Új Pillér hírdetési fejléc - 20% adókedvezmény, hozammal növelt megtakarítás, 10% támofatás szűrővizsgálatra
szerkezeti elem
 
Mikola István: nélkülözhetetlen a magánforrások bevonása az egészségügybe (2017.09.01)
Bár a lakosság nem mindig érzékeli a kedvező változást, az egészségügyben tett kormányzati intézkedések irányát nem lehet vitatni – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár egy fórumon.

Ónodi-Szűcs Zoltán az Egészségügy 5 dimenzióban című szakmai konferencián azt mondta, ez a kormány bátran nyúlt az egészségügyhöz, sok minden változott. A változtatásoknál a betegek érdekeit, a betegbiztonságot kell előtérbe helyezni az ellátórendszer érdekeivel szemben – tette hozzá.

Az MTI összefoglalója szerint az államtitkár kitért arra, hogy az Egészségbiztosítási Alap költései 2010 óta folyamatosan emelkednek, idén is 200 milliárd forintot meghaladó összeggel fog növekedni az egészségügyi költés, ami a GDP 0,6-0,7 százalékát jelenti (az Eurostat statisztikája szerint viszont nem túl bőkezű a magyar állam. Ónodi-Szűcs Zoltán hozzátette: úgy véli, nem lehet csak a költések emelésével javítani a lakosság megítélését az egészségüggyel kapcsolatban.

A Political Capital elemzése szerint azonban ma pártszimpátiától függetlenül mindenki az egészségügyet tartja az ország legnagyobb problémájának és a Nielsen fogyasztói index kutatása alapján is az látszik, a magyarok az egészségükért aggódnak a leginkább. A Magyar Egészségügyi Rendszer Teljesítményértékelése című vizsgálat pedig szomorú adatokat közöl a magyar lakosság egészségi állapotáról: a születéskor várható élettartam vagy az elkerülhető halálozás mutatójában is az unió sereghajtói vagyunk.

A Ritmus.hu-n megjelent cikk szerint 2014-ben az összes egészségügyi kiadás 28,3%-át már közvetlenül zsebből fedezte a lakosság. Az arány pedig folyamatosan nő. Ráadásul öregszik a hazai lakosság: 2014-ben 26,4% volt a 65 éven felüliek aránya, 2050-re már 47,3% lesz. Ehhez az egészségügyi rendszernek alkalmazkodnia kellene, mert így – ha nem nő a ráfordítás – biztos esni fog a minőség.

Ónodi-Szűcs a konferencián tartott előadásában viszont úgy fogalmazott: nem ismer olyan feszültségforrást, amit ez a kormány hozott volna létre, tehát nem most kezdett el a társadalom elöregedni, nem most lett drágább az orvostechnológia, és nem most kezdődött az elvándorlás sem. A gondok örököltek, és csak azt lehet ennek a kormánynak felróni, hogy az intézkedéseivel milyen sebességgel számolja fel az örökölt problémákat.

Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára, korábbi egészségügyi miniszter szintén felszólalt a konferencián. Előadásában egyebek mellett arról beszélt, hogy vissza kell állítani a szabad szellemi foglalkozású orvoslást, elengedhetetlen az orvoslás presztízsének újrapozícionálása, továbbá nélkülözhetetlen a magánforrások bevonása az ágazatba. Kiemelte, szükség lenne önálló egészségügyi tárcára, mint mondta, ezt a kérdést végig kell gondolni.

„Mára nem az orvoshiány az igazi gond”

 

<< VISSZA