Kevés ideig maradunk egészségesek (2018.10.20.)

Idén a Világgazdasági Fórum (WEF) már csak az egészségben eltöltött évek számát veszi számításba a Versenyképességi Index egészségügyi pillérében. Az új módszertannal rosszul járt Magyarország: nálunk még a nyugdíjkorhatárt sem élik meg egészségesen az emberek!

A WEF idei versenyképességi rangsorában Magyarország ugyan 12 helyet javított pozícióján, és a tavalyi 60. helyről feljött a 48.-ra, ám ez csak annak köszönhető, hogy jó pár olyan országot, ahol a versenyképesség alapvetően a természeti erőforrásokra vagy kizárólag az olcsó és képzetlen munkaerőre épül, az új módszertan szerint hátrébb soroltak – írja a Portfolio.hu.

Változott az egyes kritériumokban figyelembe vett mutatók száma is. Az egészség pillérben például a korábbi kilenc mutatószám helyett már csak az egészségben eltöltött évek száma számít. A Magyarországról összeállított anyag a magyar versenyképességben azonosított problémák között említi az egészségügyi állapotot. „A munkaerő egészségügyi állapotát jól tükrözi, hogy az egészségben eltöltött várható élettartam 65,8 év, vagyis a lakosság közel fele még a nyugdíjba vonulás előtt valamilyen krónikus betegségben szenved, ami rendszeresen akadályozza a munkavégzésben és rontja az életminőségét. Ez az átlagos idő pedig a férfiak körében alacsonyabb” – idézi a jelentést a Portfolio. A cikk arra is rávilágít: a versenyképességre leselkedő veszélyek között a magyar egészségügy helyzete – ebben a mutatóban csak Románia és Bulgária került mögénk – mellett az oktatás is megjelenik.

Leitner György, a Primus Egyesület elnöke is a hazai munkavállalók rossz egészségi állapotára hívta fel a figyelmet egy sajtótájékoztatón. Mint elmondta, a bajt jelzi, hogy újra növekedésnek indult a táppénzes napok száma a kétezres években tapasztalt meredek zuhanás után. 2016-ban már 1,1 millió táppénzes esetet és 25 millió táppénzes napot rögzítettek, ami 21%-os, illetve 17%-os növekedés a 2014-i adatokhoz képest. Egy uniqás kutatás szerint minden harmadik magyar munkavállaló kimerült, jelentős az elhízás aránya – a nők 76%-a, a férfiak 78%-a túlsúlyos vagy elhízott – és a többség keveset tesz az egészsége megőrzése érdekében. Mindössze a megkérdezettek 9%-a állította azt, hogy tökéletes az egészségi állapota, miközben 56% szerint az egészség megőrzése lenne a legfontosabb.

Jövőre így adhat a munkáltató egészségpénztári juttatást.

Lancz Róbert, a Doktor24 ügyvezető igazgatója szerint a probléma egyik oka, hogy a hazai munkavállalók 10%-át sem éri el az öngondoskodók aránya. A helyzeten jelentősen javíthatnak a munkáltatók, ha juttatás formájában szűrővizsgálatokat és egészségügyi ellátást is biztosítanak a munkavállalóik számára. A magánegészségügyi szolgáltató szerint a munkavállalók inkább igénybe veszik a magánellátást, mint az állami rendszert, ha ehhez támogatást kapnak. Ráadásul a paciensek a hagyományos ellátórendszerben elfáradnak, kevésbé sürgős esetekben nem mennek végig az úton a diagnózistól a gyógyulásig, szemben a tisztább betegutat kínáló privát környezetben tapasztaltakkal.

<< VISSZA