskolázásához nyújt segítséget a szülők számára és tankönyveket, taneszközöket, ruházati termékeket vásárolhatunk az összegből 2016. december 31-ig.
A Patika-csoport stratégiai partnere, a Multi-Pay® Cafeteria kártya a legegyszerűbb és a legkisebb adminisztrációval járó módja az iskolakezdési juttatás nyújtásának és elköltésének: a munkáltatók az összegről szóló bevallás feltöltése után utalhatják az összeget, a munkavállalók pedig a jóváírást követően azonnal költhetik az elfogadóhelyeken – országosan több mint 3100 üzletben, többek között a Kello Könyvtárellátó Nonprofit Kft. pontjain, a hipermarket-láncoknál, a Playersroom üzletekben vagy a Pátria Papír-Írószer-Nyomtatvány Szaküzleteiben. (Kattintson és keresse meg a lakóhelyéhez legközelebbi elfogadóhelyeket!)
Szabályok, feltételek 2016-ban |   |
Idén az SZJA-törvény vonatkozó szabályai szerint a munkáltató gyerekenként a minimálbér 30%-át – ez 33 300 forint – adhatja kedvezményes adózással (ennél többet is szánhat erre a munkáltató a bérnél még mindig olcsóbban, 49,98%-os adózással). A juttatást a családi pótlékra jogosult szülő és a vele egy háztartásban élő házastársa kaphatja.
Az új cafeteria szabályok szerint jövőre a munkáltató már a teljes összeget a magasabb adókulccsal adhatja, ám valószínűleg megszűnik az összegkorlát. Az eddigi ismereteink szerint az egyéb feltételekben nem lesz változás.
Idén a juttatás az iskolakezdés előtti 60. naptól egészen december 31-éig költhető. 2013 óta a munkáltatók csak utalványban, vagy elektronikus cafeteria kártyára utalással adhatják a támogatást.
Munkáltatónak minősül a társas vállalkozás is, és munkavállalónak a vállalkozás személyesen közreműködő tagja.
A juttatás feltétele, hogy a munkavállaló gyermeke a közoktatásban tanuljon és a gyermek után családi pótlékra legyen jogosult. A szülővel közös háztartásban élő házastárs is igényelheti az iskolakezdési támogatást.
Jövőre hárompilléres lesz a cafeteria
Jövőre gyökeresen átalakul a cafeteria rendszer, az új szabályokról a június közepén kiküldött adó-különszámunkban is beszámoltunk.
Olvassa el a részleteket |   |
A felelősen gondolkodó munkáltató számára azonban a cafeteria nem elsősorban az adóoptimalizálás eszköze, hanem a teljesítményösztönzés 21. századi módja. Ez azt is jelenti, hogy a dolgozóknak kínált juttatási csomag elemeiről nem csupán az adókulcs dönt: a korábban a munkavállalónak szociális biztonságot nyújtó megszokott juttatási elemeket a cég anyagi helyzetéhez szabottan érdemes megtartani jövőre is. Számos ágazatban égető probléma a munkaerőhiány. Egy jól átgondolt juttatási rendszer remek eszköze lehet a teljesítmény elismerésének, a munkahely vonzóvá tételének, a munkavállalói lojalitás fokozásának. Nem biztos, hogy érdemes azonnal készpénzesíteni a korábban is adott, pántlikázott juttatásokat. Ráadásul a 2017. évi cafeteria esetében is elmondhatjuk, annak minden eleme kedvezőbb, mint a munkabér!
Amíg a munkabér adótartalma 48,2%, addig a cafeteria három pillére a 0%-33,3%-os sávba esik. Ez egy tízezer forintos havi juttatás esetében azt jelenti, hogy amíg az adómentes pillér elemei esetében a teljes tízezer forintot elköltheti a munkavállaló, és azt semmilyen más adó nem terheli, addig a munkabér esetében a 10 ezer forint nettó munkabérre majdnem ugyanennyi adóteher (9 323 forint) rakódik.
A hárompilléres cafeteria 2017-ben
- pillér: adómentes juttatás
0%-os közteherrel juttatásonként eltérő feltöltési határral (SZJA tv. 1 sz. mell.)
- Munkába járás
- Sport
- Kultúra
- Bölcsőde
- Kockázati biztosítás (élet, baleset, egészség)
- Teljes életre szóló biztosítás
- Számítógép használat
- Lakáscélú támogatás
- ÚJ! Munkáltató által biztosított egészségügyi ellátás
- pillér: béren kívüli juttatás
34,51%-os közteherrel (SZJA tv. 71. §)
- ÚJ! Készpénz (éves 100 ezer forintig, azaz havi 8333, felette munkabér lehet csak)
- SZÉP egyenleg feltöltés éves közszférában évi 200 ezer forintig, a versenyszektorban évi 450 ezer forintig
- pillér: egyes meghatározott juttatás
49,98%-os közteherrel feltöltési határ nélkül (SZJA tv. 70. §)
- Helyi bérlet
- Iskolakezdési támogatás
- Önkéntes pénztárak (egészség-, nyugdíj- és önsegélyező),
- Munkahelyi étkeztetés
- Iskolarendszerű képzés
- Üdültetés
- Foglalkoztatói nyugdíjpénztár
- Adóköteles biztosítási díj
- Ajándék utalvány
- Szabályzat alapján adott áru vagy szolgáltatás
Nem a cafeteria-szabályoktól függ az öngondoskodás!
Egy felelősen gondolkodó munkáltató felelős a munkavállalója hosszú távú jövőjéért is. Egyre több cikk, beszélgetés foglalkozik a hazai egészségügyi ellátórendszer jövőjével, és az értékálló nyugdíjak kérdésével. Az öngondoskodás nem úri huncutság, hanem mindenkinek jól felfogott érdeke: tanulmányok igazolják, hogy az egészségügyi költések egyre nagyobb hányada magánkiadás, és a megfelelő nyugdíjas kori életszínvonal biztosítása sem lesz elképzelhető a saját megtakarítások nélkül.
Érdemes a munkavállalók figyelmét felhívni arra, hogy minél korábban kezd valaki takarékoskodni a későbbiekben felmerülő váratlan kiadásokra – akár egy költségesebb orvosi beavatkozásra, akár a nyugdíjas évekre – a mindennapi jövedelme annál kisebb hányadáról kell lemondani ma. Havi néhány ezer forintból – akár a minimális egészségpénztári tagdíjból – évek alatt jelentős összeg gyűlhet össze a pénztártag számláján, amelyet a pénztári hozamok is növelnek.
|
5. Három ellenállhatatlan érv, hogy azonnal megkezdje a nyugdíjpénztári megtakarítást |
Egy friss nemzetközi felmérésben megkérdezettek arra számítanak, hogy nyugdíjaskori jövedelmük közel felét (46 százalékot) az állami nyugdíjrendszer adja majd. Spanyolországban a legmagasabbak az ezzel kapcsolatos elvárások (64 százalék), míg Indiában a legalacsonyabbak (25 százalék). Az Egyesült Államokban élők a nyugdíjaskori jövedelmük 43 százalékára számítanak a társadalombiztosítástól, és egyéb állami juttatásokból. (forrás: Ébresztő! Készüljünk fel a nyugdíj(unk)ra! Aegon Nyugdíjfelkészültségi Kutatás 2016)
Magyarországon viszont az NN számításai szerint – amennyiben a jelenlegi demográfiai folyamatok nem változnak – az állami nyugdíj az aktív kori jövedelem egyre kisebb hányadát fogja elérni. Ma az átlagos induló nyugdíjak az átlagkeresetek 83,3 százalékát teszik ki, 2050-re pedig legfeljebb 65,5 százalékát.
Az Ébresztő! Készüljünk fel a nyugdíj(unk)ra! cím kutatás arra is rávilágított, hogy globálisan a munkavállalók mindössze 38 százalékát teszik ki az ún. „rendszeres megtakarítók”, akik rendszeresen tesznek félre a nyugdíjas éveikre, és 23 százalékra tehetők az „alkalmi megtakarítók”, akik időnként tesznek félre valamennyit erre a célra. Viszont az is kiderült, hogy a munkavállalók nyitottak lennének és szívesen belépnének munkáltatói nyugdíjprogramokba. Ez a megtakarítással nem rendelkezőket is elindíthatná a rendszeres megtakarítások irányába.
Ha saját magunk takarékoskodunk nyugdíjpénztári számlán későbbi éveinkre
- A hozamok gyarapítják a befizetett nyugdíjforintokat. Hosszú távon egy jól megválasztott portfolió és egy jól gazdálkodó kassza esetében komoly pluszra számíthatunk.
- A jelenleg 15%-os kamatadót az önkéntes pénztárak esetében (nyugdíj, egészség és önsegélyező) nem kell megfizetni.
- Az önkéntes pénztárba az adott évben egyénileg befizetett összeg 20%-ának megfelelő SZJA-t lehet visszaigényelni. A pénztártag 2016-ban maximum 150 000 Ft adókedvezményre jogosult – ennyivel az állam máris támogatja az öngondoskodást –, amelynek visszaigényléséről az adóbevallásban rendelkezhet.
Közös felelősség |   |
A nyugdíjas évek biztonsága közös felelőssége az államnak, a munkáltatónak és a ma még aktív korban lévőknek. A KSH adatai alapján van mit tennünk a nyugdíjas évek biztonsága érdekében. Ma még a felosztó-kiróvó rendszer látszólag működik, kérdés meddig, hiszen a társadalom öregszik, a sok minimálbérre bejelentett munkavállaló alig fizet járulékot, sok fiatal külföldön keresi a boldogulását, és a munkaerő-piacra belépők száma is csökken. Magyarországon 2030-ra 2,1 millió ember tölti be a 65. életkorát, miközben ugyanebben az időszakban csak 1,6 millió fiatal lép munkába, ergo már csak a népesedési folyamatok miatt is lesz egy félmilliós hiány.
A nyugodt nyugdíjas évek biztosítása érdekében tehát elkerülhetetlen a saját megtakarítások növelése. Nem kampányszerűen, hanem kellő időn át, rendszeresen félretett pénzekre van szükség. Lehetőségekben nincs hiány a hazai megtakarítási rendszerben se. A Patika-csoport tagjai, a magas hozamot kínáló Tempo és a Tradíció Önkéntes Nyugdíjpénztárak például jó választás annak is, aki havonta csak kisebb összegről tud lemondani, és annak is, aki nagyobb rendszeres megtakarítást engedhet meg magának.
(A nyugdíjpénztárak átlagos hozamáról itt olvashat bővebben)
Az élethosszig tartó munka sem kizárt
A hosszabb élettartam felveti a hosszabb munkában töltött idő kérdését is. Az Aegon kutatásában vegyes kép rajzolódott ki a nyugdíjkorhatár emelésével kapcsolatos nézetekről, hiszen ez hatással van a juttatásokra való jogosultságra, ellensúlyozandó a hosszabb várható élettartammal járó magasabb kiadásokat. Világszerte a megkérdezettek mindössze 20 százaléka ért egyet a várható élettartam kitolódása miatt a nyugdíjkorhatár emelésével, míg az Egyesült Államokban kissé másképp vélekednek, ott 32 százalék ért egyet a nyugdíjkorhatár emelésével.
A másik lehetőség – és erre úgy tűnik, sokan lennének nyitottak – a nyugdíj mellett végzett munka. Többen az Aegon kutatás válaszadói közül legfőbb okként az aktív életmód és a szellemi frissesség megőrzését jelölték meg, 37 százalék szereti a munkáját, és 70 százalék pedig jövedelmi és megtakarítási megfontolásokból tenne így. Persze az éremnek van egy másik oldala is: vajon a munkáltatók hogyan vélekednek az idősebb korosztály foglalkoztatásáról akár csak részmunkaidőben?
|
6. Lukács Marianna: „A pénztári szektorban a kiváló szolgáltatás mellé türelemre is szükség van, hogy nyereségessé váljon az üzlet.” |
Azt tanítják az üzleti iskolákban, hogy egy vállalkozást kicsiben kell kezdeni. Egy egészségpénztárnál azonban nincs olyan üzleti modell, amely működik kicsiben. Lukács Marianna, a Patika-csoport alapítója sem gondolkodott soha kicsiben. 33 évesen döntött úgy, hogy a családi vagyonból megalapítja a Patika Önkéntes Egészségpénztárat.
– Németországban akkor láttam komoly játékos magánbiztosítókat, amikor Magyarországon még elképzelhetetlen volt, hogy az OEP-n kívül legyen más szereplő ezen a piacon. Amikor megcsináltuk a Patikát és mi jöttünk ki elsőként a kényelmes fizetést biztosító patikakártyával, azt hittem, hogy annyira jó a termékünk, hogy már az első évben lesz százezer pénztártagunk. Tévedtem. Mindössze ötszázan léptek be. De ma is azt gondolom, hogy a folyamatokat már az induláskor úgy kell megtervezni, hogy azok kiszolgálják a cég későbbi növekedését. A pénztári szektorban a kiváló szolgáltatás mellé türelemre is szükség van, hogy nyereségessé váljon az üzlet. Tíz év alatt értük el a százezres tagságot. Addig nem vettem ki pénzt a cégből. Óriási szerencsém volt, hogy anyagilag megtehettem, hogy ebben az időszakban a fejlesztésre fordítsam a bevétel jelentős hányadát, és elértem azt, hogy ma a Patika-csoport több lábon áll. Ugyanis csak azok a pénzügyi szolgáltatóvállalatok lehetnek sikeresek hosszú távon, amelyek a partnereiknek – szolgáltatóknak, munkáltatóknak, tagoknak – egy kézből több szolgáltatást kínálnak. Mi ma itt tartunk.
2006-ban indult el a prémium szolgáltatást kínáló Új Pillér, 2007-ben és 2008-ban a nyugdíjpénztárak, 2010-ben a cafeteriaszolgáltató, a Multi-Pay®, 2015-ben pedig a POS-szolgáltatás, ahogyan hírlevelünk 2. pontjában a legördülő írásunkban beszámoltunk.
– Nem minden láb nyereséges, de csoportszinten a Patika – az invesztíciót leszámítva – soha nem volt veszteséges. Mindig sikerült egyensúlyban tartani a bevételeket és a kiadásokat. Egy üzletnek az a dolga, hogy beruházzon, keresse a pénz helyét. Mai napig nagyon jelentős összegeket forgatunk vissza évente. A befektetések alakulása egy jó üzleti tervvel kézben tartható. Kivéve, ha a jogszabályalkotó az utolsó pillanatban módosítja az üzleti környezetet, ahogyan az például a SZÉP kártya esetében történt. Így egy százhetvenmillió forintos fejlesztés a mai napig nem termel pénzt. Amelyik országban ez előfordulhat, ott az üzleti szereplők megfontoltak lesznek. Az utóbbi években az adótörvények is nagyon gyakran változnak. Ám a politika is kockázatot vállal azzal, hogy a szabályozó ilyen erősen beleszól a piac működésébe. Így a magyar lakosság soha nem lesz nagykorú, és nem fog a saját életére vonatkozó olyan tudatos pénzügyi döntéseket hozni, mint a fejlett gazdaságok állampolgárai. Ez pedig gyengíti a politikát is.
Lukács Mariannával, a Patika-csoport alapítójával készült interjút teljes terjedelmében a Piac & Profit júniusi számában olvashatja.
|
7. Tesztelhetjük magunkat, hogy hordozzuk-e a HPV-vírust. Megéri! |
Miközben egyre szélesebb körben beszélnek a méhnyakrákról, még ma is a második leggyakoribb daganatos megbetegedés a 45 év alatti nők körében a mellrák után. Mára ráadásul az is kiderült, nem elég csupán a nőgyógyászati rákszűrésen átesni, ezzel a módszerrel ugyanis nem derül ki, hordozza-e az érintett nő a méhnyakrák kialakulásáért felelős, úgynevezett magas kockázatú HPV típusokat, amelyek sokáig tünetmentesen fertőzhetnek. A nyári fesztiválok, bulik idején sokkal lazábban kezeljük az ismerkedés határait, de egy rövid ideig tartó fellángolás miatt súlyos árat is fizethetünk. A HPV-ről valószínűleg nem lehet eleget beszélni, hiszen még ma is kevesen tudják, hogy a HPV fertőzés hosszú évek alatt rosszindulatú betegséget okozhat.
HPV-tények |   |
- A HPV, vagyis humán papillomavírus sexuális úton terjed.
- A nők 80%-a élete során legalább egyszer megfertőződik a vírussal.
- Többségüknél a szervezet immunrendszere sikeresen végez a kórokozóval, néhány százalékuknál azonban ez nem sikerül, ők akár évekig tünetmentesen hordozhatják a vírust.
- A HPV majdnem 100%-ban felelős a méhnyakrák, 85%-ban a végbélnyílás körüli rák, 15%-ban pedig a fej-nyaki daganatok (pl.: garatrák) kialakulásáért.
A nők többsége csak 30 felett gondolkodik el azon, hogy rendszeresen eljárjon nőgyógyászhoz rákszűrésre. Évente 1500 nő kap lesújtó leletet. Ugyan jól ismert, hogy a méhnyakrák igen magas halálozási aránnyal járó betegség, sokan mégis tartanak az orvosi vizsgálattól, kényelmetlenül és kiszolgáltatottnak érzik magukat a rendelőben – írja a ritmus.hu Dr. Benczik Márta szakértőre hivatkozva.
Ma már azonban több megoldás is létezik arra, hogy kiderüljön, valaki fertőzött-e a vírussal. Itt olvashat a bombabiztos szűrésekről és megelőzésekről.
Játék!!! Hamarosan közös, filmes játékot indít a Ritmus Magazin és a Ringier Axel Springer Magyarország Kft.
Nyereményekért a véleményét kérjük abban, melyik tévésorozatokat szereti nézni, és melyeknek a tartalmi ismertetőit olvasná el szívesen előre, akár több hétre is! Az Önök kedvéért ugyanis új rovatot indítunk, hogy akkor se maradjon le kedvenc sorozata történéseiről, amikor a nyaralás miatt éppen nincs tévéje, és nem tudja nézni azokat.
Látogasson el gyakrabban a www.ritmus.hu oldalra, illetve a Facebook/Ritmus Magazin felületre, vagy a Gigalambok-ra, mert hamarosan indul a játék! Tévézzen, mondja el véleményét, és nyerjen velünk!
|
8. Mire orvoshoz fordulunk, sokszor már késő |
Csak komolyabb megbetegedés esetén fordulunk orvoshoz, amiben jelentős szerepet játszhat az is, hogy a magyar lakosság 70 százaléka tapasztalt már negatívumokat az állami intézményekben, ezért bizalmatlan – írja a HáziPatika.com. Leggyakrabban az alapvető higiéniai hiányosságokra és a kiszolgáltatottságra panaszkodtak, a válaszadók 35 százaléka pedig azzal is szembesült, hogy az orvoshiány miatt nem kap megfelelő ellátást. A kutatás arra is rámutatott, hogy a magán egészségügyi intézményekbe járó betegek több mint 90 százaléka elégedett az ellátással, míg az állami kórházakban, rendelőkben vagy diagnosztikán a válaszadók 70 százaléka tapasztalt negatívumokat.
Közel 10 százalék saját bevallása szerint pedig sosem jár orvoshoz – mutat rá a 2016 márciusában készített reprezentatív felmérés. Valószínűleg ez az attitűd is magyarázza, hogy Európában a magyarok töltik a legtöbb időt a kórházakban. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a TV2 Mokka című műsorában kifejtette: „a kormány arra törekszik, hogy a népegészségügyi programokkal, prevencióval, a háziorvosi ellátás javításával, a járóbeteg- és egynapos ellátás fejlesztésével ezt az időt csökkentse.”
Májusi hírlevelünkben olvashatja dr. Leitner György, a Diagnoscan Magyarország vezérigazgatójának véleményét a hazai egészségtudatosságról.
Egyre jelentősebb alternatíva a magánegészségügy |   |
A HáziPatika.com felmérése arra is rámutatott: a magánkézben levő intézmények egyre jelentősebb alternatívát jelentenek az állami tulajdonú kórházak, rendelőintézetek vagy diagnosztika helyett. A tavalyi évben magánrendelésen részt vevők szerint nincs olyan szempont, amiben nem a magánintézmények érnek el jobb minősítést, legyen szó higiéniáról, megbízhatóságról, segítőkészségről vagy szakmai hozzáértésről.
A felmérésből az is kiderült, hogy majdnem minden negyedik emberrel előfordult már, hogy valamilyen betegségére ellenőrző szűrővizsgálat során derült fény. A kutatásban részt vevők 84%-a vesz részt legalább kétévente valamilyen egészségügyi szűrővizsgálaton. Az elsőre magasnak tűnő arány esetében azonban érdemes figyelembe venni, hogy nem mindegy, hogy milyen szűrővizsgálatokon veszünk részt. Egy nőgyógyászati probléma időben történő felismeréséhez ugyanis aligha elég, ha kétévente felkeressük a fogorvosunkat. Az ellenőrző szűrővizsgálatokon leggyakrabban cukorbetegséget, cisztát, magas vérnyomást, méhnyakrákot, melldaganatot vagy egyéb nőgyógyászati betegséget sikerült időben diagnosztizálni.
|
9. Egészségügyi Hírkomment: Az emberek nyitottak az egészségtudatos viselkedésre |
Ebben a hónapban Kiss András, az újpilléres szolgáltató Budai Egészségközpont marketing és kommunikációs igazgatója válaszolt a Mire orvoshoz fordulunk, sokszor már késő című írásunk kapcsán arra a kérdésünkre, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy csak komolyabb megbetegedés esetén fordulunk orvoshoz és vajon milyen intézkedésekkel lehetne hatékonyan orvosolni ezt az attitűdöt.
Az emberek nyitottak az egészségtudatos viselkedésre
Nyilvánvalóan szerteágazó társadalmi problémáról van szó, melyben kulturális, demográfiai és gazdasági okok egyaránt szerepet játszanak. Az egyik vezető magán egészségügyi szolgáltatóként és prevenciós centrumként az a tapasztalatunk, hogy igenis van nyitottság az emberekben az egészségtudatosság iránt. Miért is lenne másként, hiszen mindenki szeretne minél tovább, betegség nélkül élni. Azt, hogy ez a vágy érvényre jusson, alapvetően két dolog akadályozza: egyrészt az egészséggel kapcsolatos ismeretek hiánya, másrészt az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés nehézségei.
Mi kicsiben, a saját eszközeinkkel mindkét akadály leküzdésében jelentős sikereket értünk el, és meggyőződésünk, hogy mindez nagyban, társadalmi szinten is megvalósítható. A két akadály közül az elsőt, az ismeretek hiányát, tudatos kommunikációval bontjuk le: folyamatos, interaktív online és offline edukációval segítjük ügyfeleink testi-lelki egészségének megőrzését és hasznos, a mindennapokban alkalmazható tudás birtokába juttatjuk őket.
A tájékozódást követő fázisban a páciensek megoldást keresnek a problémájukra, döntéshelyzetbe kerülnek. A legfontosabb feladat itt az ellátás professzionális megszervezésén túl az azzal kapcsolatos konkrét tudnivalók ismertetése. A döntés felé a hiteles információkon túl bizalomerősítő elemekkel tereljük őket: a szolgáltatások és a szakemberek bemutatásával, többféle kapcsolatfelvételi lehetőség biztosításával, a megközelítés, az igénybevétel körülményeinek részletes ismertetésével.
A háziorvosi, járóbeteg és egynapos ellátás fejlesztésével kapcsolatos szabályozás nyilván az egészségpolitika döntése lesz, ettől függ majd, hogy a közfinanszírozott szféra mit és milyen színvonalon fog ellátni, ami természetesen hatással lesz arra is, hogy mennyien fordulnak majd a magánszolgáltatók felé. Az általunk alkalmazott módszerek pozitív tapasztalatait mindenesetre továbbra is készséggel osztjuk meg a népegészségügyi programok sikerre vitele érdekében.
Kiss András, a Budai Egészségközpont marketing és kommunikációs igazgatója
Az előző hónapban megjelent Egészségügyi Hírkommenteket itt olvashatja
|
10. A készpénz cafeteria nem segíti a juttatások elvárt filozófiájának terjedését |
Június vége nagyon eseménydús időszak volt a cafeteria tekintetében. A Parlament rekordgyorsasággal elfogadta a 2017-re vonatkozó új törvényt, amely értelmében marad ugyan a 3 pilléres cafeteriarendszer (erről itt olvashat bővebben), de a korábban megszokott és jól működő kedvezményes adózású elemek – leszámítva a SZÉP-kártyát – a magasabb adózású egyes meghatározott juttatások kategóriába kerültek.
Új elemként viszont ezek helyébe lépett a 100 ezer forintos készpénzjuttatás, amelyet a munkavállaló a saját igényei szerint arra fordít, amire akar. A kormány új cafeteriarendszerének ismeretében júniusban azt kérdeztük Önöktől, hogy a törvényben megfogalmazott 100 ezer forintos készpénzből és SZÉP-kártyából álló cafeteria egyenértékű-e a korábbi béren kívüli juttatások rendszerével.
A válaszok megoszlása azt mutatja, nagyon kevesen vannak, akik úgy vélik, a 100 ezer forint készpénz kompenzálja a kieső juttatási skálát, hiszen a forintokat bárki arra fordítja, amire az adott élethelyzetében leginkább szüksége van. Az indoklás két táborra bontotta a válaszadóinkat. Nagyobb hányaduk – 60% – úgy véli, ez az állítás abban az esetben lenne igaz, ha ma a magyarországi átlagbérek fedeznék a megfelelő színvonalú megélhetést és a pluszjuttatást valóban mindenki a hosszú távú céljai szerint köthetné, vagy tehetné félre. Ennél kevesebben, de még mindig a válaszadók közel harmada véli úgy, hogy ha a cafeteria valóban a motivációs csomag része a 21. századi vállalati kultúrában, a készpénzjuttatás csupán adóoptimalizálási eszközzé silányul.
A válaszok az alábbiak szerint alakultak:
- Igen, hiszen a készpénzt bármire fordíthatom. Akár teljes egészében befizethetem a nyugdíj- vagy egészségpénztári számlámra. 10%
- Elvileg lehetne egyenértékű, ha a hazai átlagbérek amúgy megfelelő színvonalúak lennének, és az emberek többségének nem a mindennapi megélhetés lenne a legnagyobb kihívás. A jelen helyzetben viszont a készpénz-cafeteriából nagy eséllyel állami támogatással vásárolt ital, dohány és ehhez hasonló termék lesz. 60%
- Nem, amennyiben elfogadjuk, hogy a cafeteria nem az adóoptimalizálás eszköze, hanem a 21. századi igényekre szabott vállalati kultúra része, amelynek fontos eleme az is, hogy a munkáltató megfelelő ösztönzőkkel tudja motiválni a munkavállalóját. 30%
|
11. Érinti Önt, hogy országosan megszűnik a kék szám? |
Ahogyan arról hírlevelünk 2. pontjában írtunk, egy új jogszabály értelmében 2016. július 1-jétől minden kék szám megszűnik, ami érinti az Új Pillér és sok más országos szolgáltató elérhetőségeit is.
Indoklás |   |
A kék számokat 1997-ben azért vezették be – írja a hirado.hu – hogy az akkori, zömmel vezetékes telefont használók a számot az ország bármely pontjáról ugyanannyiért, a helyi hívás díjáért hívhassák. A helyi és a távhívás díjkülönbözetét a hívott fél fizette, ám a mobiltelefonálás elterjedésével a helyi hívás fogalma értelmét vesztette.
A változás azonban nem érinti sem az e-mail címünket (magánszemélyeknek: ugyfelszolgalat@ujpiller.hu, szolgáltatóknak: szolgaltato@ujpiller.hu, munkáltatóknak: munkaltato@ujpiller.hu), sem a faxszámunkat (06-1-210-9778), sem a levelezési címünket (1535 Budapest Pf. 861.), sem a weboldalunkon www.ujpiller.hu elérhető szolgáltatásainkat!
Sőt! Mivel a prémium Új Pillér számára különösen fontos, hogy ügyfelei minél kényelmesebben és biztonságosabban intézhessék ügyeiket a nap bármely időszakában, online felületeinket és az azokon elérhető szolgáltatásportfoliónkat mind szolgáltatóink, munkáltatói ügyfeleink és pénztártagjaink számára folyamatosan fejlesztjük.
Érinti Önt, hogy országosan megszűnik a kék szám?
- Nem, már régóta mindent az interneten keresztül, vagy e-mailben intézek inkább.
- Nem. Mióta bevezették a havi átalánydíjas mobiltelefon-számlacsomagokat, minden ügyet mobilról intézek.
- Igen, ez kifejezetten növeli a költségeimet, hiszen azt a számot helyi vezetékes tarifával lehetett hívni.
Szavazzon Ön is a www.ujpiller.hu internetes portálon.
Köszönjük, hogy megosztja velünk a véleményét!
|
12. Egészség? Tudatosan! A szavak nélküli gondoskodás ereje |
Az adózó családtag befizetéseiből az egész család – a már nyugdíjas szülők, akár az átmenetileg munkanélküli házastárs vagy a még iskoláskorú gyermekek – profitál, hiszen az önkéntes egészségpénztár szolgáltatásait a pénztártag jogán a közeli hozzátartozó családtag is igénybe veheti. A szolgáltatások nyújtotta előnyökből profitálhatnak a rokonok, földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül, Magyarország teljes területén. Ehhez mindössze a pénztártagnak társkártyát kell igényelnie a családtagja számára, aki így a jövőben a pénztártag egyéni számlájának terhére szabadon vásárolhat, mint bármelyik prémium patikakártya tulajdonos.
A Patika-csoport célja, hogy a társdalom számára könnyebbé tegye az egészséges életet. Ennek a stratégiának a része például a társkártya-szolgáltatásunk, amely lehetővé teszi, hogy a szeretteinkről az egyéni számlánkhoz kapcsolódó társkártyával gondoskodjunk.
Akár ajándékba is adhatunk társkártyát, így szavak nélkül fejezhetjük ki szeretetünket, hálánkat. A gondoskodással optimalizálható a család teljes egészségügyi kasszája, hiszen gondos tervezés mellett a patikakártyáról ki lehet gazdálkodni egy nagyobb betegség kiadásait, a mindennapi gyógyszertári költéseket, sőt, a magánegészségügyi szolgáltatás igénybevétele is belefér.
Pluszjuttatás az SZJA-visszatérítés |
  |
Számoljunk! Amennyiben a család összesített kiadásaira nem elég a munkáltatói feltöltés, érdemes egyénileg is befizetni, hiszen az egyéni feltöltést évi legfeljebb 150 ezer forintos adójóváírással az állam is megtoldja. Nem utolsó sorban a patikakártyán parkoló pénz a felhasználásig adómentesen kamatozik, ha pedig a megtakarításunk egy szeletét lekötjük 24 hónapra, azután is jár az SZJA-jóváírás.
Az Új Pillér személyre szabott SZJA-kalkulátora segít Önnek a tervezésben. Kattintson most és gondoskodjon a családja egészségéről is!
A pénztártag belépéskor a belépési nyilatkozaton jelölheti meg, hogy élni szeretne a társkártya lehetőségével. A belépéssel egy időben igényelt kettő darab társkártya díjtalan, a későbbiekben a társkártya díja kártyánként 1 000 Ft.
Amennyiben akkor nem tette meg, később is megjelölhet társkártya-birtokost. Az igényléshez szükséges nyomtatvány megtalálható a honlapunkon a Letölthető dokumentumok menüben, amelyet az Új Pillér Egészségpénztár 1022 Budapest, Bimbó út 18. címére kell kinyomtatva és aláírva elküldeni. Ezzel párhuzamosan az egészségpénztár CIB 10700024-43040607-51100005 számlájára – a pénztártag nevének és kártyaszámának feltüntetésével – be kell fizetni a társkártya díját (1 000 forintot). A pénztártag írásbeli rendelkező nyilatkozata és a társkártya díjának megérkezése után a pénztártag címére 30 napon belül postázzuk a társkártyát. A társkártya 4 évenkénti cseréje díjmentes.
A társkártya visszavonásakor a kártyabirtokos a társkártya-birtokos nevének és kártyaszámának megjelölésével írásban tehet bejelentést postai úton a 1022 Budapest, Bimbó út 18. címre, valamint az iroda@ujpiller.hu e-mail címen. A pénztártag tagsági viszonya fennállása alatt bármikor jelölhet új tagot társkártya-kedvezményezettként, valamint bármikor visszavonhatja ezt a jogot.
2016: Egészség? Tudatosan! |
  |
2016-ot a Patika-csoport az egészségtudatosságnak szenteli. Hogy miért? Mert az okosan megtakarított forintjainkat nem mindegy, hogy mire költjük. Egészségesen élni azt jelenti, hogy odafigyelünk testi és lelki egészségünkre, a munka-magánélet egyensúlyára, a pihenésre, a táplálkozásra, a rendszeres testmozgásra.
2016-ban egészségtudatos hónapok egész évben januártól decemberig |
  |
2016. január |
Beharangozó: 2016 az egészségtudatosság éve a Patikánál és az Új Pillérnél
Figyeljünk oda testi és lelki egészségünkre, a munka-magánélet egyensúlyára, a pihenésre, a táplálkozásra, a rendszeres testmozgásra! Ehhez adunk tippeket az év során. |
2016. február |
Állítsuk meg a hízást!
Fogyni nem könnyű, de a prémium patikakártya számtalan módon hozzájárul, hogy sikeresebbek legyünk mi és családtagjaink a felesleges kilókkal folytatott harcban. |
2016. március |
Gazdálkodjon okosan a visszajáró pénztári SZJA-val!
Anélkül bővül az egészségre költhető pénz, hogy a zsebünkbe kellene nyúljunk! |
2016. április |
Hármas előny a prémium patikakártya javára
Az objektív mutatók azt jelzik, hogy az öngondoskodás súlyát egyre többen érzik. |
2016. május |
Nem ússzuk meg, hogy zsebből fizessünk!
A prémium egészségpénztári megtakarítással áthidalhatók az alacsony állami egészségügyi költésből eredő kényelmetlenségek, problémák. |
2016. június |
Prémiumkártya, prémium kiszolgálás
Hogyan lehet kiküszöbölni a várólistákat a patikakártya segítségével. |
2016. július |
A szavak nélküli gondoskodás ereje
Könnyebbé teszi, hogy családtagjaink is egészségesen éljenek. |
2016. augusztus |
Költsön a prevencióra, és előzze meg a betegséget!
Az egészségpénztári számláról fizetett prevenciós szolgáltatás előnyei |
2016. szeptember |
Az egészségtudatos munkáltató ismérve
Az egészségpénztári tagdíj-kiegészítéssel garantálhatja a munkáltató, hogy a dolgozója egészséges és elégedett. Akár a jutalmat is fizetheti munkáltatói adományként. |
2016. október |
A betegség nem válogat!
A takarékosság hónapjában gondoljon az egészségére is! |
2016. november |
Legyen egészségtudatos!
Használja ki az egészségre költhető SZJA-forintokat! |
2016. december |
Hogyan táplálkozzunk egészségesen?
Vitaminok, táplálékkiegészítők patikakártyával. |
|
 |