Betegből egészségügyi fogyasztó (2018.03.15)

Évente átlagosan 4,1%-kal nőnek majd az egészségügyi kiadások 2017 és 2021 között világszerte, derül ki a Deloitte tanulmányából. A kezelés helyett a megelőzés kerül előtérbe, és az egyszerű „betegek” helyett megszületnek a szolgáltatásokról jól tájékozott „egészségügyi fogyasztók”. Ennek elősegítése a Patikapénztár egyik legfontosabb célja.

Míg 2012 és 2016 között évente átlagosan 1,3 százalékkal nőttek az egészségügyi kiadások, addig a 2017 és 2021 közötti időszakban ez az érték már 4,1 százalék lesz, amelynek hátterében az elöregedő és növekvő létszámú társadalom, a kezelések fejlődése, a feltörekvő gazdaságok teljesítménye, valamint a dráguló munkaerő áll – derül ki a Deloitte egészségügyi szektorra vonatkozó elemzéséből. A jelentés azonban hangsúlyozza, hogy a költés szintjének emelkedése nem feltétlenül jelent jobb egészségügyi eredményeket. Ezt jól mutatja az is, hogy a GDP-hez mérten az Egyesült Államokban a legmagasabb az egészségügyi költések aránya az OECD országok között – 2016-os adatok szerint 16,9 százalék –, azonban a várható élettartam vonatkozásában csak a lista második felében található. Magyarország ebben a mutatóban 7 százalékkal a vizsgált 33 OECD ország közül a 29-30. helyen áll, Szlovákiához hasonlóan.

„Az emelkedő költségek és a csökkenő nyereség mellett az egészségügyi szektor innovatív és költséghatékony módokat keres az ellátottak által igényelt minőség, eredmények és érték biztosítására. A betegközpontú, technológia alapú okos egészségügy a szolgáltatás minőségének növelése mellett az ellátásban dolgozók munkáját is megkönnyíti, azonban az innováció és a magas minőségű ellátás érdekében a jövőben a szabályzatok, folyamatok és meglévő képességek megújítására lesz szükség” – mutatott rá dr. Márkus Csaba, a Deloitte adó- és jogi osztályának partnere, aki szerint ahhoz, hogy sikeres legyen az átmenet az értékalapú ellátás felé, az is szükséges, hogy a szereplők – beleértve a fogyasztókat is – az egészségügyi ellátás helyett az egészséget, a kezelés helyett a megelőzést és jóllétet, az egyén helyett pedig a közösség egészségét lássák.

A Deloitte Globális egészségügyi szektor kilátásai 2018-ban című tanulmánya ezen az oldalon érhető el.

<< VISSZA