2016. február |
1. Az öngondoskodás megérdemelt jutalma |
2030-ra már a világ 27 országa, köztük Magyarország is öreg társadalommá válik, minden ötödik lakos be fogja tölteni a 65. életévét, míg 2050-re már világszinten is a lakosság 18 százaléka, azaz minden hatodik ember tartozik majd ebbe a korosztályba – mutat rá a világszintű problémára a Randstad Flexibility@Work 2015 tanulmánya.
A hazai nyugdíjkilátások kapcsán is lehetnek kételyeink: - A nők várhatóan több mint húsz, a férfiak több mint 16 évet fognak nyugdíjban tölteni a mai születéskori várható élettartam kimutatások szerint. Ugyanakkor demográfiai cunami elé nézünk: 15 éven belül nyugdíjba megy 2 147 276 fő, és mindössze 1 633 802 fiatal lép be a munkaerőpiacra ebben az időszakban. Egy egyszerű matematikai művelettel megkapjuk, hogy 513 474-en hiányoznak járulékfizetők közül. Ezt a tábort szélesíti a külföldre költözők egyre növekvő száma is, úgyhogy a felosztó-kiróvó rendszerbe mindössze 9 havi nyugdíjra elég pénz érkezik – mutatott rá dr. Farkas András a Consequit Zrt. értékesítési vezérigazgatója a Piac & Profit januári cafeteriarendezvényén.
De nem is kell nyugdíjas korunkig várni, hogy a bőrünkön érezzük a szűkülő állami szerepvállalást. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott egészségügyi ellátások kapcsán mindenki kortól függetlenül szembesül a hosszú várólistákkal, az orvoshiánnyal, a kórtermek és kórházak rossz állapotával. A megoldást az öngondoskodás jelenti, amelyben tavaly is élen járt az Új Pillér Egészségpénztár és tagság.
Kiemelkedően teljesített az Új Pillér 2015-ben |
  |
Tavaly a szektor átlagát jóval meghaladó arányban nőtt az Új Pillér taglétszáma, és egyre többen váltottak ki társkártyát is. (A prémium kasza tavalyi teljesítményéről itt olvashat bővebben. A Patika-csoport tagjai 1,2 milliárd forintot fizettek be egyéni számlájukra és ezzel a magánbefizetések aránya első ízben kúszott a 20% fölé.
A pozitív tendencia azt mutatja, hogy egyre többen hajlandóak áldozni az egészségükre. Az nem kérdés, hogy minden gépkocsi-tulajdonos köt az autójára kötelező felelősség-biztosítást. Miért? Mert a törvény előírja. Bár az egészségünkről való öngondoskodást nem szabályozzák ily módon, az észszerűség törvénye mégis egyre többeket ösztönöz arra, hogy önmaga gondoskodjon maga és családja megfelelő színvonalú ellátásáról. A prémium újpilléres patikakártyával pedig mindezt költséghatékonyan teheti, ahogyan arra 2015 során hónapról hónapra rámutattunk.
A 2015. évi SZJA-visszaigénylésre jogosító adóigazolást és az újpilléres patikakártya előző évi forgalmát bemutató kártyaforgalmi kimutatást lassan minden tagunk kézhez kapja, mivel az Új Pillér – eleget téve jogszabályi kötelezettségének – januárban mindenkinek postázta a dokumentumokat.
Számtalan kérdőíves kutatás igazolja, hogy az öngondoskodási célú megtakarítások alakulásában jelentős szerepük van az állami ösztönzőknek, mint például a személyi jövedelemadó jóváírás lehetőségének. A prémium kassza eredményei azt is tükrözik, ha hosszú távon kiszámítható a jogszabályi környezet – az önkéntes kasszákra vonatkozó SZJA-visszatérítési előírások évek óta nem változtak negatív irányba –, az emberek bátrabban gondolkodnak nagyobb időtávban és többet takarítanak meg.
A Patika-csoport tagjai 2015-ben rekordarányú egyéni befizetést teljesítettek, az újpilléres egyéni tagok közel 25%-kal többet töltöttek fel kártyájukra az év során. Ez az SZJA-kedvezmények összegében is jól látszik. Összesen több mint 301 millió forint jár a Patika és az Új Pillér tagjainak együttesen. Ezzel megdőlt a tavalyi rekord, amikor a két pénztár tagjai mindösszesen 241 millió forint adó-visszatérítésre voltak jogosultak.
Kimutatás a 2015. évi SZJA-kedvezményekről
|
Új Pillér |
Összesen
(Patika és Új Pillér) |
|
fő |
millió Ft |
fő |
millió Ft |
az egyéni befizetés összege |
853 |
174 |
11 317 |
1 203 |
a 24 hónapos lekötés és a prevenciós céllal igénybevett
pénztári szolgáltatás összege |
26 |
15 |
246 |
75 |
a pénztártag javára teljesített munkáltatói adomány összege |
597 |
60 |
5 350 |
265 |
a tagokat megillető SZJA-kedvezmény összesen |
|
48,3 |
|
301,1 |
Ne feledje, az SZJA-bevallásában nemcsak a visszatérítésről, hanem az SZJA-kötelezettséggel járó újpilléres patikakártyás költésekről is nyilatkoznia kell! Az adóigazolásában erre nézve is talál információt. Akinek ebben a sorban szerepel bármekkora összeg, a 2015-re vonatkozó SZJA-bevallásában ezt fel kell tüntetnie és figyelembe kell vennie a kiszámítandó adóban.
Az adóbevallás határideje
Február 25. |
egyéni vállalkozók, áfa fizetésre kötelezett őstermelők és magányszemélyek, valamint evás egyéni vállalkozók szja-bevallása. |
Május 20. |
magánszemélyek szja-bevallása, illetve az adónyilatkozat beküldésének határideje |
A NAV által visszautalt SZJA-ból a pénztár továbbra sem von le semmilyen költséget, az összeg teljes mértékben tagjaink költhető patikás egyenlegét gyarapítja.
Önkéntes pénztárakra vonatkozó SZJA-szabályok 2016-ban |
  |
Az évente visszaigényelhető adókedvezmény maximális mértéke 150 000 Ft, amely az alábbiakat tartalmazza:
- 20% jár az egyéni befizetés után
- 10% jár a számlán lévő fel nem használt összeg 24 hónapos lekötése után
- 10% jár a prevenciós céllal igénybevett pénztári szolgáltatás után
- 20% jár pénztártag javára teljesített munkáltatói adomány után.
A maximálisan igénybe vehető visszatérítéshez az év során összesen 750 000 forintot kell befizetni, illetve ez az összeg csökkenthető a lekötött összeg, illetve a prevenciós céllal igénybevett szolgáltatások után járó adókedvezménnyel. A befizetései tervezésében és optimalizálásában segít az Új Pillér online SZJA-kalkulátor.
Legyen környezettudatos és töltse le online!
Az adóigazolásokat és az egyéni számlakimutatásokat az Új Pillér honlapjáról is letöltheti. A letöltött dokumentumokat a NAV hivatalosan is elfogadja az adóbevalláshoz. Ne várjon a postára, kattintson ide! Az Új Pillér oldalán egyéni számlakimutatását is nyomon követheti.
Sőt, aki 2014-ben nyilatkozott, 2015-ben már csak elektronikus formában kapta meg az Egyéni egészségszámla egyenlegközlő dokumentumot. Ha Ön eddig nem élt a takarékos és környezetkímélő lehetőséggel, most is megteheti. Ehhez a www.ujpiller.hu oldalon a Letölthető dokumentumok menüpontban található Nyilatkozatot kellett kitölteni, illetve minden új belépőnek módjában állt, hogy már a belépési nyilatkozatban kérje az elektronikus ügyintézés lehetőségét. Aki most igényli az elektronikus értesítőt, jövőre már ily módon jut a kártyaforgalmi adataihoz.
Bár az elmúlt két év még elég rövid idő ahhoz, hogy az új lehetőség kihasználtságáról véleményt mondjunk, az már egyértelműen látszik, hogy egyre többen élnek a lehetőséggel, hogy közösen védjük a környezetet és spóroljunk. A prémium Új Pillér mindenegyes forintot, amit a működési költségen megspórol, a tagjai magasabb színvonalú kiszolgálására és a költhető megtakarításaik növelésére fordít!
|
2. A cafeteriában is optimális az újpilléres patikakártya |
Év elején érdemes átgondolni – akár a tavalyi költéseinket alapul véve -, hogy mi lenne számunkra az optimális cafeteriamenü. Az egészségpénztári megtakarítás számtalan módon segíti, hogy gondoskodjunk önmagunk és családtagjaink egészségéről, ráadásul mindezt költséghatékonyan tegyük (lásd az 1. pontban részletezett támogatásokat). Az Új Pillér februárban és márciusban belépési akcióval is segíti a döntést. Ráadásul – ahogyan azt januári hírlevelünkben meghirdettük – 2016 az egészségtudatosság jegyében zajlik a Patika-csoport tagjainál. Duplán optimális döntés tehát most kapcsolódni a Patika-csoporthoz és profitálni az egészségpénztári tagság minden előnyéből.
Az akciós hónapokban, februárban és márciusban fél áron – 4 000 forint helyett 2 000 forintért – lehet csatlakozni mindhárom patikakártyához, a klasszikushoz, az újpilléreshez és a 20 zsebes multipayeshez is.
|
Az akció
időtartama |
A belépési díj nagysága |
Megtakarítás |
Patikapénztár |
2016. február – március |
új belépőknek 2 000 Ft a 4 000 Ft helyett |
új belépő pénztártagonként 2 000 forint |
Új Pillér |
Multi-Pay®: patikás és újpilléres zseb |
Az akció különösen a cafeteriában részesülők számára előnyös: mindenki, aki idén a cafeteriában az egészségére szavaz, igénye alapján választhat a felkínált 3 lehetőség közül. Az akció kiváló alkalom arra, hogy aki a béren kívüli juttatások keretében korábban nem választotta az egészségpénztárat, most pótolja ezt, de az Új Pillér azokra is gondolt, akik egészségkasszát váltanának. Jelenlegi tagjainknak is érdemes növelni a feltöltésre kerülő össszeget, mert eredményeink és költségstruktúránk bizonyította az újpilléres patikakártya prémium előnyeit.
Az egészségpénztári juttatás az egyik legnépszerűbb cafeteriaelem |
  |
A Szent István Egyetem kutatóinak a Cafeteria TREND Magazin, az Országos Humánmenedzsment Egyesület, a Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a BKIK támogatásával elkészített friss felmérése szerint a cafeteria elterjedtsége a szervezeti nagysággal van szoros összefüggésben. Az 1000 fő fölötti nagyvállalatok közel 80%-ánál megtalálható a rugalmas juttatási rendszer valamely formája, addig a 10 fő alatti mikro-vállalkozások csak 22%-a építette be ösztönzési rendszerébe a választható juttatásokat.
Balázs Helga kutató szerint a legnépszerűbb juttatások terén nem volt jelentős elmozdulás a tavalyi évhez képest. Az eredmények alapján a legnépszerűbb kínálati cafeteria elem 2016-ban is a SZÉP kártya, amelynek mindhárom alszámlája egységesen népszerű, a cafeteriat nyújtó válaszadó szervezetek 93-97%-a kínálja dolgozóinak a cafeteria keretében. Az Erzsébet utalvány (96%) és az egészségpénztári hozzájárulás pedig (86%) szintén a legnépszerűbb cafeteria elemek közé tartoznak.
A kutatásban 342 cég és intézmény vett részt, több mint felük az ipar, míg másik felük a kereskedelem és a szolgáltatások területén működik. A válaszadók nagy többsége (84%) a versenyszférában, 11%-a a közszférában és a maradék 5% pedig a non-profit szférában tevékenykedik.
2006-ban lépett a piacra a prémium újpilléres patikakártya, amely prémium megtakarítást ígér költséghatékony feltöltéssel. Ez a lehetőség elsősorban a maguk és családjuk egészségéről különleges módon gondoskodók számára kínál utolérhetetlen előnyöket. Optimális a nagy összegű, előre nem látható kiadások finanszírozására is. A havi 10 ezer forintos minimális feltöltésért cserébe igazán prémiumügyfélként érezheti magát a kártya tulajdonosa.
A klasszikus patikakártya már 1999 óta bizonyítja létjogosultságát az egészségügyben. Mára a legnépszerűbb, legkönnyebben kezelhető patikakártyává fejlődött. A mögötte álló magasan képzett szolgáltatói háttér, a széleskörű elfogadóhálózat és a költséghatékony működés csak néhány érv a már havi 2 300 forintos feltöltéssel működő egészségkártya mellett.
A család legfiatalabb tagja a multipayes patikakártya, amely 2010-es indulása óta töretlenül fejlődik a cafeteriára vonatkozó jogszabályi környezet hektikus változása ellenére is. A 20 egyenleget kezelő kártya tökéletes partner a cafeteriában: a munkáltatói feltöltés szabadon variálható, az egészségpénztári zsebek egyéni feltöltésére is van lehetőség, az egyes zsebekből pedig külön kóddal lehet fizetni az elfogadóhelyeken. Ez az egyetlen olyan kártya ma a hazai piacon, amely minden béren kívüli juttatást – az iskolakezdési támogatástól kezdve az egészségpénztári megtakarításon át a benzinpénzig – tud kezelni.
Az újpilléres belépési akcióról további részletekért kattintson ide.
Éljen Ön is a lehetőséggel, fókuszáljon a cafeteriában is az egészségére! Lépjen be a minőségi szolgáltatásokat nyújtó, a tagok pénzével felelősen gazdálkodó Új Pillér Egészségpénztárba!
Segít az ingyenes cafeteria-kalkulátor |
  |
Különösen év elején, a cafeteria-választás időszakában az Új Pilléres céges és egyéni cafeteria optimalizálást egyszerűsítő Cafeteria-kalkulátor a vállalati pénzügyesek és hr-esek elengedhetetlen segítőtársa lehet. Elég megadni néhány a vállalatra vonatkozó adatot - munkavállalók száma és az igényelt juttatás munkavállalónként -, és a program segít optimalizálni a felosztható cafeteriás keretet.
Kattintson és számoljon! Cafeteria-kalkulátor
|
3. A prémium az új irány az újpilléres költésekben |
2015-ben évek óta első ízben nem a gyógyszerköltések bővültek a legnagyobb mértékben az Új Pillér egészségpénztári számláról finanszírozott kiadások között. A tendencia azt mutatja, a prémiumkassza tagjai egyre inkább hajlandóak áldozni a prémiumellátásra: két év alatt közel duplájára nőtt az orvosi ellátásra fordított összeg, miközben a gyógyszerkiadások – tavaly első ízben – valamelyest csökkentek. A gluténmentes speciális élelmiszervásárlásra is sokkal többet – csaknem a dupláját a 2014 évinek – költöttek a tagjaink és 2015-ben először megjelentek a természetgyógyászati szolgáltatások is a kiadások között.
A testsúlycsökkentésre is jó a gluténmentes |   |
A 2013 óta lehet gluténmentes élelmiszert vásárolni adómentesen egészségpénztári kártyával. A lehetőség az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) listáján szereplő termékek vásárlására vonatkozik (itt tekintheti meg a listát).
A trend tükrözi a világban az utóbbi években egyre inkább divatossá váló táplálkozási szokást: életmódváltó és fogyókúrás programok – a testsúlyproblémák szervezetünkre gyakorolt negatív hatásairól olvashat a hírlevelünk 10. pontjában – is érvelnek az új irány mellett. Egy korábbi amerikai kutatás szerint az Egyesült Államokban például a felnőttek közel egyharmada szeretné jelentősen csökkenteni, vagy teljesen száműzni étrendjéből a glutént, és Európában is egyre népesebb a gluténmentes táplálkozás híveinek tábora.
A keresletre a kínálat is reagál: hazánkban is egyre nagyobb a választék gluténmentes ételekből, a liszt alternatívájaként használható gabonafélékből.
Mindebből arra következtetünk, hogy a tudatos öngondoskodók kiadási struktúrájában elindult a hangsúlyeltolódás a prevenció irányába.
Bár a teljes tortából alacsony a táppénz-szolgáltatásra fordított költési hányad, azt mindenképp érdemes megjegyezni, hogy 2015-ben az Új Pillér tagjai közel ötször annyit fordítottak erre, mint egy évvel korábban. Ez sajnos a magyar társadalom romló egészségi állapotát tükrözi.
A magyarok többsége krónikus beteg |   |
Egy európai lakossági egészségfelmérés szerint Magyarországon jelentős, 55% azoknak az aránya, akik valamilyen krónikus betegséggel küzdenek. Jelentős, 31% a vérnyomás, valamint más szív- és érrendszeri betegségek aránya, jellemző a mozgásszervi – például a hát- és gerincfájás -, az ízületi kopás. Európai összehasonlításban magas az anyagcsere-betegségek (például cukorbetegség) gyakorisága is. A mentális betegségek ugyancsak jelen vannak a magyar társadalomban: a krónikus depresszió a lakosság 4%-át érinti a KSH adatai szerint.
Egy 2015-ös OECD vizsgálat is riasztó képet fest a magyar társadalom egészségi állapotáról és életmódjáról: a dohányzás, az alkoholfogyasztás vagy az elhízás tekintetében a legkedvezőtlenebb mutatókkal rendelkezünk és születéskor várható élettartam is nálunk az egyik legalacsonyabb az OECD-országok között.
Érdemes tehát akár egyénileg is feltölteni az egészségpénztári kártyát, hiszen számtalan területen élvezhetjük a megtakarításunk előnyét. Ha pedig valaki már régóta gondolkozik a csatlakozáson, tegye meg most és használja ki a belépési akciót! (lásd 1. pontunk)
2016-ban újpilléres patikakártyával igénybe vehető szolgáltatások |   |
Adómentes szolgáltatások
- Gyógyszertár: gyógyszer, csecsemőápolási termékek, illetve minden OGYI, MEEI engedélyszámmal ellátott termék
- Optika
- Gyógyászati segédeszköz
- Orvosi ellátás, fogászat
- Gluténmentes speciális élelmiszerek
- Keresőképtelenség idejére táppénz (nem kártyával)
Adóköteles (életmódjavító) szolgáltatások
- sporteszközök
- természetgyógyászat
- fog- és szájápolási termékek
Tájékozódjon itt részletesen az egyes szolgáltatásokról!
|
4. Menedzsment 2.0: felértékelődik a humánerőforrás |
Ma munkaadó és munkavállaló közösen érdekelt a vállalati teljesítmény javulásában, a gazdaságban erősödik a kooperáció. Ezt foglalja össze dr. Trautmann László a menedzsment 2.0 jelszóban.
– A gazdaságpolitikai döntéshozók ma a politikai és a gazdasági stabilitás fenntartására koncentrálnak. Ehhez a globális partnerségen át vezet az út – politikai hatalmak, államok és a gazdasági szereplők között, valamint a vállalatokon belül, munkáltató és munkavállaló között – mutatott rá a BCE Mikroökonómiai tanszékének tanszékvezető tanára, az Objektív Kutatóintézet kutatási igazgatója januárban a Piac & Profit által szervezett Cafeteria és öngondoskodás – 2016 című konferencia bevezető előadásában.
Mindez odavezet, hogy a vállalati humánerőforrás-menedzsment szerepe felértékelődik, a cégek versenyképességében jelentős tényezővé válik a munkáltató és munkavállaló hatékony együttműködése. A partnerség egy lehetséges eszköze a cafeteria, az a modern juttatási rendszer, amely alkalmas a dolgozó teljesítményének elismerésére és alkalmas arra, hogy a juttatásokkal a munkáltató hozzájáruljon a munkatársait megillető emberi méltóság megteremtésére – emelte ki Trautmann László.
Előtérben az emberi méltóság | 
|
Függetlenül attól, hogy a magyar kormány mit gondol, a cafeteria rendszereknek fontos szerepük van a jelenleg zajló gazdaságpolitikai korszakváltásban. A 21. század új gazdasági modelljének központi fogalma ugyanis a mindenkit megillető emberi méltóság. A feltétel nélkül vallott értékrendben egyedül az olyan gazdasági eszközök lehetnek elfogadhatóak, amelyek a gazdaság szereplőit ennek megteremtéséhez segítik hozzá.
– Az emberi méltóság azon túl, hogy erkölcsi fogalom, gazdasági kérdéssé válik: a termelő emberről szól. Ma nem az a kérdés, hogy hol van a határ az állam és piac között, hanem az, hogy a gazdaságpolitikai programok teljesüléséhez az állam, vagy a piac kínál hatékonyabb megoldást. A szereplők közötti harmóniakeresésnek is lehet eszköze a cafeteria – véli Trautmann László.
A hidegháború lezárta óta hatalmas változáson ment keresztül a globális gazdaságpolitika, majd a 2008-as válság után a világ egészében a felzárkózás új modellje alakult ki, ami Magyarországon is érezhető napjainkban. A kilencvenes években az információs technológia húzta a fejlődést, ma a tudásalapú gazdaság és az innováció. Lezárult a neoliberális gazdaságpolitika, amelyben az állam és piac szétválik, a piacok szabályozatlanok, a gazdaság motorja pedig az önzés. Abban a korszakban a klasszikus kapitalizmus szabályai mozgatták a szereplőket, míg a mai modell központi fogalma a mindenkit megillető emberi méltóság. A közgazdász szerint a piacra ma tervezési eszközként kell tekinteni, hiszen, ahogy mondják, jó szolga, de rossz mester. A világban zajló politikai és gazdasági folyamatok jelzik, az égető problémává duzzadt egyenlőtlenség új együttműködési modelleket hív életre. Thomas Piketty francia közgazdász U-alakú modellje mutatja, hogy a jövedelmi egyenlőtlenség hogyan indult fölfelé a 70’es évek közepétől, míg eljutottunk a mai fenntarthatatlan szintig, ami politikai instabilitáshoz is vezet.
– A 21. század nagy kérdése, hogy hogyan lehet összhangot teremteni a profit és a közjó szolgálata között. A gazdaságban és a társadalomban végbemenő változásokhoz a vállalatoknak is alkalmazkodniuk kell. Ebben a folyamatában a teljesítményelv kerül a középpontba és a tudásalapú gazdaságban a tudás az emberi méltósághoz való hozzásegítést jelenti, azaz az új értékrend alkalmazásában jelenik meg. A Tesla tulajdonosa a fenntartható energiaforrásokat támogatja: a tevékenysége a közjót szolgálja, hiszen úgy teremt profitot, hogy közben jót tesz az emberiségnek. A tudásalapú gazdaságban a vállalatok közhatalmi funkciókat is ellátnak, a tudás pedig azt jelenti, hogy segítenek például – akár a cafeteria eszközével – egészségesebben élni – mondta Trautmann a januári konferencián.
Kardos György, a Bonus-Cafeteria ügyvezető igazgatója szerint habár az egyes cafeteria elemek csak bizonyos kerethatárig élvezik a kedvezményes adókulcsot, a cégeknek megéri elgondolkodni azon, hogy a fizetések minél nagyobb százalékát juttatják a béren kívüli juttatásokon keresztül a dolgozóknak, többek között a fenti érvek miatt is.
- Ahol a bérstruktúra lehetővé teszi, érdemes a béremelésre szánt összeget a cafeteriakeret emelésére fordítani, és juttatásokban odaadni a dolgozóknak. A törvényes keretet meghaladó műszaki pótlékot vagy a 13. havi fizetést is felajánlhatjuk egészségpénztári tagdíj-kiegészítésként például. Annak sincs semmi akadálya gyakorlatilag, hogy a külön kifizetésről más időpontban nyilatkoztassuk a munkavállalóinkat. Egyre több vállalat alkalmazza a jelenléti pénzt, amit szintén lehet cafeteriában kezelni, ahogyan a mozgóbért is, amennyiben az például az áruház és nem az egyén teljesítményéhez kötődik, és ide sorolható a munkahelyi pótlékok törvényben meghatározott mérték feletti része, valamint a jutalom jellegű kifizetések – mutatott rá Kardos a cafeteria konferencián, ahol a Patika-csoport tagja, a Multi-Pay® kiállítóként vett részt.
Mennyit? Hogyan?
Az egészségpénztári tagdíj-kiegészítést a munkáltató a minimálbér 30%-áig – ez 2016-ban havi 33 300 forint – 34,51%-os adózással adhatja legfeljebb évi 200 000 forintig. Ennél magasabb összegű juttatás esetén az adókulcs 49,98%-ra nő. (Részletesen az idei szabályokról januári hírlevelünkben olvashat.)
A munkáltatói tagdíj-hozzájárulás adható visszamenőleg legfeljebb 3 hónapra, vagyis, ha valaki már tagja valamely pénztárnak, de a munkáltatója eddig nem fizetett tagdíj-kiegészítést a cafeteria keretében, ezt visszamenőleg is megteheti adott éven belül.
|
5. Ennyire futja a magyar dolgozók járulékaiból |
Ónodi-Szűcs Zoltán, egészségügyért felelős államtitkár szerint is alacsonyak a bérek a magyar egészségügyben, ugyanakkor úgy gondolja, be kell látni: a rendszert a magyar dolgozók járulékaiból kell finanszírozni. Az államtitkár korábban az M1 aktuális csatorna műsorában úgy fogalmazott: a jelenlegi helyzet csak úgy javítható, ha közben „a struktúra is változni fog”.
Hozzátette: kapott ígéretet béremelésre a szektorban, ennek mértékéről és időpontjáról azonban nem kívánt nyilatkozni. Az államtitkár azt is mondta, hogy bár valóban nem megfelelő az egészségügy költségvetése, amelyből rengeteg pénz „hiányzik”, szerinte önmagában az, hogy többletforrásokat juttatnak egy területnek, nem oldja meg a problémákat. Ehhez egyéb változásokat is szükségesnek tart Ónodi-Szűcs Zoltán, aki úgy fogalmazott, az egészségügy az utolsó szocialista csökevény, amelyben feudalisztikus viszonyok uralkodnak. |
6. Egészségügyi Hírkomment: Pénzt vagy életet? |
Bokros Lajost, az Új Pillér Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészségpénztár alapító elnökét kérdeztük az előző pontban bemutatott kormányzati álláspont kapcsán arról, hogy szerinte milyen szerkezeti reformokkal lehetne javítani a hazai egészségügyi ellátás színvonalán. A hírt itt olvashatja.
Idén indított új sorozatában a független Patika-csoport minden hónapban az aktuális hírekből tallózva felvet egy a hazai egészségügyet érintő kérdést, és arról megkérdezi gazdasági szakemberek véleményét.
Pénzt vagy életet?
A kivérzett és gyorsan leromló gyógyító intézmények láttán ma már a kormány tisztviselői is gyakran elismerik, hogy az állam keveset költ egészségügyi ellátásra, sőt az utóbbi időben nem kevés költségvetési forrást kivont belőle. Az is nyilvánvaló, hogy a gyógyító intézmények működési módja mára teljesen elavult, márpedig az adófizetők pénzét korszerűtlen szerkezetbe önteni egyértelmű pazarlás. Szinte mindenki egyetért abban, hogy az egészségügyben átfogó és mélyreható reformokra van szükség. A szerkezeti reformok lényegét illetően azonban nagy a zűrzavar.
E sorok írója húsz éve azt vallja, hogy a reformok célja hármas: egyrészt a minőség jelentős javítása (a további minőségromlás megakadályozása), másrészt a minőségi szolgáltatásokhoz való hozzáférés esélyeinek egyenlőbbé tétele, harmadrészt a javuló költséghatékonyság. Jó kiindulópont lenne, ha egyetértenénk a célokban, mert a reform lépései ebből logikusan következnek.
A minőség javítása kizárólag a gyógyító intézmények közötti minél élesebb verseny nyomán várható. Szolgáltatók között éles verseny azonban nem alakul ki, ha mindent az állam finanszíroz. Húsz év után végre fel kell ismerni, hogy az egészségügyi ellátás minősége kizárólag a társadalombiztosítás mellett működő kötelező magánbiztosítás által kikényszerített szolgáltatói verseny esetén javulhat. Így van ez a csodált és irigyelt Svájcban, Németországban és Hollandiában is.
A kötelező magánbiztosítók azzal versenyeznek a fogyasztók kegyeiért, hogy a maguk részéről éles versenyre kényszerítik az orvosokat, a kórházakat és a rendelőintézeteket. A kötelező magánbiztosítók megerősítik a betegek alkupozícióját a náluk jóval erősebb szolgáltatókkal szemben. Csak így gyengül a beteg ma végletes és néha végzetes kiszolgáltatottsága és erősödik a szolgáltatók érdekeltsége abban, hogy a betegben az embert is, ne csupán a munkadarabot lássák.
A kötelező magánbiztosítás díja alapvetően egységes lenne annak érdekében, hogy elkerüljük az idősebbek és a betegebbek aránytalanul nagy megterhelését. Ha valaki dohányzik és iszik, vagy extrém sportot űz, akkor az ő kockázata „önhibájából” nagyobb – ilyen esetben teljesen jogos a valamivel magasabb díj. Lényeges azonban, hogy kötelező magánbiztosítás esetén a biztosító pénztárak nem utasíthatnak vissza ügyfelet. Nagyjából egyforma alapdíj esetén a biztosítók ügyfeleik létszámának növelésében lesznek érdekeltek.
Az átfogó reform keretében megszüntethető az orvosok és ápolók közalkalmazotti jogállása. Minden orvos szabadon lehet egyéni vállalkozó, alapíthat társaival szolgáltatói közösséget, dolgozhat állami, vagy magán intézmény munkavállalójaként. Minden intézmény, egyéni vállalkozó orvos számlát ad és adózik. Lényegesen tisztulna a gyógyító szolgáltatások piaca, megszűnne az orvost, ápolót és beteget egyaránt megalázó hálapénz!
Az átfogó egészségügyi reformnak még számtalan lényeges eleme van, de iránya a fentiekből kirajzolódik. Ezzel elérhető, hogy pénzünk és életünk között ne kelljen választani.
Bokros Lajos
Új Pillér Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészségpénztár alapító elnöke
Az előző hónapokban megjelent Egészségügyi Hírkommentek | 
|
|
7. Segítség sikeres fogyókúrához |
Az emberek emlékezetből kb. 25-30%-al alábecsülik a bevitt energiamennyiségét és kb. 25-30%-al túlbecsülik a mozgással elégetett, felhasznált kalóriamennyiséget. Nem árt tehát, ha tisztában vagyunk a saját energiaegyenlegünkkel, ebben a táplálkozási- és mozgásnapló sokat segíthet.
Dr. Gajdács Ágnes obezitológus szakorvos szerint a naplóvezetés azért is elengedhetetlen a fogyási folyamatban, mert tükröt tart, feltárja a hízáshoz vezető táplálkozási és mozgásbeli szokásokat. Sokan gondolják, hogy mindentől, még a víztől is híznak. Az, aki egy hétig pontosan vezeti a naplót, hamar rájön, hogy nem a víztől vagy a levegőtől hízik!
Az elhízás népbetegség a világban, és sajnos Magyarországon is rossz a helyzet. Az Új Pillér nem véletlenül választotta Egészség? Tudatosan! kampánya februári fő témájának ezt a kérdést. Hogy ez valójában milyen komoly probléma, hírlevelünk 10. pontjában elolvashatja. Az egészségpénztár médiapartnere, a ritmus.hu is folyamatosan fogalakozik megjelenő cikkeiben az elhízás kérdésével. Az egészség- és életmódmagazin nemcsak a problémát szeretné megmutatni, hanem cikkeiben tanácsokat, megoldásokat is kínál a helyes táplálkozási és életmód-szokások kialakításához. A táplálkozási napló a sikeres fogyókúra alapja! című cikkéből például megtanulhatjuk, hogyan kell helyesen vezetni a táplálkozási naplót.
|
8. Nem ismerünk elég halas receptet, ezért eszünk kevés halat |
A többszörösen telítetlen zsírsavakra felettébb szüksége van a szervezetünknek prevenciós céllal is: különösen a szív- és érrendszeri, valamint néhány daganatos betegség megelőzésében, a csontritkulás, egyes pszichés zavarok, bőrpanaszok, bizonyos autoimmun problémák és allergiák elkerülésében vagy enyhítésében lehet szerepük. Az omega-3-at és omega-6-ot azonban a szervezetünk nem állítja elő, kizárólag táplálkozással – például rendszeres tengerihal-fogyasztással –, vagy vitamin formájában juthatunk az esszenciális zsírsavakhoz.
Nemzetközi és hazai táplálkozási szakértők szerint hetente legalább 1-2 alkalommal kellene halat együnk, ahhoz, hogy megfelelő mennyiségben legyenek jelen szervezetünkben a többszörösen telítetlen zsírsavak – mutatott rá A Gasztroforradalom 2016: együnk halat az egészségünkért! című cikkében a ritmus.hu. Az írás kapcsán januárban azt kérdeztük Önöktől, hogy vajon elegendő halat fogyasztanak-e az egészséges táplálkozási ajánlásokat figyelembe véve?
A válaszok azt mutatják: Önök többnyire tisztában vannak a halételekben rejlő vitaminok fontosságával, mégis csak kevesen vallják, hogy az ajánlásoknak megfelelő mennyiségű uszonyost esznek. Legtöbben a gasztronómiai tudásukat okolják: válaszadóink közel 43%-a nem tudja, hogyan kell változatosan elkészíteni a halat. Nekik mindenképp érdemes lehet elmenni a Budapesti Halfesztiválra (február 12 – 14. között lesz a Millenáris parkban). A részletes programot itt olvashatja a ritmus.hu-n.
A megkérdezettek közel 30%-a szerint viszont bonyolult a jó minőségű tengeri hal beszerzése. Ők inkább a vitaminokra szavaznak, hogy biztosítsák szervezetük számára a kellő mennyiségű esszenciális zsírsavakat.
A válaszok az alábbiak szerint alakultak:
- Igen, hetente legalább egyszer kerül az asztalunkra hal.14,2%
- Nem, de szívesen fogyasztanék több halat. Sajnos nem tudom, hogy kell változatosan elkészíteni a halételeket. 42,8%
- A halat körülményes beszerezni és elkészíteni. Inkább vitaminokkal biztosítom a szervezet számára szükséges omega-3 és 6 zsírsavakat. 28,5%
- Nem, mert nem szeretem a halat. 14,2%
Köszönjük, hogy véleményével segítette felmérésünket!
|
9. Ön érzékeli munkahelyén a humánerő-menedzsment szerepének felértékelődését? |
Hírlevelünk 4. pontjában dr. Trautmann László gondolatait idéztük a 21. századi vállalatokban végbemenő alkalmazkodási folyamatokról. A BCE Mikroökonómiai tanszékének tanszékvezető tanára, az Objektív Kutatóintézet kutatási igazgatója januárban a Piac & Profit által szervezett Cafeteria és öngondoskodás – 2016 című konferencia bevezető előadásában a 21. század nagy kérdéseként említette a profit és a közjó szolgálata közötti egyensúlykeresést. „A gazdaságban és a társadalomban végbemenő változásokhoz a vállalatoknak is alkalmazkodniuk kell. Ebben a folyamatában a teljesítményelv kerül a középpontba. A tudásalapú gazdaságban a tudás az emberi méltósághoz való hozzásegítést jelenti, azaz az új értékrend alkalmazásában jelenik meg. A Tesla tulajdonosa a fenntartható energiaforrásokat támogatja: a tevékenysége a közjót szolgálja, hiszen úgy teremt profitot, hogy közben jót tesz az emberiségnek. A tudásalapú gazdaságban a vállalatok közhatalmi funkciókat is ellátnak, a tudás pedig azt jelenti, hogy segítenek például – akár a cafeteria eszközével – egészségesebben élni” – idéztük hírlevelünk Előtérben az emberi méltóság című írásában a közgazdász gondolatait.
Trautmann Menedzsment 2.0 korszakként emlegeti a mostani időszakot, és úgy véli, ebben a korszakban a humánerőforrás-menedzsment szerepe fog felértékelődni a globális és a helyi vállalatok életében is.
Ön érzékeli munkahelyén a humánerő-menedzsment szerepének felértékelődését?
- Igen, határozottan. Idén a vezetőség a béremelés kérdésében és a cafeteriamenü összeállításakor is sokkal inkább partnerként kezelte a munkatársakat.
- Nem. Éppen úgy a profitmaximalizálás a tulajdonosok célja, mint korábban. A kooperációnak, vagy a dolgozók munkakörülményeinek javítására irányuló intézkedéseknek a leghalványabb jelét sem látom.
- Nem tudom, de nem is érdekel. Nekem csak az a fontos, hogy legyen munkám és megkapjam a fizetésem.
Szavazzon Ön is a www.ujpiller.hu oldalon.
Köszönjük, hogy megosztja velünk a véleményét!
|
10. Állítsuk meg a hízást! |
Fogyni nem könnyű, de a prémium patikakártya számtalan módon hozzájárul, hogy sikeresebbek legyünk mi és családtagjaink a felesleges kilókkal folytatott harcban. Adómentesen költhetünk például gluténmentes speciális élelmiszerekre – ezt az újpilléres tagok jellemzően ki is használják, ahogyan ezt a 2015-ös költési statisztikák mutatják -, bizonyos étvágycsökkentő termékekre és ezen felül sportszert is vásárolhatunk, igaz ezután adót kell fizetnünk.
Szörnyű statisztikák jelennek meg arról, hogy az elhízás milyen komoly problémát jelent a jóléti társadalmakban. Magyarország ebből a szempontból különösen rossz helyzetben van: az OECD egy évvel ezelőtt készült tanulmánya szerint az európai országok között nálunk van a legtöbb elhízott ember, minden harmadik magyar túlsúlyos. A vizsgálatban a testtömeg-index 30-as értéke felett számított valaki elhízottnak – a magyar nők több mint 30%-a tartozik ebbe a kategóriába. De az unió lakosságának is több mint a fele túlsúlyos, vagy elhízott.
Ez pedig nem csak esztétikai kérdés: az elhízás áll a halálesetek közel 5%-ának hátterében. A kövérség felelős például a szívbetegségek kialakulásáért, ráadásul a magyaros konyha sem ideális koleszterinszint-beállító. Kutatások a meddőséget és bizonyos rákos megbetegedéseket is összefüggésbe hoztak a pluszkilókkal. A legkézenfekvőbb pedig, hogy az ízületek és a porcok megsínylik a felesleges tömeget.
A fogyáshoz elengedhetetlen az egészséges, tudatos táplálkozás és a rendszeres testmozgás. Mindkét esetben nézzünk utána, hogy milyen megtakarításokat kínálnak az újpilléres patikakártyát elfogadó üzletek!
2016: Egészség? Tudatosan! |
  |
2016-ot a Patika-csoport, és tagjaként az Új Pillér Egészségpénztár az egészségtudatosságnak szenteli. Hogy miért? Mert az okosan megtakarított forintjainkat nem mindegy, hogy mire költjük. Egészségesen élni azt jelenti, hogy odafigyelünk testi és lelki egészségünkre, a munka-magánélet egyensúlyára, a pihenésre, a táplálkozásra, a rendszeres testmozgásra.
2016-ban egészségtudatos hónapok egész évben januártól decemberig |
  |
2016. január |
Beharangozó: 2016 az egészségtudatosság éve a Patikánál és az Új Pillérnél
Figyeljünk oda testi és lelki egészségünkre, a munka-magánélet egyensúlyára, a pihenésre, a táplálkozásra, a rendszeres testmozgásra! Ehhez adunk tippeket az év során. |
2016. február |
Népbetegség az elhízás!
Hogyan segít a patikakártya az egész családnak? |
2016. március |
Gazdálkodjon okosan a visszajáró pénztári SZJA-val!
Anélkül bővül az egészségre költhető pénz, hogy a zsebünkbe kellene nyúljunk! |
2016. április |
Patikakártyával olcsóbb a vásárlás!
Sorra vesszük, miért jó patikakártyával fedezni a család mindennapi egészségügyi kiadásait. |
2016. május |
2in1! Cafeteria és egészség
Mit kínál a cafeteriarendszer az egészségükre fokozottan és tudatosan figyelőknek |
2016. június |
Patikakártyával ugyanazt gyorsabban!
Hogyan lehet kiküszöbölni a várólistákat a patikakártya segítségével. |
2016. július |
Társkártyával egészségesebb az egész család
Könnyebbé teszi, hogy családtagjaink is egészségesen éljenek |
2016. augusztus |
Költsön a prevencióra, és előzze meg a betegséget!
Az egészségpénztári számláról fizetett prevenciós szolgáltatás előnyei |
2016. szeptember |
Az egészségtudatos munkáltató ismérve
Az egészségpénztári tagdíj-kiegészítéssel garantálhatja a munkáltató, hogy a dolgozója egészséges és elégedett. Akár a jutalmat is fizetheti munkáltatói adományként. |
2016. október |
A betegség nem válogat!
A takarékosság hónapjában gondoljon az egészségére is! |
2016. november |
Legyen egészségtudatos!
Használja ki az egészségre költhető SZJA-forintokat! |
2016. december |
Hogyan táplálkozzunk egészségesen?
Vitaminok, táplálékkiegészítők patikakártyával |
|
 |